7 évnél régebbi cikk

Figyeljünk egymásra a hideg időben (is)!
Fehérvár Médiacentrum fotójaFigyeljünk egymásra a hideg időben (is)!

A Székesfehérvári Kríziskezelő Központ munkatársai a hideg időben fokozott figyelmet fordítanak az utcán élő hajléktalanokra. Az intézmény vezetőjét kérdeztük arról, hogy milyen feladatokat látnak el kollégái, hogyan segítik a rászoruló embereket ebben az időszakban, és hogy mi mit tehetünk embertársainkért.

Zsabka Attila tájékoztatása szerint jelenleg közel 170 utcán élő hajléktalanról tudnak Székesfehérváron. Kiemelte, hogy ők közvetlen életveszélyben vannak ebben a hideg időben. Nagy dilemma számukra az, hogy hogyan mentsék meg azoknak az embereknek az életét, akik nem engedik meg, hogy beszállítsák őket, de szerencsére a rendőrség segíti a munkájukat. Vannak olyanok, akik nem igénylik az ellátást, de időnként rászorulnak az intézmény támogatására. Az utcai munkásnak egy eszköze van, mégpedig az, hogy jó kapcsolatot épít ki az utcán élő emberekkel, így van esély arra, hogy rá tudja beszélni őket, menjenek be a központba.

Teajáratot indítanak november 1-március 31. között, naponta 18.00-20.00 óráig. A központ munkatársai meleg teát kínálnak az utcán élő embereknek, próbálnak hatni rájuk, hogy legalább ebben az időszakban szorítsák vissza az italozást, mert az alkohol hatására elvesztik hőérzetüket és megfagyhatnak. Krízisjárat is indul naponta, este 20.00-22.00 óra között, ilyenkor felkeresik a sátorban, zártkertekben, romos épületekben élő embereket, felmérik milyen állapotban vannak, takarót, gyertyát, konzervet, félkész ételeket visznek nekik, beszállítják őket a központba, ha beleegyeznek, szükség esetén pedig mentőt hívnak hozzájuk. Nagyon fontos, hogy a krízis járatot bárki hívhatja éjjel-nappal, sőt, kifejezetten kérik a lakosság segítségét, hogy ha úgy látják, hogy egy embertársuk segítségre szorul azonnal hívják a 06-20-957-9410-es telefonszámot.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek