2017. december 18. hétfő Auguszta
Menü

Nem csak a szívet, de a lelket is érti dr. Altorjay András, kardiológus

Nem csak a szívet, de a lelket is érti dr. Altorjay András, kardiológus
dr. Altorjay András, kardiológus (Fotó: Horváth Reni)

Amikor az ember belép dr. Altorjay András Károly János utcai rendelőjébe, nem csapja meg a tipikus kórházszag, és a várótermek ridegségét sem érzi a bőrén. Fehérvár egyik legismertebb kardiológusa emberi környezetben fogad: a világos falakon főként Kass János képek lógnak, az íróasztalán Szent György szobra, a háttérben egy bekeretezett szárnyas alak: ő így, angyalokkal és karddal küzd a sárkányok ellen. Néhány napja találkoztam vele, pár órával a rendelés megkezdése előtt. Vidám volt, lendületes és rendkívül közvetlen - mint mindig.

– Honnét az orvosi pálya iránti indíttatás?

– A nagyapám orvos volt. Személyesen nem ismertem, de a nagymamámon keresztül sokszor hallhattam a cselekedeteiről, így mégis része lett az életemnek. A nagybátyám, Altorjay István sebész volt Szegeden, ő lett a magyarországi gyermeksebészet első professzora. Édesapám szemorvos volt, akit ha a kórházból sürgős esethez hívtak, akár a vasárnapi ebéd közepén is letette a kanalat, kocsiba ült és indult. Számomra az ő munkásságuk meghatározó volt.

Amikor elvégeztem az egyetemet, a belgyógyászat érdekelt, a globalitása, komplexitása miatt. „A felnőtt vagy a gyerek praxist válasszam?” – tűnődtem. Mivel a felnőttekkel jobban tudok beszélgetni, így őket választottam. (24 évesen úgy véltem, mindent meg lehet beszélni a másik emberrel.) Ekkor édesapám megkérdezte: „Nem gondoltál arra, hogy szemorvos legyél?” Ma már nagyon restellem a válaszomat: „Akkor kár volt hat évig tanulnom, hogy csak ennyihez értsek” – mutattam neki a szemvonalat a kezemmel. Csak huszonévesen lehet ilyen meggondolatlan az ember… Mivel édesapám nagyon megértő, és toleráns volt, többet nem hozta fel a kérdést. A belgyógyászatot választottam, azonban hamar rájöttem, hogy ez egy olyan szerteágazó tudásanyag, amit egy ember nem tud uralni. Ezután nem sokkal édesapám meghalt… a halála nagy csapás volt számomra. Az igazság az, hogy ha a szakvizsgám után még él, akkor szemorvos leszek a kedvéért.

Szombathelyre mentem, hogy a saját lábamra álljak. Itt az utolsó három hónapban István Lajos hematológus professzor mellett dolgoztam: fantasztikus szervező volt, racionális elme, aki megmutatta mit, hogyan kell végezni a szakterületén. Nagyon tetszett ez az irányultság, és ekkor úgy éreztem, talán hematológus leszek. Lehetnek véletlenek az ember életében? 1981-ben feleségemmel, Ötvös Ágnessel úgy döntöttünk, hogy Székesfehérvárra jövünk. A Szent György Kórházban kezdtem dolgozni, ahol Gógl Árpád főorvos éppen különböző résztudományokra keresett szakembereket. Ő is megkérdezte tőlem: „Mi leszel, ha nagy leszel?” „Hematológus vagy kardiológus” – válaszoltam. „Jó leszel te kardiológusnak!” – állapította meg sajátságos stílusában. Így lettem kardiológus, és elindult a pályám.

– Ennyire fontosak voltak a tekintélyszemélyek az életében?

– Igen… hiszen a mi családunk tele volt csodálatos férfiakkal. Nagyapám, apám, nagybátyám… Ráadásul az én generációmban hat Altorjay fiú volt, közülünk is négy orvos. Még egy ember volt rám nagy hatással: dr. Polák Gyula, aki az Országos Kardiológiai Intézet főorvosa. 1986-ban mellé kerültem gyakornoknak. Életem meghatározó élménye az ott töltött hat hónap. Vele egy tőről fakadtunk, vagyis a művészet szemüvegén keresztül néztük és élveztük a világot. Tíz évvel volt nálam idősebb: élményszámba ment, ahogy a beteghez fordult, diagnosztizált, asszociált egy-egy betegség kapcsán. Őt nem lehet leírni, csodálatos ember volt... sajnos múlt időben mondom, mert idén januárban meghalt. Vizit előkészítéskor félrehúzódtunk egy orvosi szobába kórlapokkal, kávéval, teával, és egy-két órát beszélgettünk. '68-as párizsi diáklázadásokon át az anarchiáig, Esterházy Pétertől Németh Lászlóig, a némafilmektől a legfrissebb alkotásokig - mindenről. Az ember a felmenőket, a szülőket örökli, de a barátokat választja.

Az addig számomra irányt mutató István Lajos hematológus szisztematikus tudós volt, és utána jött az életembe a fellazító művész, Polák Gyula, aki megmutatta, hogy így is lehet... „Így is lehet? Akkor én is így akarom…!” – döntöttem el. Egy régi keleti történet jut eszembe… miszerint a pusztában élő aszkéta meghallotta, hogy a király nála is szentebb. Elment hát udvarába, hogy tanuljon tőle. Legnagyobb csodálkozására a királyt terített asztal mellett, vidám társaság közepette találta. Tudom, mit gondolsz rólam – szólt hozzá egy idő múlva az uralkodó –, de tévedsz. Te ugyan mindenedről lemondtál, de ragaszkodsz az aszkézisedhez. Én azonban lemondtam a lemondásról is, és szabad vagyok már.

– Fantasztikus az emberismerete. Soha nem tapasztalt élmény, hogy belépek, leülök és egy kardiológus orvos főbb vonalakban elmond mindent a személyiségemről.

– Évtizedek óta itt ülök és figyelek. Bejön a beteg, meghallgatom, közben felmérem: hogyan néz ki, mennyire összerendezett, milyen a közlési módja, hová teszi a hangsúlyokat... Ezért soha nem költöznék el Fehérvárról, mert pótolhatatlan kincs az a tudás, ami az elmúlt 35 évben felhalmozódott bennem a hozzám forduló betegekről. Három generációs orvos vagyok: kezeltem a nagyszülőket, a gyerekeket, azok házastársait, és már az unokákat is, vagyis évtizedekig követhettem egy-egy család életét. Az orvosi attitűdöm a megértésen, tolerancián alapul: nem elítélni, hanem megérteni próbálom a másikat, hogy mit, miért csinált, így könnyebb számomra a gyógyítás.

Nem csak a szívet, de a lelket is érti dr. Altorjay András, kardiológus

Dr. Altorjay András, kardiológus rendelőjében (Fotó: Horváth Reni)

– Milyen személyiségjegyek érzékenyíthetnek minket a szívbetegségre?

– Van egy fürdőkádas hasonlatom: az érzékeny, értelmes emberek könnyen telítődnek a külső élmények által kiváltott érzésekkel, de leereszteni nem tudnak. Csak nő-nő a belső feszültség, mint a vízszint olyannyira, hogy már nem a természetes levezető helyen, a lefolyón, hanem a túlcsorgón jön ki a felesleg – vagyis máris a tünetképződésnél tartunk. Annak, akinek még éjszaka is jár az agya, túldolgozik a szíve, hiszen ehhez a folyamatos agyműködéshez sok oxigéndús vér szükséges… Ez egy olyan plusz terhelés, amit feltétlenül csillapítani kell.

Ahhoz, hogy az ember túlélje a valóságot, két dolog kell: a humor és a nyomor. A nyomor rendszerint adódik, a humornak azonban teret kell adni. Galgóczy Árpád esete jut eszembe (neki köszönhetjük az egyik legjobb Anyegin fordítást.) 18 évesen 20 év kényszermunkára ítélték, kikerült a Gulágra. A tábori élet során aztán megtanult oroszul. Egy szintén rab orosz költő ismertette meg Lermontov verseivel. Amikor hazatért, lefordította az egyiket, s elvitte a fordítását az Európa Kiadóhoz, ahol a szerkesztő rácsodálkozott: „Áprily Lajos után Ön is megpróbálkozott a szöveggel? Jó, tegye csak oda a kupacra!”- Miután beleolvasott a kéziratba, a kollégájához fordult: „ Pazarok a rímek, szépek a sormetszetek, kidolgozottak az ütemek, hibátlan a zeneiség.  Ki ez az ember, aki behozta? Szaladj már utána!”- így fedezték fel. Élete végén a legnagyobb orosz állami kitüntetést kapta Moszkvában, hiszen:„Ki ez a csodabogár, akit majdnem beletapostunk a betonba, akit majdnem megöltünk, akit hét évig kínoztunk, s aki, ahelyett, hogy meggyűlölt volna bennünket, elkezdte a klasszikusainkat fordítani?"- kérdezték.

De ha nem Galgóczy Árpád történetén keresztül akarom megfogni a választ, akkor mondhatnám egyszerűbben is a régi perzsa mondással: „Amelyik kezet nem tudjuk levágni, azt csókolgassuk.” Vagyis akkor lesz baj, ha látjuk, mi a probléma, de megoldani nem tudjuk, elfogadni meg nem akarjuk.

Publilius Syrustól való az idézet: „Ahányszor övéit elveszíti az ember, annyiszor meghal maga is.” Öt évvel ezelőtt vesztettem el az öcsémet, s vele együtt meghalt a gyermekkorom egy része. Közös történetek, kis stiklik, amit együtt csináltunk, csak mi tudtunk ezekről. És most januárban Polák Gyula… Persze jó visszagondolni a múltra, amikor még együtt voltunk. Vele rettentő sokat nevettünk. Nevettünk másokon is, de leginkább saját magunkon és aztán nevettünk az egész helyzeten. Számomra ez a humor és a nyomor találkozása. Fontos, hogy egy-egy nehéz helyzetet miként tud szublimálni az ember.

Tünetképződésre lefordítva, ha valakinek van egy élménye, amit a szívére vesz, akkor szívpanaszai támadnak, ha megemészthetetlen élményei vannak, akkor emésztőrendszeri problémái lesznek, és sorolhatnám. Az én rendelőmben megforduló betegek 50 százaléka szívbeteg, de a másik 50 százalék nem. Szívpanaszaik vannak, de nem szívbetegek.

Sok pszichiátriai kongresszuson jártam azért, hogy például a pánikbetegséget, és a jelenség sajátosságait feltérképezhessem. Egyszer Gábor S. Pállal beszélgettem, aki megkérdezte: „Pszichiátriai végzettséged is van?” Az nincs – feleltem. De nem elég, ha felismerem a tüneteket?” Tehát ha a kardiális pánikkal rendelkező beteg eljön hozzám, és itt kiderül, hogy nem szívbaja van, hanem egy olyan problémája, amin nem tud átlendülni, akkor elküldöm pszichológushoz, pszichiáterhez. Ezt kimondani nagyon egyszerű, azonban ezt a lépést nagyon sokan nem tudják lélekben elfogadni, azaz megtenni.

Pedig meg kell tanulnunk azt, hogyan gondozzuk a gyémántjainkat. Hiszek benne, hogy ha akarjuk, majdnem minden helyzetre van megoldás.

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

  • img facebook img
    Fehérvár TV
  • Elismerte a Pentagon, hogy figyelték az Ufókat
    Elismerte a Pentagon, hogy figyelték az Ufókat
  • Egyre több orosz turista érkezik repülővel Debrecenbe
    Egyre több orosz turista érkezik repülővel Debrecenbe
  • Többet vásároltunk idén, mint tavaly
    Többet vásároltunk idén, mint tavaly

A hét embere

Eseménynaptár

  • Kigyulladt egy földgázkút a román-magyar határ közelében
    Kigyulladt egy földgázkút a román-magyar határ közelében
  • Káosz - megbénult egy időre a légi közlekedés Atlantában
    Káosz - megbénult egy időre a légi közlekedés Atlantában
  • A mosoly is az arcunkra fagyhat!
    A mosoly is az arcunkra fagyhat!
  • Migrációkutató Intézet: még a Szahara előtt meg kellene állítani a migránsokat
    Migrációkutató Intézet: még a Szahara előtt meg kellene állítani a migránsokat