2017. szeptember 24. vasárnap Gellért
Menü

Miért nem ilyen minden magyar álláshirdetés?

Álláshirdetés a székesfehérvári Lidlben (Fotó: fmc.hu)

Tegnap az egyik székesfehérvári Lidlben jártam és ahogy beléptem az ajtón, a képen látható álláshirdetés fogadott. Nem csak engem, hanem mindenkit, aki betér az üzletbe. Bruttó 331.856 forintért keresnek boltvezető-helyettest és a fizetésen kívül valamennyi további juttatást is tételesen felsorolják. Eszembe jutott egy négy évvel ezelőtti londoni emlék és elgondolkoztam azon, hogy miért nem nézhet ki így minden magyar álláshirdetés?

Azért valamennyire becsapós a hirdetés, hiszen ha gondosan elolvassuk az összeg feletti részt is, akkor láthatjuk, hogy ez a 331.856 forint "a munkakörben elérhető legmagasabb bruttó járandóság", amihez jönnek még az ilyen-olyan pótlékok és juttatások. Szóval könnyen elképzelhető, hogy az életrajzunk beküldése után nem pont ez az szám hangzik majd el az állásinterjún, hanem ehhez képest egy mérsékeltebb nagyságrend. Ettől függetlenül (nekem legalábbis) mérföldkőnek tűnik ez a plakát a magyar álláshirdetések végeláthatatlanul hömpölygő tengerében.

Elég ritka dolog ugyanis az, hogy egy-egy magyar munkáltató a lehető legkevesebb zsákbamacskát igyekszik árulni és prompt beletolja a potenciális munkavállalók százainak (ezreinek) arcába a valóságot: nálunk ennyit (is) kereshetsz, meg még ezt és ezt adjuk, és a jövőképed kb. ez és ez lehet ebben a pozícióban.

Persze manapság óriási bajban vannak a munkáltatók: néhány év alatt elég komolyat fordult a helyzet és már nem ők, hanem a munkavállalók vannak igazán pozícióban. Ennek oka a folyamatos népességcsökkenés, a szakképzett (vagy akár szakképzetlen) munkaerő százezres léptékkel mérhető elvándorlása és letelepedése Európában vagy azon kívül. Ezért is lenne fontos, hogy minél többen megpróbáljanak itthon boldogulni, ne adj' isten hazajöjjenek külföldről. Ehhez pedig őszinteség kell és tervezhető jövőkép, ami felé ez az áruházlánc most nagy lépést tett.

Tegye fel a kezét az, aki egy-egy magyar álláshirdetés kapcsán nem futott még bele az alábbiak közül legalább az egyikbe:
- fogalmad sincs, hogy melyik céghez jelentkezel, mert a hirdetésben nem tüntetik fel és az e-mail címből sem derül ki;
- elképzelésed sincsen, hogy milyen nagyságrendű fizetésre számíthatsz, mert nem szerepel az álláshirdetésben;
- neked kell megjelölnöd fizetési igényedet úgy, hogy halvány gőzöd sincs, milyen céghez jelentkezel;
- motivációs levelet várnak tőled egy olyan pozícióra, amiről alig van információd.

Őszintén szólva soha nem értettem ezt a hozzáállást a jövendőbeli munkáltatók részéről. Nettó időpazarlás egy-egy ilyen hirdetésre jelentkezni és adott esetben a potenciális jelölteket meghallgatni. Ha jó előre tudnák a jelentkezők, melyik céghez küldik a CV-t, milyen nagyságrendű összeggel kalkulálhatnak havi fizetés gyanánt, lehet, hogy már maga a hirdetés jó előre megszűrné a jelentkezői kört: akinek nem szimpatikus a szóban forgó cég, egyszerűen nem küldené el az életrajzát. És akinek kevés a felajánlott pénz, szintén nem koptatná a klaviatúrát feleslegesen. Végezetül a személyes találkozásnál sem járna a munkáltató és a kandidáns egy szarvasbőgés-szerű násztáncot a fizetés nagyságrendjének körvonalazásakor, valahogy így:

- Ön mire gondolt?
- Önöknél mi a szokás?
- Lehet, hogy alacsony lesz az összeg, előre szólok.
- Nem baj, mondja bátran, meg fogunk állapodni.
- Csináljuk azt, hogy a második körben mondok összeget, meghallgatunk még pár jelöltet.
- Rendben, addig én is gondolkozom.
- De mégis, mondana egy nagyságrendet?
- Kettő... Háááá...romszáz... ötveeeen... az a harminc?

Eszembe jutott az, amikor Londonban éltem egy nyúlfarnyi ideig. Ott minden hirdetés a lehető legtöbb infót tartalmazza. Felmegy az ember a gumtree.co.uk oldalra, ami nagyjából a legnagyobb helyi hirdetési portál, és olyan munkaajánlatokat talál itt, ami alapján el tudja dönteni, hogy érdekli-e vagy sem. Cégnév, éves fizetés, juttatások, munkavégzés helye, elvárások: nagyjából ez az alap, erre jön a körítés, a blabla, hogy miért jó ott és micsoda remek társaság, meg az előrelépés és fejlődés, kreativitás, lendületes csapat, meg a szokásos bullshit. Itt valamiért tudják, hogy a világon a legdrágább dolog az idő, ebből van mindenkinek a legkevesebb, belelértve saját magukat is.  

Nem tökölnek azzal, ha valakinek nem felelnek meg a keretfeltételek, nem rabolják egymás idejét, már csak azzal sem, hogy a jelölt e-mailt ír, egy HR-es kolléga pedig azt olvasgatja, majd az interjú 32. másodpercében kiderül, hogy felesleges az egész kör, de azért kötelességtudatból végigmosolyogják azt a kötelező 10 percet, ha már idáig utazott a delikvens. Apropó: ezzel egyúttal felesleges költségbe sem verik a jelentkezőt, hogy mondjuk szabadságot vegyen ki az aktuális munkahelyén, retúr vonatjegyet vásároljon, ha távolabbra kell utazni, telefonálgasson, taxizgasson és hasonlók. Ez egyfajta természetes szűrés már a hirdetés megjelenésének pillanatában: ez van, ha érdekel, csak akkor gyere, mi sem érünk rá. Ráadásul megkímélik magukat attól, ami a magyar álláshirdetések másik rákfenéje: válaszolni kell a jelentkezőnek. Mert valamiért sajnos abban sem túl erősek az itthoni munkáltatók, hogy egy udvarias válaszlevélben köszönjék meg a jelentkezőnek, hogy rájuk szánta az idejét, elküldte az életrajzát (netán még motivációs levelet is írt), de sajnos ez most nem jött össze.

Tudom, tudom, ne legyek telhetetlen.

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Eseménynaptár