2018. április 20. péntek Konrád, Tivadar
Menü

Nők a mesterséges intelligencia szolgálatában

Nők a mesterséges intelligencia szolgálatában
Személyi asszisztensek - női hangokon (Fotó: livescience.com)

Egy ideje megfigyelhető, hogy az okostelefon- és tabletgyártók, de igazából az informatikában jelenlevő összes nagy mamutcég egyre inkább érdeklődik a mesterséges intelligencia iránt. A tendencia nem véletlen. A piac lassan telítődik: a számítógépek, notebookok, okostelefonok eladása kezd stagnálni és évről évre egyre nehezebb az eladási számokat növelni, miközben a világgazdaság ezt elvárná, mert hát ez viszi előre nem csak a cégeket, de a világot is. A hardvergyártók is kezdik érezni a saját bőrükön, hogy sok babér már nem terem a fizikai eszközök eladásából. Lassan minden felnőttnek, de már a kisiskolásoknak is van saját mobilja.

A nagy gyártók és fejlesztők ezért aztán a szolgáltatásban, a hozzáadott értékben kezdték keresni a kiutat. Megjelentek a cégek a saját alkalmazás áruházukkal, melyből az induláskor még csak módjával, mára azonban már több százezres tételben lehet válogatni és töltögetni a hol ingyenes, hol fizetős appokat. Jelenleg ott tartunk, hogy annyi a program a szoftveráruházakban, hogy Dunát lehet rekeszteni belőlük. Egy-egy témában vagy célra egyszerre tucatnyi alkalmazásból lehet válogatni. Gyakorlatilag ezek is telítődtek és már senkit sem érdekel, hogy eggyel több vagy kevesebb appot tudunk letölteni.

Látszik, hogy a nagy hardvergyártók, mint például az Apple vagy a Google - de említhetnénk akár a Microsoftot is - elkezdtek egy egészen más területre koncentrálni. Viselhető okoseszközök, okosotthonok, önjáró autók és sorolhatnánk tovább, mik kerültek a kitörés lehetséges középpontjába. Azonban az emberek, még ha nem is vesznek minden évben új okostelefont, azért ragaszkodnak a technika adta lehetőségekhez, melyet a gyártók kezdenek felismerni. Az tény, hogy az okostelefon olyan piaci szegmenst tölt be, melyet még hosszú éveken keresztül meg lehet lovagolni, csak meg kell találni a továbblépés módját.

Intelligens asszisztensek

Nők a mesterséges intelligencia szolgálatában

Miután a mobilunk lett az egyik a legszemélyesebb használati eszközünk, nem csoda, hogy a fejlesztők arra koncentrálnak. És itt jön a jövő - a személyi asszisztensek formájában. Mivel rengeteg időt bíbelődünk mobilunkkal teljesen egyértelmű, hogy a gyártók is ezt az irányt követik. Igyekeznek az okostelefonunk használatát könnyíteni, a szolgáltatásait olyan funkciókkal bővíteni, melyre a felhasználónak szüksége lehet. Ebben látják a gyártók az üzleti lehetőséget, talán nem is rosszul.

Az első lépéseket a Google tette meg, mely már ott tart, hogy a Gmail a levelezésemből kihámozza, hogy november 20-ra foglaltam egy repülőjegyet. Ezt megjegyzi, beírja a naptáramban, majd 19-én szól, hogy ugye tudom, hogy holnap utazni kell. Másnap, mondjuk egy megbeszélésem alatt, az asszisztens figyeli a repülőjáratot, majd a GPS pozíciómból és a forgalmi adatokból kiszámolja, hogy mikor kell elindulni ahhoz, hogy még időben be tudjak checkolni, sőt még időjárási infókkal is ellát az úti célommal kapcsolatban. Ez lenne az intelligens asszisztens víziója, ami már nem is vízió, mert, hogy a Google Asszisztens a Play Áruházból már letölthető és igen jól működik, bár beszélni még nem beszél.

Siri, az első beszélő személyi asszisztens

Nők a mesterséges intelligencia szolgálatában

Siri beköszön (Fotó: telegraph.co.uk)

És itt van az a pont, ahol az információ az intelligencia és ez az új fogalom, a személyi asszisztens kapcsolódik a hölgyekhez. Az Apple okostelefonja az iPhone volt az első, amelyik megszólalt. Ráadásul úgy, hogy van neve és személyisége. Ő pedig nem más, mint Siri, az első virtuális személyi asszisztens, akinek a hangja teljes mértékben valósághű. Igaz olyan okos még nincs, mint a Google hang nélküli asszisztense, de az nem is olyan fontos. Sokkal érdekesebb, hogy Siri nem egy géphang, hanem egy hölgy, aki beszél hozzánk. Kérdezhetünk tőle és ha egyértelmű kérdést tettünk fel, akkor válaszol is. Alapértelmezett hangja egy kedves, fiatalos női hang. Igaz a magyar nyelv még nem az erőssége, de egyszer majd biztosan megtanulja ezt a nyelvet is.

Érdekes megfigyelni, hogy az azóta megjelent konkurensek is hölgyek, mert hogy van Sirinek kihívója bőven. Ráadásul az újak is igyekeznek szerethetővé tenni asszisztensüket. Legyen szó akár a Microsoft Windows 10-ben elérhető Cortanájáról, vagy a Google Now asszisztenséről, de említhetném az Amazon Alexáját is, mind kedves, női hangon kommunikál velünk. Talán azért, mert fogékonyabbak, empatikusabbak vagyunk a hölgyekkel. És pont erre alapoznak a fejlesztők. A siker és a piac meghódítása végett elengedhetetlen, hogy a személyi asszisztensek belopják magukat a szívünkbe és a hétköznapjainkba, de ezt csak úgy tudják elérni, ha megszeretjük őket. Ez egy jól követhető tendencia. Érdemes azt is megfigyelnünk, hogy a legtöbb géphangú telefonközpontot is lecserélik hölgyekre, de hogy mondjak egy igazán ide illő példát is: a Microsoft Windows aktivációs telefonos ügyfélszolgálata is kedves hangú hölgy személyében diktálja nekünk a Windows aktiváló kódját. Sőt, az sem véletlen, hogy az itthon méltán elismert iGO navigációs szoftver legkedveltebb útbaigazító hangja szintén egy hölgy, Bori.

Nők a mesterséges intelligencia szolgálatában

Susan C. Bennett, aki hangját adta Sirinek (Fotó: vox.com)

A YouTube tele van olyan bemutató videókkal, ahol azt nézhetjük meg, hogy a három nagy konkurens, hogyan, miként működik. Nem is kérdés, hogy a jövő a beszélő és kommunikáló eszközöké. Hívhatjuk akár Sirinek, akár Cortanának, a lényeg a mesterséges intelligencia. Azonban az tény, hogy az Apple ebben is elvitte a pálmát, mert olyan ügyes és érdekes módon bedobni a köztudatba az arc nélküli hangot, aki segít nekünk a telefonunkon keresztül, csak nekik sikerült. Annyira jól, hogy a marketinghez még a Sirinek a hangját kölcsönző hölgyet is bemutatták. A Siri hangját adó hölgy nem más, mint Susan C. Bennett, színésznő, aki nyíltan vállalja, hogy az ő hangját adoptálták Sirinek. Marketing a világ, amit az Apple jól tud. És kétség sem fér hozzá, hogy a jövő hasonló asszisztensei is csengő-bongó női hangon fognak szólni hozzánk.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

  • Magyarország kormánya a jövőben is kiáll Székesfehérvár értékei mellett
    Magyarország kormánya a jövőben is kiáll Székesfehérvár értékei mellett
  • Szép napja volt a Felsővárosi Óvodának
    Szép napja volt a Felsővárosi Óvodának
  • Gyerekművekből nyílt kiállítás a SZÉPHŐ ZRT. székházában
    Gyerekművekből nyílt kiállítás a SZÉPHŐ ZRT. székházában
  • img
    img
    Vörösmarty Rádió
    😁🙂☺️

A hét embere

Ez is van

Eseménynaptár

  • Még lehet szavazni Budapest dalára
    Még lehet szavazni Budapest dalára
  • Csúnyán átverték a külföldi vendégeket egy budapesti szórakozóhelyen
    Csúnyán átverték a külföldi vendégeket egy budapesti szórakozóhelyen
  • Sokan nem költötték még el a SZÉP-kártyás juttatásaikat
    Sokan nem költötték még el a SZÉP-kártyás juttatásaikat
  • SZÉP-kártya - több milliárd forint a lejáró egyenleg
    SZÉP-kártya - több milliárd forint a lejáró egyenleg
  • Hamarosan hazamehet az első hazai tüdőátültetett gyerek
    Hamarosan hazamehet az első hazai tüdőátültetett gyerek
  • III. Béla és kora - a genetikai kutatások eredményeiről is elhangzanak előadások
    III. Béla és kora - a genetikai kutatások eredményeiről is elhangzanak előadások
  • Fehérvári programok a hétvégére: párnacsata, Versünnep és Kert-Expo
    Fehérvári programok a hétvégére: párnacsata, Versünnep és Kert-Expo
  • Megalakult a Székesfehérvári Balettszínház – utak, bölcsődék, rendelők felújításáról is döntöttek
    Megalakult a Székesfehérvári Balettszínház – utak, bölcsődék, rendelők felújításáról is döntöttek
  • FEZEN – fellép a Grammy-díjas szupersztár, Pitbull
    FEZEN – fellép a Grammy-díjas szupersztár, Pitbull
  • Kétszámjegyű volt a béremelkedés februárban
    Kétszámjegyű volt a béremelkedés februárban
  • Lezárták a berlini főpályaudvar környékét egy világháborús bomba miatt
    Lezárták a berlini főpályaudvar környékét egy világháborús bomba miatt
  • Föld napja a múzeumban
    Föld napja a múzeumban
  • Vonatbaleset Salzburgban
    Vonatbaleset Salzburgban