2018. szeptember 20. csütörtök Friderika
Menü

Kerékpárosbarát tervek Fehérváron

Kerékpárosbarát tervek Fehérváron
(Fotó: Horváth Renáta)

Nagy fejlesztések várhatók a következő években a kerékpáros közlekedéssel kapcsolatban Székesfehérváron.

Az önkormányzat honlapján már elérhető hálózati terv szerint a város céljai közt szerepel a kerékpározás általános népszerűsítése és a vonzó kerékpáros környezet kialakítása.

Országos szinten is kimagasló a gépjárműforgalom Székesfehérváron, és ez a mindennapi közlekedésben is érzékelhető – derül ki a város frissen elkészült hálózati tervéből. A dokumentum szerint a kerékpározás nagyban hozzájárulhat egy jó hangulatú, mobil és virágzó gazdaságú város kialakításához, jelenleg ugyanis az utak túlterheltek, a forgalmi dugók pedig mindennaposak. Az önkormányzat megbízásából ezért átfogó terv készült a kerékpárosbarát fejlesztésekről a 2016-2020-as időszakra. A fejlesztések célja, hogy a közeljövőben Székesfehérváron is divat legyen a kerékpáros közlekedés, amihez azonban egyfajta szemléletformálásra is szükség van. Egyfelől különböző kampányokkal népszerűsíteni kell a biciklihasználat előnyeit, másfelől fel kell hívni a figyelmet a helyes közlekedési magatartásra.

Tervek vannak a kombinált közlekedés előmozdítására is, ezért hangsúlyos szerepet kaphatnak az úgynevezett B+R kerékpártárolók, melyek a vasútállomáshoz tervezett intermodális csomópontban és a Piac téren is helyet kapnának. Ehhez némileg kapcsolódik az az elképzelés is, hogy hosszú távon szó lehetne egy BUBI mintájára kiépülő közbringarendszerről, melyet az önkormányzat Közlekedési Irodája által összeállított tervben ALBI fantázianéven emlegetnek.

Ebből a dokumentumból még azt is megtudhatjuk, hogy mivel Dinnyés, Gárdony, Pákozd vagy Iszkaszentgyörgy felé már biztosított a kerékpáros közlekedés, Székesfehérvár határain túl a cél, hogy 2020-ig a Sárvíz kistérséghez tartozó településekre – különös tekintettel Tác-Gorsiumra – is könnyedén eljuthassunk biciklivel. A várható legjelentősebb fejlesztés pedig a Budapest-Balaton kerékpárút kiépítésének terve, ami nagymértékben hozzájárulna a környék kerékpáros turizmusának felvirágoztatásához.

Bukósisakkal a Velencei-tó körül

Kellemes és egyben biztonságos túralehetőséget biztosít a biciklisek számára a Velencei-tó körül kiépült kerékpárút. Kellemes, hiszen míg a déli részen haladva közvetlenül a vízpart mellett tekerhetünk, addig az északi oldalon más természeti szépségek, természetvédelmi területek várják a kikapcsolódni vágyókat. Családok számára is biztonságos a tókerülés, hiszen teljes egészében bicikliúton haladhatnak, akik az aktív kikapcsolódás ezen formáját választják.

Fontos azonban, hogy ha túrára készülünk, mindig a kijelölt utat vegyük igénybe, mert ez nyújtja a legnagyobb védettséget a kerékpárosok számára. Erre a Gárdonyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője hívta fel a figyelmet. Bodó Miklós azt javasolja a kerékpárosoknak, hogy mielőtt útnak indulnak, győződjenek meg biciklijük kifogástalan műszaki állapotáról, és gondoskodjanak a megfelelő védőfelszerelésekről. Bár a bukósisak használata nem kötelező, a rendőrség ajánlja annak viselését, és bár a láthatósági mellényt is elsősorban lakott területen kívül, rossz látási viszonyok mellett kell magunkon tartani, nem árt, ha a túrazsákba a frissítő mellé azt is bepakoljuk.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

  • Motoros óvodások lepik el pénteken Székesfehérvár belvárosát
    Motoros óvodások lepik el pénteken Székesfehérvár belvárosát
  • HÍRADÓ 1-kor 2018. szeptember 20.
    HÍRADÓ 1-kor 2018. szeptember 20.
  • Hazai tinisztárok kampányolnak a méhnyakrák megelőzéséért
    Hazai tinisztárok kampányolnak a méhnyakrák megelőzéséért
  • Elítélték a röszkei terrorper vádlottját
    Elítélték a röszkei terrorper vádlottját
  • Te hogyan eszed a bundás kenyeret?
    Te hogyan eszed a bundás kenyeret?
  • Szombaton ismét Critical Massre várják a székesfehérvári kerékpárosokat
    Szombaton ismét Critical Massre várják a székesfehérvári kerékpárosokat
  • Mérgező kábítószert találtak a Liszt Ferenc-repülőtéren
    Mérgező kábítószert találtak a Liszt Ferenc-repülőtéren
  • Orbán Viktor szerint nincsen szükség külföldi határvédőkre
    Orbán Viktor szerint nincsen szükség külföldi határvédőkre

Eseménynaptár

  • Budapesten a legdrágább egy lakás
    Budapesten a legdrágább egy lakás
  • Jelentősen nőttek a bérek
    Jelentősen nőttek a bérek
  • Varga: folytatódik a bérek növekedése
    Varga: folytatódik a bérek növekedése
  • EU-csúcs - Orbán javalatot adott át Ausztriának
    EU-csúcs - Orbán javalatot adott át Ausztriának