2017. december 18. hétfő Auguszta
Menü

Folytatódik a fehérvári menhely-szépségverseny! Szavazz kedvenc kutyusodra!

Folytatódik a fehérvári menhely-szépségverseny! Szavazz kedvenc kutyusodra!
(Fotó: Horváth Reni)

Folytatódik menhely-szépségverseny sorozatunk. Amellett, hogy mai posztunkban a kölyökkutyusokkal ismerkedhettek meg, néhány kérdésre is választ kaphattok az örökbefogadással kapcsolatban. Szavazzatok kedvencetekre!

Mit kell tenni, ha szeretnénk örökbe fogadni? Hogyan segíthetünk a menhelyen élő kutyusokon? Molnár Tamásné Zsazsa, az ASKA Alapítvány titkára ad választ ezekre a kérdésekre. Elmondása szerint az első és legfontosabb dolog, ellátogatni a menhelyre, sétáltatni, ismerkedni, barátkozni a kutyussal. Ezután a családoknak kell felmérniük, hogy milyen kapacitással rendelkeznek: sokat túráznak, kirándulnak, vagy esetleg otthon ülő típusok. Ehhez mérten az alapítványnál bárkinek tudnak tanácsot adni azzal kapcsolatban, hogy mely kutyusok felelnek meg ezeknek a kritériumoknak. Ha ezek után a kutyus is menni szeretne, már örökbe is fogadható.

Egy kutya örökbefogadásának anyagi vonzata is van, konkrétan 15 000 forintba kerül, de ez az összeg már tartalmazza az összes beavatkozást, oltást és papírokat.

A menhelyre folyamatosan érkezik, de fogyóeszköz a takaró, kutyaház, kutyatáp, kutyakonzerv. Ezekre mindig, de a hideg beálltával különösen szüksége van az alapítványnak, így szívesen fogadnak ilyen jellegű adományokat.

Alábbi szavazásunk és az egész menhely-szépségverseny célja, hogy felhívjuk a figyelmet azokra a kutyákra, akik jelen pillanatban is gazdit keresnek. Sajnos nagyon sok ilyen kutya van, így több körben hirdetünk szavazást. Mindegyik körből az első három kutya jut tovább. Tegnapi voksolásunk nyertesei: Vihar, Zsömle, Csala.

 

 

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Eseménynaptár

  • KSH: tovább nőtt a boltok forgalma
    KSH: tovább nőtt a boltok forgalma
  • Az év utolsó disputája – Szabó Ferenc lesz a vendég
    Az év utolsó disputája – Szabó Ferenc lesz a vendég
  • Kigyulladt egy földgázkút a román-magyar határ közelében
    Kigyulladt egy földgázkút a román-magyar határ közelében
  • Káosz - megbénult egy időre a légi közlekedés Atlantában
    Káosz - megbénult egy időre a légi közlekedés Atlantában
  • A mosoly is az arcunkra fagyhat!
    A mosoly is az arcunkra fagyhat!
  • Migrációkutató Intézet: még a Szahara előtt meg kellene állítani a migránsokat
    Migrációkutató Intézet: még a Szahara előtt meg kellene állítani a migránsokat
  • Elindult a Debrecen-Moszkva járat
    Elindult a Debrecen-Moszkva járat
  • Övé a világ legdrágább otthona
    Övé a világ legdrágább otthona
  • Diótörő - családi koncert holnap
    Diótörő - családi koncert holnap
  • NAV - nem lesz ügyfélfogadás Bicskén és Sárbogárdon január 2-án
    NAV - nem lesz ügyfélfogadás Bicskén és Sárbogárdon január 2-án
  • 116 éves volt - meghalt Európa legidősebb embere
    116 éves volt - meghalt Európa legidősebb embere
  • Kisebb robbanás volt Hamburgban
    Kisebb robbanás volt Hamburgban
  • Saját márkanevet kaphat a szabolcsi alma
    Saját márkanevet kaphat a szabolcsi alma