7 évnél régebbi cikk

Így változik jövőre a cafeteria
Fehérvár Médiacentrum fotójaÍgy változik jövőre a cafeteria

Január elsejétől átalakul a cafeteriarendszer, a legfontosabb változás, hogy az Erzsébet-utalványok után 49,56 százalékos adót kell fizetnie a munkáltatónak. Továbbra sem kell adózni azonban többek között a kulturális intézményi belépő, a sportrendezvény-belépő és a lakáshitel-támogatás után.

2017-ben a béren kívüli juttatások 1,18-szorosára 15 százalék személyi jövedelemadót és 14 százalék EHO-t kell fizetni. Ebből kifolyólag a teljes közteher a mostani 34,52 százalékról 34,22 százalékra csökken. Ilyen kedvező adózással jövőre már csak Széchenyi Pihenő Kártyát valamint legfeljebb százezer forintnyi készpénzt lehet majd adni. Fontos, hogy erre a két juttatásra még egy szabály vonatkozik: a versenyszférában a nettó négyszázötvenezer forintot, a közszférában pedig a nettó kétszázezer forintot nem haladhatja meg a két cafeteriaelem összesített kerete.

Az egyes meghatározott juttatások, mint például az Erzsébet-utalvány, az iskolakezdési támogatás, a helyi bérlet, a munkahelyi étkezés, a vállalati üdültetés, az iskolarendszerű képzés biztosítása valamint az önkéntes nyugdíjpénztári és egészségpénztári befizetések után a vállalatok 49,56 százalékos adót fizetnek.

Az adómentes juttatások köre bővül 2017-re. A kulturális belépő, a sportrendezvény-belépő, a lakáshitel-támogatás vagy a bölcsődei ellátás után továbbra sem kell adózni. A mobilitási célú lakhatási támogatás (többek között az albérleti díj) és az óvodai ellátások térítése is ebbe a csoportba került.

Jó hír, hogy a közigazgatási határon kívülről (speciális esetekben belülről is) munkába érkező alkalmazottak számára fizetendő kilométerenkénti kilenc forintos költségtérítés adómentes értéke 2017-ben tizenöt forintra növekszik.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek