7 évnél régebbi cikk

A tévézés jövője már ott van a zsebedben: on demand tartalmak mobilon és tableten
Fehérvár Médiacentrum fotójaA tévézés jövője már ott van a zsebedben: on demand tartalmak mobilon és tableten

Az már szinte elcsépelt frázisnak számít, hogy mindannyiunk zsebében lapul egy mobilkészülék. Az is köztudott - mert a mobilszolgáltatók ezzel is próbálnak minket ösztökélni a vásárlásra -, hogy lassan már mindenkinek okostelefonja van és akinek még nincs, azt, mint egy kisgyermeket mindenfélével csábítgatják, hogy vegyen már egyet. De azt a kockákat kivéve igazából alig tudják a felhasználók, hogy egy okostelefon a Gmailen, a Facebookon és a Skype-on túl mi mindenre is lenne használható.

Saját tapasztalatból biztosan állíthatom, hogy az okostelefonnal élők igen csekély része tudja például, hogy a sárga, de mostanság már inkább fehér csekkeket is be lehet fizetni okostelefonnal, tablettel, csak szükséges hozzá a megfelelő alkalmazás, no és persze néhány kattintás, meg egy regisztráció az első használatkor. Egyszóval úgy élünk együtt az egész nap kezünkben szorongatott, gyakran főként csak státuszszimbólumként magunkkal hurcolt, villantós okostelefonunkkal, hogy tisztában sem vagyunk azzal, mennyi mindenre is lenne alkalmas, az élet mennyi területén tehetné egyszerűbbé az életünket, vagy ha már a szórakozásnál tartunk, a Facebookon túl is van élet.

És ha már szórakozás: tévénéző nemzet vagyunk. Ez tény. Persze váltig tagadja mindenki, hogy ő biza nem néz tévét, mégis a legtöbbünk pontosan tisztában van vele, hogy előző este a Vityillóban ki kivel mit és hogyan, és persze azt is tudja mindenki, hogy ki is az a Csipkés Zoltán, de persze a szóösszetételt, hogy Mónika Show még senki sem hallotta. No de lépjünk túl ezen, mert a tények makacs dolgok. Ha nem lennénk tv-függők nem lenne annyi VoD-alkalmazás elérhető a neten, amiről viszont sokan azt sem tudjuk, mi az. És akkor meg is érkeztünk a címben szereplő kérdéshez.

Tévézés a telefonon?

Okostelefonnal, tablettel, de már okos tévével is tudunk TV-adást nézni úgy, hogy klasszikus kábel tévéelőfizetésre nem is feltétlen van szükségünk. Számos olyan alkalmazás érhető el mind Androidra, mind iOS-re, de akár már Windows Phone-ra is, amivel tableten vagy okostelefonon bárhol az országban, akár pecázás közben is megnézhetjük kedvenc sportmeccsünket, vagy egy híradót, esetleg a délutáni szappanopera aktuális epizódját. És most persze sokan kérdezik, hogy minek? Ott a falikép méretű laptévé megnézem azon. Igen. Már ha éppen otthon vagyunk.

De ezeket a mobilos TV nézős alkalmazásokat nem is azért találták ki, hogy kiváltsuk vele az otthoni tévézést. Pont arra próbálnak minket rávenni a szolgáltatók, hogy otthonunktól távol is nézhessünk TV-t. Hogy ez mennyire szükséges, vagy mennyire életszerű azt mindenki döntse el maga. Bevallom, nekem van telepítve a telefonomra ilyen alkalmazás. Nem mintha megszállott tévé-függő lennék, de volt már úgy, hogy egy meccs végét a gyerkőcöket várva az ovis foglalkozás alatt a kispadon ülve az előtérben izgultam végig. Nyilván pár évvel ezelőtt megelégedtem volna azzal is, hogy a meccs végeredményét otthon kikeresem a hírportálok sportrovatában, de ha már egyszer kezemben az okostelefon és a technológia adott a dologhoz, akkor miért ne használjam? Talán nem ez lesz az a pont az életemben, amikor megrögzött tévénézőként aposztrofálnak.

De mi is az a VoD?

Az egyik ilyen, talán legnépszerűbb tévénézős alkalmazás az ingyenes digitális földfelszíni sugárzáshoz (DVB-T) köthető MinDigTV alkalmazás. Nem ez a program adja a legnagyobb műsor választékot, de csak a Play Store-ból több mint félmillióan töltötték már le, és persze elérhető az App Store-ban, iOS-re is. Jelen állás szerint tíz tévécsatornát és négy rádióadót (javarészt a közszolgálati csatornákat) lehet nézni, hallgatni vele élőben, akár HD minőségben is. Az ingyenes tartalmakon túl természetesen van lehetőség havi előfizetés fejében további tartalmak elérésére is. Sőt, itt jön képbe a korábban már említett VoD. Video On Demand, azaz igény szerinti videózás.

A legtöbb mobilos tv nézős program az élő tévéadások nézésén túl ennek az opciónak, a VoD tévézésnek a lehetőségét már fizetős konstrukcióban kínálja. Hogy értsük is a lényegét: a VoD azt a lehetőséget nyújtja számunkra, hogy akkor és ott kezdjünk el egy filmet vagy más műsort megnézni, ahol éppen vagyunk. Ha nem érünk rá végignézni, akkor onnan folytathatjuk tovább, ahol abbahagytuk, akkor amikor ráérünk, sőt, arra is lehetőségünk van, hogy a mobilunkon elkezdett műsort hazaérve akár a nagy TV-n folytassuk. Szóval az opciók határtalanok és a szolgáltatók igyekeznek minket az általános tévézéstől egyre inkább a célzott, konkrét tartalmak megtekintése felé tolni.

Ha bővebb műsorválasztékot szeretnénk mobilunkon, akkor célszerű olyan előfizetéses konstrukciót keresnünk, amely tartalmazza kedvenc csatornánkat és persze az ára még elérhető. Mostanság a Telekomnál és a Telenornál már elérhetőek ilyen kábel nélküli TV előfizetések mobilunkra, de a nagy TV-társaságok is kínálnak meglévő ügyfeleik számára online és VoD tévézési lehetőséget okostelefonjukra. Ezekhez szükséges adott szolgáltató alkalmazását a telefonunkra, tabletünkre telepíteni és a szükséges regisztráció, valamint bejelentkezés után már nézhetjük is a műsort.

A netes TV nézés népszerűségét jól mutatja, hogy nem csak a hétköznapi tartalmak iránt van érdeklődés, de a prémium tartalmakat szolgáltató mozicsatornáknak (HBO, Fiilmbox) mind van VoD elven működő hatalmas filmbázissal rendelkező úgynevezett netes videótékája, ahol nem feltétlenül kell havi díjat fizetni, de van lehetőség egy-egy filmért is fizetni. És akkor még nem is beszéltünk a konkrét tévécsatornával nem rendelkező, de hatalmas műsorpalettával bíró, kifejezetten az online piacra kitalált Netflixről, mely pár hónapja már hazánkban is elérhető és talán méltán tekinthető globális szinten is az online tartalom szolgáltatás úttörőjének. A Netflix is elérhető árú havi díj fejében kínálja VoD elven működő műsorát, igen tekintélyes mennyiségű globális premier filmekkel, valamint máshol nem elérhető, saját gyártású tartalmakkal (pl. House of Cards, Narcos, Orange is the New Black stb.)

Szóval úgy tűnik, hogy TV-adás nélkül nem akarnak minket hagyni a szolgáltatók. Minden lehetséges felületen el akarnak érni műsoraikkal, ami igazából nem is olyan rossz, csak tudnunk kell ügyesen és visszafogottan válogatnunk a különböző felületekből. Arra azért figyeljünk, hogy az online tévézés, mint ahogy a netes böngészés is adatforgalmat generál. Nem is keveset. A ma átlagosnak mondható havi 1GB mobil adatmennyiségünket hamar lenullázhatjuk egy hokimérkőzés okostelefonunkon történő megnézésével, tehát ha van a környéken Wi-Fi, akkor inkább azt használjuk. Illetve nem árt figyelni még arra, hogy az ingyenes tartalmak nézése közben a program a műsor előtt és után, az ingyenesség fejében reklámokkal bombázhat, ami nem feltétlen gond, de a reklám blokkolók használata problémás lehet, mert akad olyan  program, melyen így nem indul el a videó nézése.

+1 tipp a végére

És a végére egy nagyon fontos dolog. A fenti alkalmazások szerzői jogi okok miatt szinte kivétel nélkül régiókorlátosak, ami a valóságban annyit tesz, hogy a műsorok csak magyar IP-címekről érhetőek el és nézhetőek. Tehát külföldön tartózkodva sajnos nem fognak működni.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek