2017. október 18. szerda Lukács
Menü

Egyelőre csak álom a lemez a Bíborszívnek, a Liszt Ferenc utca zenekarának

Simon Dezső (balra) és Horváth Zoltán (jobbra, avagy a Bíborszív Utcai Formáció (Fotó: Horváth Reni)

Simon Dezső és Horváth Zoltán alkotják a Bíborszív Utcai Formációt. Hét éve zenélnek a Liszt Ferenc utcában, ahol sokan láthatták már őket. Az állami gondozott gyermekek számára tartott, a Vigyázó Kéz Egyesület által szervezett Télapóváró ünnepségen találkoztam velük, ahol - mint régi gondozottak - ők is felléptek. Simon Dezsőt, az együttes vezetőjét kérdeztem.

Régóta figyelem őket a Liszt Ferenc utcában: egy szintetizátoros fiatalember, és egy tolószékes srác, aki énekel. Mostanában nincsenek kint, arra gondoltam, talán a rossz idő miatt. Ezért is ért meglepetésként, amikor megláttam őket a Barátság Háza színpadán a hétvégi Télapóváró ünnepségen, ahol több száz állami gondozott gyerek előtt léptek fel. A felkonferálásból megtudtam, hogy a fellépésük apropója: ők is állami gondozottak voltak egykoron. Mindig is érdekelt a történetük, de az utcán soha nem mertem megkérdezni őket, így most kapva-kaptam az alkalmon. Megvártam őket a színpad mögött, és egy rövid beszélgetést kértem tőlük.

Bemutatkozás után megtudtam, hogy Simon Dezső és Horváth Zoltán alkotják a Bíborszív Utcai Formációt. Mivel a szintetizátoros, Zoltán visszahúzódónak bizonyult, így figyelmem az énekes, vagyis Dezső felé fordult, őt kérdezgettem a sorsáról, az együttesről. Olyan választékosan, és kerek mondatokkal beszélt, mintha rádióinterjút készítettem volna… és míg életének alakulásáról mesélt, elgondolkodtam a kérdésen: mennyire múlik az emberi sors a véletleneken? Vajon mi lett volna Simon Dezsőből, ha a külvilágból legelőször felé nyúló kéz egy kicsit figyelmesebb?… Egy amolyan Vigyázó Kéz…

– Hogyan kezdődött?
– Borsod megyében, Sályon születtem 1974-ben, császármetszéssel. Amikor az orvos éppen kivett édesanyám méhéből, véletlenül erősebben szorította meg a fejemnél a lágy részt, melynek következtében agyvérzésem lett. Úgy engedtek ki minket a kórházból, hogy anyukámnak ezzel kapcsolatban semmit sem mondtak. Később a nagymamám szólt neki: „Lányom, ennek a gyermeknek már ülni, meg állni kellene, de csak fekszik, vidd el valami orvoshoz, és kérdezd meg, nincs-e valami baja?”

Budapestre kerültem Vízkelety professzorhoz, aki megvizsgált, és megállapította, hogy járásképtelen vagyok és az is maradok. Mozgáskorrigáló műtéteket ajánlott, hogy járókerettel, tolószékkel tudjak majd közlekedni. Így az egész gyerekkoromat segédeszközökkel töltöttem. Édesapám alkoholista volt, édesanyám pedig hiába próbálta rendezni az életünket, nem tudta… végül 1979-ben elváltak, ekkor kerültem állami gondozásba. Elég nehéz volt, de mondhatni, hogy 10-11 éves koromra megszoktam, és végül megszerettem állami gondozottnak lenni. Nagyon jó embereket, barátokat ismertem meg… ott volt az első szerelmem…

Sályon jártam általános iskolába, aztán felkerültem Budapestre a Marczibányi térre, egy szakiskolába, ahol elkezdtem az elektroműszerész szakma elsajátítását. Azonban ezzel egybeesett a lázadó korszakom, és olyan emberekkel beszélgettem, bandáztam, akikkel nem kellett volna. Mivel nem tartottam be az időkorlátokat, és kimaradásaimmal többször is megsértettem az iskola rendtartását, eltanácsoltak onnét. Sajnos egy állami gondozott fiatal mellett nem áll senki, aki azt mondaná, hogy „Fiam, ne tedd, legyen eszed…  kell egy jó szakma!” - ma már tudom… Az iskola után hányattatottabb lett az életem, aztán visszakerültem Sályra, itt indítványozták a Polgárdi-Tekerespusztai Rehabilitációs Intézetbe kerülésemet.  1991-ben érkeztem ide, és azóta itt dolgozom. Eleinte tamponbontást végeztem, meg dróthuzalokról szedtük le a műanyagot vagy kefét készítettünk. Ma már ennél szerteágazóbb lehetőségek is vannak a munkára. 

– Mikor alakult a zenekar?
– 1992-ben jött az Intézetbe zenésztársam, Horváth Zoltán, akkor ismerkedtünk meg, de csak 2001-ben született meg a Bíborszív együttes gondolata. Elkezdtünk együtt zenélni, majd megpróbálkoztunk a nyilvánossággal is.

biborsziv_utcai_formacio_szekesfehervar_liszt_ferenc_utca

A Bíborszív Utcai Formáció (balra Simon Dezső, jobbra Horváth Zoltán) a székesfehérvári Liszt Ferenc utcában (Fotó: Horváth Reni)

– Mit jelent nektek Székesfehérvár?
– Polgárdi-Tekerespusztától kb. egy km-re van a vasúti megálló, így vonattal jövünk Fehérvárra. Már amikor készülődünk, izgatott leszek, de amikor elérjük az első megállót, Kiscséripusztát, akkor már határozottan érzem: Székesfehérvár nekünk a szabadság. Vannak olyan emberek, akik azt hiszik, hogy azért ülünk ki az utcára, hogy pénzt keressünk. Pedig nekünk ez másodlagos, vagy inkább harmadlagos szempont. Elsődleges célunk az, hogy szórakoztassuk az embereket.  Számunkra az is nagy dolog, ha valaki leül, és meghallgat minket.

Egyszer kint zenéltünk, és egy négygyerekes család telepedett a közelünkbe, és még dalt is kértek tőlünk. Végül odajöttek hozzánk a szülők: „Nagyon szépen köszönjük, a gyerekek és mi is élveztük ezt a kis műsort. Reméljük, legközelebb is találkozunk!” De volt, hogy Brüsszelből hazatért magyar házaspár kért tőlünk dalt… vagy egyszer odajött hozzánk egy fiatal hölgy, és azt mondta: „Két hét múlva menyasszony leszek, készíthetek veletek együtt egy közös képet?” Tehát a legtöbb élményünk pozitív. Vannak olyan fiatalok… és megnyilvánulások… vagyis amikor kigúnyolnak minket, de ezeket a beszólásokat elengedjük a fülünk mellett. Hogy miért? Mert bízunk az emberekben.

Mostaniban mégis félünk kiülni az utcára, noha engedélyünk is van. A rendőrök nagyon rendesek velünk, viszont a Közterület Felügyelet munkatársai valósággal elzavarnak minket a helyünkről. Hiába mutatjuk a papírjainkat, nem érdekli őket, azt mondják, hogy zavarjuk a boltokat. Végigjártuk a környéket, megkérdeztük az eladókat, szerintük olyan régen játszunk itt, hogy megszoktak már minket, és eddig sem zavartuk a munkájukat. Fáj a szívem, ha erre gondolok, mert nem tudom, mi lesz a Bíborszívvel.

– Mi az álmod?
– Az, hogy valaki egyszer idejön hozzám, és azt mondja: Te fiú, olyan jól énekelsz, nem veszünk fel egy lemezt együtt? Ez az álom sajnos még nem teljesült. De annak is örülnék, ha nyugodtan, békében tovább zenélhetnénk… 

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Eseménynaptár

  • Fehérváriak a BBQ-bajnokok
    Fehérváriak a BBQ-bajnokok
  • Fico: az új Duna híd jelképezi a szlovák-magyar kapcsolatok javulását
    Fico: az új Duna híd jelképezi a szlovák-magyar kapcsolatok javulását
  • Orbán: Európa külső határai legyenek lezárva, a belsők pedig nyitva
    Orbán: Európa külső határai legyenek lezárva, a belsők pedig nyitva
  • Idén is kérhető hetedikes lányoknak a méhnyakrák elleni ingyenes oltás
    Idén is kérhető hetedikes lányoknak a méhnyakrák elleni ingyenes oltás
  • Skóciát sem kímélte a rendkívüli időjárás
    Skóciát sem kímélte a rendkívüli időjárás
  • Több bevándorlót kiutasítanak Brüsszelből
    Több bevándorlót kiutasítanak Brüsszelből
  • Nem hiába haltatok meg!
    Nem hiába haltatok meg!
  • Szijjártó: a szomszédos országok közül Szerbiával van a legjobb kapcsolata Magyarországnak
    Szijjártó: a szomszédos országok közül Szerbiával van a legjobb kapcsolata Magyarországnak
  • A farkasok együttműködőbbek egymással, mint a kutyák
    A farkasok együttműködőbbek egymással, mint a kutyák