2017. október 20. péntek Vendel
Menü

Felpörög a buszgyártás Fehérváron - De melyik volt eddig a legszexisebb Ikarus-busz?

Ikarus 303

A székesfehérvári bázisú Ikarus gyár a tervek szerint ezer járművet a hazai, míg további kétezret a külföldi piacokra készít. Oké, de vajon milyen vasak gördültek le eddig a gyártósorról? Figyelem, buszpornó következik!

Aki nem ült csuklósbusz közepén a fekete korlát tetején akkor, amikor nem látták a szülei, az vagy nem fehérvári vagy nagyon fiatal. Ez ugyanis a legnagyobb vagányságok közé tartozott a '80-as, '90-es években, pláne ha még hanyagul egy medvecukrot is rágcsáltunk hozzá. Óriás királyság volt a megálló előtt lepattanni a korlátról, és ujjbeggyel éppen elérni a magasabb rúdon lévő kapaszkodót, majd lendületből leugrani a megállóban. Mindez persze nem jöhetett volna létre az Ikarus és a gyár legendás buszai nélkül. Úgyhogy ezúton is köszönjük, hogy a mai 30+ korosztálynak szponzorálták a gyerekkorát. 

Jó hír: napjaink fiataljai sem maradnak ki a mókából és kacagásból, csak éppen már a kor szellemének megfelelő buszokon kell majd megtalálni azt, amivel ki lehet húzni a gyufát a sofőrnél vagy a többi utasnál. Ezzel senkit nem bíztatnék semmire, de a fiatalság előbb-utóbb úgyis utat tör magának. Többek között azon az 1000 új buszon is, amik osztálykirándulások kedves kellékei lesznek majd vagy éppen távolsági buszként teljesítenek szolgálatot az utolsó pöffenésig. Az előzetesen tervezett évi 3000 Székesfehérváron készülő busz várhatóan hozza az Ikarustól megszokott színvonalat: nem csak minőségi, hanem valóban szép járművek is készülnek majd. A mérce mindenesetre magasan van: akár évtizedekre visszamenőleg is olyan buszok készültek az Ikarus üzemeiben, amik a mai napig szemet gyönyörködtetőek. De vajon melyik volt az eddig a buszok busza? Egyszer és mindenkorra szavazzuk meg, hogy az alábbi nyolcból melyik a legszexisebb Ikarus-busz!

 

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Eseménynaptár

  • Kifizetik az átvert diákokat.
    Kifizetik az átvert diákokat.
  • Módosul a dublini szabályozás a migrációra vonatkozóan
    Módosul a dublini szabályozás a migrációra vonatkozóan
  • Jelentősen nőttek az átlagbérek.
    Jelentősen nőttek az átlagbérek.
  • 2020 végére a kormány a megmaradt 13 nagy létszámú gyermekvédelmi otthont is bezárja
    2020 végére a kormány a megmaradt 13 nagy létszámú gyermekvédelmi otthont is bezárja