2017. augusztus 18. péntek Ilona
Menü

Agyő nyugalom, helló élet!

Agárd ikonikus szobra a főtéren álló szarvas (Fotó: Révy Orsolya)

Tegnap még csendes béke uralta az agárdi utcákat. Csupán egy-két idősebb emberrel, biciklistával, kutyással lehetett találkozni. Másnapra viszont már bódék és sürgő-forgó népek lepték el a főteret. Mi történik itt?

Az egyre melegebb idő beköszöntével Agárdon gőzerővel beindult az élet. A lakók egyre gyakrabban látogatnak le házaikba, és a különböző kínálattal rendelkező büfék táján is megkezdődött a mozgoldás. Egyszer csak eltűntek a rácsok, és a sátrak, napernyők alatt újra asztalok és székek jelentek meg.

Mindez május első hétvégéjén tetőzött. Ekkor került sor ugyanis a térség egyik szezonnyitó kulturális és gasztronómiai rendezvényére, a Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztiválra.

Hirtelen féltalpnyi hely sem maradt. A park füvén bódék, fából ácsolt körhinták nőttek, mellettük csikós ruhába bújt emberek tanítgatták a gyerkőcöket mindenféle hagyományra. A főutca kétoldalán szintén kisebb bódék álltak strázsát, a fennmaradó helyet pedig kitöltötte a hömpölygő emberfolyam. A nem messze felállított színpadon hangolni kezdett a zenekar, és egy idő után felcsendültek az első Beatles-dalok. Már-már hazaszaladtam a fürdőruhámért, hogy pancsoljak egyet a 30 fokos tóban. De ez azért még odébb van.

A vasút túloldalán szintén nagy volt a nyüzsgés. Az ok nem más volt, mint az újra megnyitott vidámpark. A forgó körhinták színes kavalkádja valamint a dozsem felől érkező zsibongás és zene azonban csupán aláfestésnek tetszett a park legnagyobb szenzációjához: egy körülbelük 10 méter magas lengő-forgó hintához, mely észvesztő magasságokba repítette az "Extreme" élményre vállalkozókat. Persze, ezt már én sem hagyhattam ki. A kezem azóta is remeg, ha csak rágondolok.

IMG_20160430_180627

Ez "Extreme" magas!

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

  • img
    Katonazenészekkel telt meg a Belváros
  • img
    Egy muszlim férfi bérelte a furgont, amellyel a gázolást elkövették
  • img
    Legkevesebb 13 áldozata van a barcelonai gázolásnak
  • img
    Tengerbe fulladt egy magyar nő Bulgáriában
  • img
    Donald Trump elítélte a konföderációs szobrok eltávolítását
  • img
    Barcelonai gázolás - Gyalogosok közé hajtott egy kisteherautó Barcelonában, halottak és sérültek
  • img
    Túszokat ejtett egy étteremben a kisteherautó sofőrje
  • img
    Barcelonai gázolás - Többen meghaltak, a rendőrség terrortettnek minősítette az esetet

Eseménynaptár

  • img
    A metró- és vasútállomások lezárását kérte a katalán mentőszolgálat
  • img
    Idén is Szolnokon készül a Kárpát-medence kenyere
  • img
    Négyezer éves tőrt találtak a szlovákiai Galgócon
  • img
    Gyalogosok közé hajtott egy kisteherautó Barcelonában