7 évnél régebbi cikk

Hogy is volt? Hat évvel ezelőtt történt a vörösiszap-katasztrófa
Fehérvár Médiacentrum fotójaHogy is volt? Hat évvel ezelőtt történt a vörösiszap-katasztrófa

2010. október 4-én nem gondoltuk volna, hogy erre a napra évekkel később is emlékszünk majd. Ekkor szakadt át az ajkai timföldgyár gátja, aminek következtében a kiszabaduló lúgos vörösiszap több tíz négyzetkilométeren pusztított a környező településeken.

2010. október 4., hétfő. Éppen kidörzsöltük szemünkből a hétvégét, elindult egy újabb hét azzal az ígérettel, hogy pár nap múlva újra örülhetünk néhány szabad órának. Dél körülre már újra éreztük a hétköznapok, a munka és az iskola ritmusát, hogy aztán az ebédre készített szendvics elfogyasztása után, a röpke pihenőidőben megkezdjük a nap hátralevő perceinek visszaszámlálását. Ezen a délutánon azonban nem csak a szokásos hétfői szenvedésnek kellett félbeszakadnia...

Hat évvel ezelőtt 12.05 perckor átszakadt a Magyar Aluminium Zrt. tulajdonát képező ajkai timföldgyár vörösiszap-tárolójának gátja, és nagyjából egymillió köbméter iszap öntötte el a környező településeket (Kolontárt, Devecsert, Somlóvásárhelyt), hatalmas gazdasági és ökológiai károkat okozva. Az interneten pár óra múlva már megjelentek a jellegzetes vörös képek, az esti órákban pedig szinte csak erről szóltak a híradások a különböző felületeken.

Ilyen vagy ehhez hasonló méretű ökológiai katasztrófa ugyanis sem előtte sem utána nem történt Magyarországon. A tragikus esemény 10 emberi életet, 150 sebesültet követelt, valamennyi ottlakó életét megváltoztatva, otthonuk és emlékeik hátrahagyására kényszerítve őket. A vörösiszap 40 négyzetkilométernyi területet árasztott el, a házakban hagyott holmikat két méter magasan lepte be az ár, a környező földeket letarolta és a Duna vizébe is belekerült a lúgos anyag. 

Az alábbi videót a tavalyi évforduló alkalmával készítette a Magyar Honvédség.

Mi is az a vörösiszap? A vörösiszap az egyik mellékterméke az aluminium előállításnál használt eljárásnak. Nem mérgező, ugyanakkor lúg tartalma miatt veszélyes anyag. A megszáradt vörösiszap finom por állagban, lúgos kémhatása miatt irritálja a légutakat, bőrrel érintkezve vagy szembe kerülve pedig égési sérüléseket okozhat. A sérülések  gyors, bő vizes lemosással elkerülhetőek. 

További képek a hat évvel ezelőtti katasztrófáról:

Az átszakadt gát (Fotó: wikipedia.org)

 Katonák a háborúban (Fotó: vorosiszap.info.hu)

Légifotó a katasztrófa sujtotta területről (Fotó: hacusa.org)

Egy károsult ház kívülről....(Fotó: segelyszervezet.hu)

... és belülről (Fotó: maimanohaz.blogspot.hu)

Szegény állatok, ők tehetnek erről a legkevésbé (Fotó: noeallatotthon.hu)

A természeten is nyomot hagy a katasztrófa (Fotó: pinterest.com) 

Ilyen egy vörösiszapos utca (Fotó: vorosiszap.info)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek