2018. július 21. szombat Dániel
Menü

Több ezer olyan nő él Fehérváron, aki a meghívó ellenére sem ment el mellrákszűrésre tavaly

Több ezer olyan nő él Fehérváron, aki a meghívó ellenére sem ment el mellrákszűrésre tavaly
havonta célszerű az emlők önvizsgálatát elvégezni (Fotó: hercampus.com)

Évente hatezer-ötszáz emlőrákos beteget diagnosztizálnak Magyarországon, a kór minden évben kétezer halálos áldozatot követel hazánkban. A riasztó adatok ellenére a legveszélyeztetettebb csoportba tartozó nők negyven százaléka nem vesz részt a szűréseken. A napokban több ezer hölgy kapta meg a mammográfiás vizsgálatra hívó levelét Székesfehérváron.

Az emlőrák sajnos meglehetősen gyakori. Tizennyolc év fölött minden korosztályban előfordulhat, de igazán gyakorivá az 55-65 évesek között válik.

– Ez a betegség mai tudásunk szerint nem előzhető meg. A kockázat csökkenthető néhány százalékkal az egészséges életmóddal, de ez egyénileg nem feltétlenül érzékelhető. Ezért nagy jelentőségű az emlőszűrés, melyre kétévente hívják a negyvenöt és hatvanöt év közötti nőket. Most a mellrákszűrést hirdettük meg Székesfehérváron, úgynevezett második körös meghívóval. Ez azt jelenti, hogy két-három ezer meghívót küldtünk ki olyan hölgyeknek, akik már kaptak az előző évben, de nem jöttek el. Szeretnénk felajánlani még egy lehetőséget. Nagyon modern készülékkel, jól csinálják a vizsgálatot szakembereink, érdemes rajta részt venni – mondta el kérdésünkre Pásztor László egészségfejlesztési koordinátor.

A vizsgálatokra minden hétköznap reggel fél nyolc és délután fél négy között várják az érintetteket a Hunyadi utcai radiológiai szakrendelésen. A mammográfiás vizsgálat csak a negyvenöt év feletti hölgyek esetében mutatja ki, ha baj van. A fiatalabb lányoknak az önvizsgálat segíthet.

A Fehérvár Médiacentrum munkatársa, Kovács Szilvia is így fedezte fel a daganatot a mellében. Gyógyulását követően személyes tapasztalataival segít sorstársainak: "Saját magam fedeztem fel az elváltozást. Életem legnehezebb időszaka volt. Szerencse, hogy sikerült időben fényt deríteni a betegségre, mert még most is itt vagyok, és reméljük, ez még nagyon sokáig így is marad! Szeretnék kampányolni a mellrák ellen és a szűrések mellett. A személyes történetemmel szeretném felhívni a figyelmet a szűrővizsgálatok fontosságára. Szeretnék nagyon sok hölgynek segíteni!”

Több ezer olyan nő él Fehérváron, aki a meghívó ellenére sem ment el mellrákszűrésre tavaly

Kovács Szilvia (Fotó: Megyeri Zoltán)

Az emlőrákot eredményes kezelése érdekében jobb minél hamarabb felismerni! A kisebb elváltozások még nem tapinthatók, azonban a mammográfia már kimutatja. Különösen veszélyeztetettek azok a nők, akiknek a családjában már előfordult emlőrák, illetve ha az egyik emlőnél már történt műtét rákos elváltozás miatt. Fontos a rendszeres önvizsgálat is! Ennek során figyelni kell az olyan elváltozásokra, mint a mély ráncok, barázdák, dudorok kialakulása az emlőn. A mellbimbó befelé fordulása, elszíneződése szintén a rosszindulatú daganat kialakulásának korai jele lehet. Bármilyen elváltozás észlelésekor érdemes haladéktalanul orvoshoz fordulni!

– Ma már tudjuk, hogy csak emlőrákból van legalább nyolcféle. Mindegyik másképpen növekszik, másféle kezelési stratégiát követel. Természetesen vannak közös tulajdonságaik is. Az egyik legfontosabb, hogy korai stádiumban nehéz felfedezni, de akkor gyógyítható, míg később könnyebb felfedezni, diagnosztizálni, de csak nehezen gyógyítható – emelte ki Pásztor László.

Az önvizsgálat

Az emlők önvizsgálatát havonta célszerű elvégezni. Ezt jó, ha lehetőleg ugyanabban az időben tesszük, közvetlenül a menstruációs ciklus vége után. Álljunk tükör elé, és tegyük csípőre a kezünket! Tekintsük meg az emlőket, különös figyelmet fordítva a bőr változására (bőrpír, duzzanat, redők, horpadás, ráncosodás), illetve a mellbimbó állapotára (behúzódás, hámlás, váladékozás). Emeljük fel két karunkat a fejünk fölé, és figyeljük meg, van-e változás a látványban vagy a körvonalakban. Ezután tapintással vizsgáljuk meg a mellünket álló és fekvő helyzetben is. Ennek háromféle módszere ismert: a hullámvonalas, a körkörös és a cikkelyekben való kitapintás.

Szerzők: Lárányi VIktória, Wéhli Regős Dóra

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

  • A kávé a hosszú élet titka?
    A kávé a hosszú élet titka?
  • Személyvonat gázolt halálra egy embert Budapesten
    Személyvonat gázolt halálra egy embert Budapesten
  • Szakértő: a magyar utazók fele köt bizotsítást
    Szakértő: a magyar utazók fele köt bizotsítást
  • A női döntővel folytatódik az Öttusa Európa -bajnokság
    A női döntővel folytatódik az Öttusa Európa -bajnokság

A hét embere

  • Irán kibertámadásokra készül az Egyesült Államok és Európa ellen
    Irán kibertámadásokra készül az Egyesült Államok és Európa ellen
  • Folyamatos a készültség a déli határnál
    Folyamatos a készültség a déli határnál
  • Már tart a Dunamenti Halfesztivál Mohácson
    Már tart a Dunamenti Halfesztivál Mohácson
  • Itthon újra a piknikzőké és a pihenőké a Szabadság-híd
    Itthon újra a piknikzőké és a pihenőké a Szabadság-híd
  • Egymást érik a tornádók Amerikában
    Egymást érik a tornádók Amerikában
  • Tovább szedi áldozatait a hőhullám Japánban
    Tovább szedi áldozatait a hőhullám Japánban
  • Vádemelést javasolnak egy vendéglátóját forró vízzel leöntő férfi ellen
    Vádemelést javasolnak egy vendéglátóját forró vízzel leöntő férfi ellen
  • Nincs magyar érintettje a pénteki lübecki késelésnek
    Nincs magyar érintettje a pénteki lübecki késelésnek

Eseménynaptár

  • MSZP: a kormány ne emelje vissza az új lakások áfáját!
    MSZP: a kormány ne emelje vissza az új lakások áfáját!
  • Felértékelődött a diákmunka
    Felértékelődött a diákmunka
  • Dalosok találkoznak Fehérváron
    Dalosok találkoznak Fehérváron
  • Az Egyesült Államok újabb 200 millió dollárt utal át katonai támogatásra Ukrajnának
    Az Egyesült Államok újabb 200 millió dollárt utal át katonai támogatásra Ukrajnának
  • Klórt adományoz a kormány a kárpátaljai víz tisztításához
    Klórt adományoz a kormány a kárpátaljai víz tisztításához
  • Több filmet is terveznek a kimentett thai gyerekekről
    Több filmet is terveznek a kimentett thai gyerekekről
  • Délután erősen felhős idő várható borult időszakokkal
    Délután erősen felhős idő várható borult időszakokkal
  • Forma-1, strandröplada, atlétika? Jöhet bármi! - A fehérvári sportfotós bejárja a világot
    Forma-1, strandröplada, atlétika? Jöhet bármi! - A fehérvári sportfotós bejárja a világot
  • Vasúti átjáróban ütközött vonattal egy autó Nyárlőrincnél
    Vasúti átjáróban ütközött vonattal egy autó Nyárlőrincnél
  • Akár két év börtönt is kaphat, aki engedély nélkül átalakított buszt vezet
    Akár két év börtönt is kaphat, aki engedély nélkül átalakított buszt vezet
  • Ma is felvonunak az óriásbábok a Belvárosban
    Ma is felvonunak az óriásbábok a Belvárosban
  • Nagy sikere volt a Digitális Alkotótábornak
    Nagy sikere volt a Digitális Alkotótábornak
  • Egész Balatonfüred a mai Anna-bálra készül
    Egész Balatonfüred a mai Anna-bálra készül