2018. augusztus 18. szombat Ilona
Menü

Elhunyt Kovács Jenő, székesfehérvári órásmester

Elhunyt Kovács Jenő, székesfehérvári órásmester
Kovács Jenő, székesfehérvári órásmester (Fotó: Facebook)

Tragikus hirtelenséggel meghalt Kovács Jenő. A székesfehérvári órásmester ma hajnalban hunyt el. Az Órajáték megalkotója 67 évet élt.

Az alábbiakban dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármesterének levelét változtatás nélkül közöljük:

"Kedden hajnalban váratlan tragédia és veszteség érte közösségünket: elhunyt Kovács Jenő órásmester. Székesfehérvár közismert és szeretett, lokálpatrióta órásmestere 67 évet élt.

Városszépítő és -gazdagító tevékenysége kapcsán mindenki ismeri Kovács Jenő nevét. Hozzá kapcsolódik a város toronyóráinak megjavítása, korszerűsítése, a Virágóra óraszerkezetének karbantartása, ő hozta létre a muzeális értékeket őrző óragyűjteményt és  látványos Órajátékot készített a Belvárosban. Szaktudásának köszönhetően az országban több mint száz toronyóra született újjá.

Már diákkorában szerette az órákat. Mozdonyvezető édesapjától kapott kedvet az időszerkezetek tanulmányozásához, aki szabadidejében javítgatott órákat családtagoknak, ismerősöknek. Az alapokat tőle tanulta. Már gimnáziumi éveiben aktívan gyakorolt és gyűjtötte az időszerkezeteket. 

Az 1970-es években a Székesfehérváron működő Órás és Műszeripari Szövetkezet egyik fiókvezetője lett, az üzletből figyelte a belvárosi templomok tornyait, pontatlan óráit. A másodállásos iparengedély megszerzéséhez a toronyórák javítására a szövetkezet vezetősége nem járult hozzá, így 1977-től kiváltotta az iparengedélyt; az első megrendelése a letenyei templom toronyórájának rendbehozatala volt. 1979-től egy kalaposüzlet felében társ lett a Belvárosban, visszatért a kisóra-javításhoz. A mester a székesfehérvári toronyórák javítását a helyi városszépítő egyesület kezdeményezésére és támogatásával vitte véghez 1983 és 1985 között, munkájáért soha nem kért fizetséget. Két évvel ezelőtt a Szent Sebestyén vértanú templom nyolc számlapos óráját készítette el.

1978-tól, közel negyven éven keresztül gondozta a Virágórát. 2002-ben zenélő, történelmi személyiségeket ábrázoló figurákat felvonultató órajátékot tervezett és készített egy több mint 200 éves belvárosi épület homlokzatára. Hivatásának szeretete a 2009-ben létrehozott fantasztikus óragyűjtemény fölötti gondoskodásban is megjelenik, az óramúzeum értékes, csodálatos szerkezeteket őriz antik fali- és asztali órákkal, zsebórákkal, különleges szerkezetekkel, szerszámokkal. A Városháza megújult Dísztermének óráját is Kovács Jenőnek köszönhetjük.

Elnökségi tagja volt a Városvédő Egyesületnek, 1996-ban városvédő tevékenységét Székesfehérvárért díjjal ismerték el. 1998-2002 között önkormányzati képviselőként látott el közszolgálati feladatokat.

Mindig zavarta a pontatlanság, és igazi órának a mutatóval ellátott órákat tartotta. Szeptember végén egy napsütéses délelőtt  1956-os, Franciaországban gyártott Citroënjével ő rajtolt először az Országalmától a Chrono Classic mezőnyében. Nyáron a Kossuth udvarban, korhű ruhában játszott a legfrissebb szerzeményen, egy patinás verklin. Utolsó interjúját 2016 nyarán adta, a Bazilika egyik tornyán található óra számlapját tisztogatta éppen.

Székesfehérvár Önkormányzata Kovács Jenőt saját halottjának tekinti, szeretteinek a város közössége nevében ezúton is szeretnénk részvétet nyilvánítani! Búcsúztatására november 19-én, szombaton déli 12 órakor kerül sor a Béla úti temetőben."

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

  • Koronázási Szertartásjáték - középkori sokadalom vezeti fel az előadást
    Koronázási Szertartásjáték - középkori sokadalom vezeti fel az előadást
  • Hídomlás - nőtt a halálos áldozatok száma
    Hídomlás - nőtt a halálos áldozatok száma
  • Szurikáták születtek a Szegedi Vadasparkban
    Szurikáták születtek a Szegedi Vadasparkban
  • Felkészültek az ünnepi rendezvények biztosítására
    Felkészültek az ünnepi rendezvények biztosítására
  • Megteltek a szállodák a hosszú hétvégére
    Megteltek a szállodák a hosszú hétvégére
  • Már ma megkezdődtek az ünnepi programok
    Már ma megkezdődtek az ünnepi programok
  • Medúzariadó az északnémet partoknál
    Medúzariadó az északnémet partoknál
  • MNB - még ebben a hónapban jöhet a felminősítés
    MNB - még ebben a hónapban jöhet a felminősítés

Eseménynaptár

  • Augusztus 20. - állami kitüntetést kapott Szikora János
    Augusztus 20. - állami kitüntetést kapott Szikora János
  • Koronázási Szertartásjáték - ma este lesz a premier
    Koronázási Szertartásjáték - ma este lesz a premier
  • Új rekord - 326-an ropták a csárdást Debrecenben
    Új rekord - 326-an ropták a csárdást Debrecenben
  • Megnyílt a 32. Mesterségek Ünnepe
    Megnyílt a 32. Mesterségek Ünnepe
  • Adósosztályzat - elmaradt a felminősítés
    Adósosztályzat - elmaradt a felminősítés
  • Kirándulások - vártúra és Velencei-tavi körút
    Kirándulások - vártúra és Velencei-tavi körút
  • Országos Borrendi Találkozó - szakmai nap és felvonulás
    Országos Borrendi Találkozó - szakmai nap és felvonulás
  • Folytatódik a Koronázási Ünnepi Játékok
    Folytatódik a Koronázási Ünnepi Játékok
  • Ma avatják Csitáry G. Emil emléktábláját a Fő utcán
    Ma avatják Csitáry G. Emil emléktábláját a Fő utcán