7 évnél régebbi cikk

Ezekről a hírekról nem számoltunk be tegnap, pedig kellett volna
Fehérvár Médiacentrum fotójaEzekről a hírekról nem számoltunk be tegnap, pedig kellett volna

A világ egyik legnagyobb közhelye, de csak akkor érzi igazán az ember, ha hírekkel foglalkozik: a nap 24 órából áll. Ja, és még egy okosság: nincs az a portál, ami a világ minden híréről beszámolna. Erre különösképpen akkor jön rá az ember, amikor vége a napi szerkesztői munkának és nekiáll csak úgy netezgetni. Majd közben a homlokára csap: erről is kellett volna írni, meg erről is és erről is. De ki bírná ezt ínhüvellyel?

Lássuk, mik azok a legfontosabb, legérdekesebb vagy legizgalmasabb dolgok, amik nélkülözhetetlenek az élethez bolygónkon a továbbiakban, de tegnap hiába kerestétek volna őket az fmc.hu-n.

Mégis hogy képzeli ezt a Toblerone?
Mindenképpen egy Bréking-kategóriájú hírnek kellett volna lennie, hogy a Toblerone a jól megszokott háromszöges formáját ugyan megtartja, de a köztük lévő távolságot gazdasági okokra hivatkozva növeli. Jelentősen drágultak ugyanis a csoki alapanyagai. A világ egyik legnépszerűbb édességének csokitlanítása egyelőre szerencsére csak az Egyesült Királyságban kapható példányokat érinti. Arról nincs hír, hogy keleten is bepróbálkoznak-e a dologgal. Ennél hülyébben kinéző csokit egyébként ritkán látni: úgy fest a Toblerone, mint egy krokodil a fogorvos után. Mutatom a miből lett a micsodát:

Mi az? Kétszer gyorsabb a repülőnél, de a Földön halad?
Hyperloop One. A nyelvészet mai állása szerint vonatnak kellene nevezni, de a Youtube-ra tegnap felkerült videó alapján inkább utazókonténernek hívnám azt a cuccot, amit úgy néz ki, hogy Elon Musk (a Tesla alapítója, vezetője) rásóz egy arab országra. A lenti videón láthatjuk az egész működését és azt, hogyan ér a kis luxus-konzervdoboz mindössze 12 perc alatt Abu-Dhabiból Dubajba. Közben még a felettünk lemaradó (!!!) repülőknek is tudunk integetni. Ez egy igazi "Anyáááád!"-kategóriájú hír, nem is értem, hogy maradhatott ki a keddi szórásból.

Olyan virslit árult a Lidl, amiben 18% hús volt csak
Pedig az előírás szerint csak azt a rózsaszín húsrudat nevezhetjük virslinek Magyarországon, aminek a hústartalma legalább 40%. Úgyhogy a NÉBIH (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) azonnal el is rendelte a BARONI márkájú baromfivirslitermék visszahívását. Tehát akinek ez a kedvence, az tegnap óta már ne keresse a polcokon. A Lidl természetesen azonnal megjegyzi, hogy nem minőségi probléma volt a virslivel termékkel, hanem csak annak az elnevezése volt aggályos. Ja, és még azt, hogy az áruházláncban forgalmazott összesen 14 féle virsliből nyolcnak a hústartalma 80% felett van. 

Valami készül a húsüzemben - képünk illuszráció - (Fotó: profit7.hu)

Nevezzük mondjuk merevedésnek!
Azt az új netes őrületet, ami egyébként elég jópofa, és hamarosan elárasztja majd mindenkinek a Facebookját, Twitterét, Instagramját. A feladat egyszerű: merevedjetek meg mozdulat közben, lehetőleg legyetek minimum egy Laokoón-szoborcsoportnyian, és a plusz egy fő pedig készítsen erről egy videót. A mozdulatlan kihívásnak Mannequin-kihívás a neve, magyar elnevezéssel még nem rendelkezik. De mit szólnátok mondjuk a merevedéshez? Itt van például az egyik legjobb, amiben Hillary Clinton, az amerikai elnökválasztás friss ezüstérmese mutatja be a feladatot (egykori) kampánystábjával együtt. A férj szerepében Bill Clinton, a zenészt Jon Bon Jovi alakítja.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek