2017. augusztus 16. szerda Ábrahám
Menü

Hatvan felett is bomba formában

Varga Istvánné Ili (Fotó: Horváth Reni)

Mi lehetne motiválóbb cél a sportos életre, mint hogy az évek, sőt évtizedek múlásával is energikusak és csinosak maradjunk? Ehhez pedig jól jön egy példakép! Bevallhatjuk, sokan azért maradunk hűségesek egy-egy mozgásformához, mert szimpatikus az edző személye. Szeretnénk olyan formás alakot, mint az övé, és ugyanolyan hibátlanul akarjuk végrehajtani a gyakorlatokat, mint ő. A fehérvári hölgyek közül sokan talán nem is sejtik, miféle kincs rejtőzik az egyik általános iskola falai között Ilike személyében, aki több mint három évtizede nők százait tornáztatja meg estéről estére, a legnépszerűbb fitneszladyket megszégyenítő módon.

Varga Istvánné Ili 1984 óta tart órákat a jelenlegi Bory Jenő Általános Iskola tornatermében. „Egy időben a Gárdonyi Géza Művelődési Házban és a VOGÉ-ban is voltak óráim. Egyik helyről a másikra rohantam minden nap, még szombaton is. Sokszor úgy érzem, nem tudok olyan helyre menni, ahol ne ismernének” - meséli. - Időközben felnőtt egy generáció, ma már a gyerekeik jönnek hozzám tornázni. A mostani csapatom különösen családias, barátnők lettünk. Együtt járunk túrázni, kirándulni. Legutóbb Mikuláskor húsz nő gyűlt össze a lakásomban ünnepelni, előre elnézést is kértem a szomszédoktól a szokatlan nyüzsgés miatt.”

Már az unokája is követi

Ilinek mindig is lételeme volt a mozgás, kislány korában versenyszerűen szertornázott. Arról álmodott, hogy egy napon tornatanárnő lesz. A sors azonban kacskaringós úton teljesítette be az elképzeléseit. „Végül nem diplomázhattam le, mert hamar támasz nélkül maradtam – idézi fel a kezdeteket. - A szüleim korán meghaltak. Én pedig fiatalon, huszonegy évesen szültem, és rövidesen el is váltam. A kisfiammal együtt meg kellett állnom a magam lábán.”

Ili végül az egészségügyben helyezkedett el, hogy el tudja tartani a kisfiát. Aneszteziológus szakasszisztens lett, mellette bányákhoz járt ki vért venni, hogy kiegészítse a bevételeit. Második férje székesfehérvári volt, a kedvéért költözött a városba. Közös kislányuk születése után egyre jobban hiányzott neki a rendszeres mozgás. „Nyolcvannégyben, mikor oviba adtam a lányomat, hallottam, hogy a tornatanárnő tart női tornát a Tolnai iskolában, ahová a fiam is járt. Mondtam neki, hogy én úgy látom itt a homokozóban, hogy sokan jönnének, csak nincs hova tenniük a gyereket. Azt találtam ki, hogy eresszük le a függönyt középen, és az egyik oldalon legyen gyerektorna.”

A tornatanárnő helyett hamarosan Ili vette át az órákat. Ekkor már egy edzői képzést is elvégzett, hogy minél profibban adhassa át a mozdulatokat a mozogni vágyóknak. „Akkoriban még nem volt ennyi konditerem, különféle szalonok, nyitott tornatermek. Az egész városban két helyen lehetett női tornán részt venni” - folytatja az elbeszélést Ili. Óriási odaadással tartotta óráit évről évre. „Ha ítéletidő volt, én akkor is megjelentem, még ha rajtam kívül csak egy ember jött is el. A mai napig is ugyanilyen komolyan veszem az órákat, hogy sokan számítanak rám. Ezt a fajta megszállottságot a mozgás iránt a nagyobbik unokámon fedezem fel hasonlóképpen.”

img_8501

Titka az állandó megújulás

Ili jelenleg egy székesfehérvári háziorvos mellett dolgozik asszisztensként, s eközben a sport vonalán is folyamatosan képezi magát. „Nagyjából a 2000-es évek körül kezdtem el azon pánikolni, hogy mi lesz, ha idővel nem bírom elég jól a tornát. Épp ezért állandóan fejlesztem magam. Az intim torna, illetve a stretching jóga képzést is elvégeztem. Most már hetente egyszer jóga órákat is tartok a lányoknak. Egy rekreációs képzésnek köszönhetően gyerekekkel is foglalkozhatok.”

A gyakorlatok mellett a gondolkodásmódját is igyekszik továbbadni a tanítványainak. „Mindig mondom: ne azt figyeld hány kiló, hány deka vagy! A lényeg az állóképesség. Hiszen milyen jó érzés ha fel tudom emelni a gyerekemet, unokámat, vagy épp könnyedén cipelek egy karton vizet. Nincs rosszabb, mint a kiszolgáltatottság. Elég csak körülnézni az utcán, mennyire más a tartása, a járása annak, aki rendszeresen sportol. Mindegy milyen mozgásformát választunk, a lényeg hogy örömet szerezzen. A futást például azért hagytam abba, mert untam. Jártam szorgosan a Bregyóba vagy a Pentelei erdőbe négy-öt kilométereket futni, de nem élveztem. Akkor pedig hol az endorfin?”

Az életét is megmentette a mozgás

Ili többször is szembesült élete során azzal, hogy a testmozgásnak köszönhetően akár a betegségeket, baleseteket is könnyebben átvészelheti az ember. Egy alkalommal rohammentő vitte el, miután egy táborban leesett a lóról, és az állat patái a hátán és a karján landoltak. Csak az erős hátizmainak köszönhette, hogy nem tört el a gerince. „Ha a két nagy hátizom erős, a gerinc valamivel beljebb helyezkedik el. Ennek köszönhetem, hogy csak zúzódásaim lettek és egy csigolyám megroppant. Azóta különösen nagy hangsúlyt fektetek a hátizmok edzésére az óráimon is."

Tavaly pedig egy súlyos hasnyálmirigy gyulladás veszélyeztette az egészségét. „Az orvosom szerint ha nem lenne ilyen erős a szervezetem a mozgásnak köszönhetően, kétséges, hogy egyáltalán itt lennék-e még.” Azóta figyel oda igazán a táplálkozására is.

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

  • img
    Királyi Napok – holnap már táncosok és katonazenészek is benépesítik a belvárost
  • img
    Újra bebújik a 007-es szerepébe Daniel Craig
  • img
    Újabb migránsmentő hajót fordított vissza a líbiai parti őrség
  • img
    Kárpátaljai gyerekek a Városházán
  • img
    Kétezer éves sírokat fedeztek fel a régészek Egyiptomban
  • img
    Hontalan állatok - hamarosan indul a belvárosi séta
  • img
    Matuzsálemi korba lépett egy balatoni hajó
  • img
    Sípályák építését támogatja a kormány

Eseménynaptár

  • img
    Szeptemberben ismét lesz Te-Szedd! akció
  • img
    Czibere: harmadik hónapja osztanak élelmiszercsomagot a rászorulóknak
  • img
    Jelentős könnyebbséghez juthatnak a devizahitelesek
  • img
    Felfüggesztették a háztartási nagygépek cserepályázatát