7 évnél régebbi cikk

Érdekelnek az ősi afrodiziákumok?
Fehérvár Médiacentrum fotója
sohonyai.edit
Érdekelnek az ősi afrodiziákumok?

Egy szelektív gyűjtő mellé kitett valaki egy egész könyvtárnyi könyvet. Ez túl nagy kihívás volt nekem, így visszafordultam a kocsival, és leparkoltam. Mire odaértem, már egy hajléktalan guggolt a kupacok mellett, és lapozgatott.

Leguggoltam mellé én is, majd így, törpejárásban megindult köztünk a harc a piacok újrafelosztásáért. Végül nem csatáztunk, hanem megegyeztünk, kinek mi van meg, és az ibolyakék szemű, piszkos arcú bácsi ettől kezdve nagyvonalúnak mutatkozott. Egy kupac kötelező olvasmány után ő ajánlotta figyelmembe Kaljánamalla: AnangaRanga avagy a szerelmi játékok istenének színpada című könyvét is. Otthon elhelyeztem a köteteket, az Anangarangát pedig  itt, az afrodiziákumoknál ütöttem fel:

1.A jóeszű ember kedden vegye ki a barázdabillegető beleit. Ezeket töltse meg saját ondójával, majd tegye két egyforma agyagedénybe és tárolja hét napon át egy félreeső helyen. Azután öntse ki az edények tartalmát és készítsen belőle pirulát, majd szárítsa meg. A házaspár azt a gombócot egymással etesse meg: ezt a legkiválóbb vágyébresztő szernek ismerik.

2. A férfi porrá törjön össze kámfort és a medve nemi szervét, majd ezzel kenje be szerelemfegyverét. Akit így tesz magáévá, az a hatalmába kerül.

3. Ha az erős szél hozta levélből, férfi piszkából, holttest mellől elvett virágcsokorból, feketeméhből készített port valakinek a fejére hintjük, azt elönti a vágy.

Jézus Mária! Elönti a vágy? Talán csak azért, hogy ezt a sok mindent lemossa… És… vajon hogyan fogtak kedden barázdabillegetőt? Miként töltötték meg kicsike beleit ondóval? Mint ahogy egy medve nemi szervének megszerzése sem lehetett könnyű eset… Ezek a bölcs tanácsok egy 15-16. századi tankönyvből származnak, mely generációknak tanította az erotikát, és az akkori tudomány legjavaként lettek rögzítve.

Mennyivel egyszerűbben oldották meg Magyarországon, a paraszti világban ezt a kérdést! Egyes vidékeken a férfiak, ha bálba készültek, munka után egy kendővel törölték ki hónuk alól az izzadtságot, majd mosdózás után ezt a testszaggal átitatott kendőt az ingük elejébe tették, hogy tánc közben érezzék meg a szagát a lányok. „Búgatónak” is hívták, s ők akkoriban mit sem sejthettek a feromonokról. („A feromonok irányítják a nemi viselkedésünket és tesznek vonzóvá mások számára. Az első ilyen felismert feromon az androsztenon volt, amit a férfiak szervezete akaratukon kívül kiválaszt, és vonzza a nőket. - Wikipedia)

Puskáznak (Fotó: ottmag.com)

Életem egyik legkedvesebb könyvét egy másik gubizótól kaptam. Valika néni, aki egyszemélyben volt a palotavárosi lakótelepi ház háziszelleme és lidércnyomása, nyugdíjas lévén folyton ott ült a függöny mögött és kukucskált: az ő lépcsőházába észrevétlenül be nem léphetett senki! Ezen kívül etette a környék összes madarát, kóbor macskáját, valamint azt a határból odajárogató rókát, aki előszeretettel ette a környék összes madarát és kóbor macskáját. Kutyasétáltatás közben Valika néni végiglátogatta a szelektív gyűjtőket, s hazamenekített belőlük, mellőlük ezt-azt. Mivel tudta, hogy szeretem a könyveket, így jó néhány bevásárlókocsinyit hazahúzott nekem. Ezek között találtam egy igazi ritkaságot, mely a mai napig az egyik kedvenc könyvem: a „Sánta Őz, a sziú indián sámán” című dokumentumkötetet, amely egy idős sziú indián visszaemlékezéseit tartalmazza. Sánta Őz szerint az a férfi, aki nem szereti a felesége mosakodás nélküli, altesti szagát, meg sem érdemli az asszonyt. Valamint így feddi a fehéreket:

„Azt hiszem, a fehér ember úgy fél attól a világtól, amelyet alkotott magának, hogy se látni, se érezni, se szagolni , se hallani nem akarja. Ha az arcodra csapódik az eső vagy a hó, ha a jeges szél megdermesztett és most egy füstölgő tűz mellett felmelegszel, ha a forró gőzfürdőből kijövet a hideg folyóba veted magad – akkor érzed, hogy élsz, de ti ezt az érzést már nem igénylitek… A régi időben a bölény beleit is megettük úgy, hogy ketten versenyeztek: nekiláttak egy hosszú béldarab két végének, falták kétfelől, és az győzött, aki előbb ért a közepére: ezt nevezem evésnek. Aki azokat a félig megerjedt, félig emésztett füvekkel teli bölénybeleket megette, annak nem volt szüksége vitaminpasztillákra. Ízesítőül sem finomított sót vagy cukrot kell használni, hanem az epe keserű ízét…”

Barátnőimmel is beszélgettem a kérdésről, és érdekes megállapításokat tettek:”Ha beleszimatolok a kisfiam hajába, összeszorul a szívem. Nagyon szeretem az illatát! Szerintem több száz gyerek közül is megismerném…!” A másik pedig azt mondta: „Ha megszagolom a férjem fülének tövét, mindig a baracklekvár jut eszembe. Nagymamám kertje, és a régi befőzések illata. Ez nem tudom, szexuálisan mennyire izgató illat, de összességében kellemes élmény.”

Vajon amikor két ember között „működik a kémia”, az azt jelenti, hogy összecseng az illatuk? A testszagunk hat inspirálóan egymásra? Ha ez igaz, őseink üzennek az orrunkon keresztül: az ő tapasztalataik, döntéseik alapján lesz szimpatikus, vagy kellemtelen egy-egy ember illata. Genetikai illatolvasónk pedig néha lehet, hogy bölcsebb, mint gondolnánk.

Működik a kémia (Fotó: ottmag.com)

Egy agykutatási eredmény tényszerűséget hosszmértékkel kifejezve: ha 11 mm a tudatos tartalom, akkor ehhez képest 16 km a tudatalatti. A tudattalan tartalmazza az érzéseink, ösztöneink működésének legjavát. 11 milliméterünkből mindent megígérhetünk:”Persze drágám, úgy lesz, ahogy megbeszéltük!” Ám amikor jön egy élethelyzet, mely érzelmileg megérint minket, akkor máris elönt a 16 kilométer minden nem várt tartalma, és borul a papírforma. Tehát amit a férfiak oly kedvtelve mondogatnak: ”Az üzletben félre kell tenni az érzéseinket” – egyszerűen lehetetlen. Az agykutatás eredményei alapján kijelenthető, hogy döntéseinknek legalább 70%-át érzelmi hálónk működése alapján hozzuk. Ebben egyforma a férfi és a női agy. Egyetlen lehetőségünk, hogy a 11 milliméternyi tudatos megpróbálja megismerni a 16 kilométernyi ősi ösztönt, hogy aztán vele összhangban működhessen. (ld. Uzsalyné Pécsi Rita:Fejleszthető-e az érzelmi intelligencia c. előadását.)

Ezek után érdemes nélkülözni vagy legalábbis visszafogni a kozmetikumok használatát. Lehet, hogy sok, későbbi csalódástól kímélhetnénk meg magunkat?... Vajon mekkora hangsúlyt fektetünk külsőségekre, az egzisztenciális háttér megteremtésére, az élet és valódi igényeink megtapasztalása helyett?

És most megyek, és megszagolom a férjem…

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek