2017. november 21. kedd Olivér
Menü

Aki nem hagyja sorsára az állatokat - Interjú Bíró Zsolttal, a FEMA állatmentőjével

Aki nem hagyja sorsára az állatokat - Interjú Bíró Zsolttal, a FEMA állatmentőjével
(Fotó: Horváth Reni)

Tavaly augusztusban, egy családi kirándulás után, találtunk egy gyönyörű németjuhász szukát Fehérvárcsurgó és a mohai bekötőút között. Telefonálgatni kezdtem; az internetről levadászott, állatvédelemhez kapcsolódó elérhetőségeket azonban hiába próbálgattam, nem jártam sikerrel.

Egy barátnőm javaslatára próbálkoztam meg a FEMA számával, ők viszonylag hamar megérkeztek hívásomra. Miközben Bíró Zsolt és kísérője azt ellenőrizte, van-e chip a kutyában, beszédbe elegyedtünk – és legnagyobb megdöbbenésemre megtudtam, hogy ők önkéntesek. Vagyis vasárnap délután, saját költségükön jöttek segíteni. Közben kiderült, hogy a kutyában van chip, csak nincs regisztrálva. Mivel későre járt, és haza kellett érnünk, így az ebet Bíró Zsolték gondjaira bíztuk, ők pedig elindultak megkérdezni a környékbeli gyártelepek őreit. A feltételezésük bevált – fél óra keresés után meg is találták a kutya gazdáját. Engem viszont nem hagyott nyugodni a történet, így ezen a héten Bíró Zsolttal beszélgettem.

- Hogyan lettél állatvédő?

- Mindig volt kutyám, de sosem gondoltam volna, hogy ilyen irányt vesz az életem. 26 évesen kezdtem állatvédelemmel foglalkozni, egy másik segítő szervezet önkénteseként. Első alkalommal Seregélyesről hívtak, egy rossz körülmények között élő kutyához. Fekete színű, nagytestű keverék volt, rövid láncon tartva, akinek még egy kis kuckója sem akadt, ahová behúzódhatott volna. Egy középkorú férfi volt a tulajdonosa, akivel elbeszélgettem a tartási körülményekről. Látszott rajta, hogy meglepődik azon, amit mondok, hiszen ő úgy nőtt fel, hogy a ház tartozéka a kutya a láncon. Ha elpusztul, levesszük róla, eltemetjük, és hozzuk a következőt, aki ugyan azon a láncon fogja leélni az életét. Mégis, számomra pozitív élmény volt a vele való beszélgetés, mert láttam, hogy megérti, amit mondok, később pedig beigazolódott, hogy hajlandó volt változtatni is a kutyája sorsán. Megerősödött bennem a tudat, hogy érdemes segíteni. Azonban nem ez, hanem a következő bejelentés pecsételte meg a sorsomat… Nádasdladányból érkezett a hír egy rövid láncon, fedezék nélkül tartott, kórosan sovány németjuhászról. Sissynek hívták, s ő volt az első olyan kutya, akit rendőri segítséggel hoztam el a gazdájától. Egy putri mellett, a szemét között élt, végletesen leromlott állapotban: felnőtt németjuhász szukaként mindössze 9 kilót nyomott. De a legmegdöbbentőbb, hogy - bár a tűző napon tartották, éhezett, szomjazott és élősködők lepték el a testét -, még mindig, és töretlenül bízott az emberekben. Annyira szelíd volt, hogy gyenge farok csóválással, hang nélkül tűrte a beavatkozásokat. A rendőrségi eljárás időszakában egyik tagunk fogadta magához, felhízlalta, szocializálta, nagyon jó kis kutya lett belőle. Hosszú ideig tartott örökbe adni, hiszen ekkor már 6 éves lehetett. Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a tulajdonosa – itt dőlt el bennem véglegesen, hogy igen, állatvédelemmel szeretnék foglalkozni.

- Mikor és hogyan alakult a FEMA?

- A közös önkéntes munka hozott össze minket, s egy jó baráti társaság, igazi csapat lettünk. Úgy döntöttünk, hogy létrehozunk egy olyan mentő egységet, ami Fejér megye területére koncentrál. 2012 szeptemberében alakultunk, és 2013-ban jegyeztek be minket.

- Ez azt jelenti, hogy ti nem állami támogatásból, hanem önerőből végzitek a munkátokat?

- Igen, természetesen, mindegyikünknek van főállása, én például építőiparral foglalkozom. Az állatok mentése a szabadidőnkben, és főként saját pénzből történik, hiszen az 1%-ra is csak tavaly óta vagyunk jogosultak. Amikor megalakultunk, összedobtuk a pénzt, és egyetlen, 20.000 Ft-ért vásárolt szállító ketrecünk, és egy pórázunk volt. De mindig jött olyan megkeresés, feladat, ami után azt éreztük, hogy fejlesztenünk kell, így mára egészen komoly felszereléssel rendelkezünk. Sokáig csak nappal tudtunk elveszett kutyát keresni, ebből az apropóból jött az éjjellátó kamera, és a hőkamera, amit nehezen belátható, sűrű bokros, vagy nádassal benőtt területeken is jól használhatunk. De helyzet szülte a csőkamera iránti igényt is– 2,5 méteres száloptika, specilális világítással, hogy a lefolyókba szorult macskákat vagy vadon élő kisragadozókat is láthassuk. Nemrég érkezett például egy hívás: Fehérvár határában, egy ipari telephely előtt, egy 12 méteres nyárfa tetején ült egy macska már napok óta. Ilyen hívásokra mi általában azt mondjuk, várjunk egy kicsit, a macska nem egy elveszett jószág, le fog jönni. Hát ő nem jött le. Fiatal állat volt, felmenni még fel tudott, de a fa tetején elfogyott a lendülete és hiába nézelődött, nem mert lejönni. Biztonsági okokból egy ilyen mentéshez többen is kellünk. Este értünk ki, a feladat adott volt: az egyik csapattársunkat fel kellett juttatnunk 12 méter magasba. Feldobtuk a kötelet, hevedert erősítettünk rá, az autónkon van csörlő, majd megfelelő munkavédelmi biztosítás mellett csapattársnőnket felhúztuk 12 méter magasba, ő kimászott arra a farészre, ahol a macska kuporgott, megfogta, beletette a kabátjába, lemászott, visszaült a hevederbe, és leeresztettük. A macska nagyon örült, hogy végre földet ért. De ez egy összetett feladat, még szerencse, hogy szikla- és falmászó tapasztalattal rendelkező tagjaink is vannak.

- Nem a tűzoltók mennek ki ilyen esetben?

- De, hívás esetén kimennek ők is, csak nekik nincsenek speciális befogó eszközeik, és egy cica, ha elemében van, elég csúnya sérüléseket tud okozni. Ezért sokszor a katasztrófavédelemtől, vagy a tűzoltóságtól is minket hívnak, ha segítség kell. De nekünk szólnak a rendőrök és a vadőrök is, hiszen speciális eszközeinken kívül a tagjaink komoly felkészültséggel bírnak, a szakmaiság mellett erős tenni akarás jellemez minket.

- Amikor felhívtalak – vasárnap délután – nem sejtettem, hogy nem hatósági személy vagy, aki hivatalból végzi a munkáját. Ha tudom, hogy önkéntes vagy, lehet, hogy kétszer is meggondolom, hogy vasárnap délután zavarjalak…

- Ma Magyarországon egyetlen állatvédő szervezet sem hatóság. És ha nem megyek ki, mit csinálsz azzal a kutyával? Sorsára hagyod az út szélén, hogy aztán elcsapja egy autó?

- Nem szívesen vittem volna haza… Elég nagy termetű volt, és ráadásul hemzsegtek rajta a bolhák.

- Ez az! A befogott kutyákat - korlátozott létszámban - mi is el tudjuk helyezni saját lakóhelyünkön, de ez a napi megkeresések számát tekintve hosszú távon nem járható út. Például a rendőrség hívott ki minket egy esethez: Fehérvár külterületén lakott egy néni, akinél 30-40 kutya élt áldatlan állapotok között. Egy napon a nénit kórházba szállították, kérdéses volt, hogy életben marad-e (azóta tudom, hogy jól van, és hazatért), azonban a kutyái mind antiszociális, emberkerülő, igazi tanyasi jószágok voltak. Mivel jó ideje nem járt a portán senki, így az elpusztult állatok: kutyák, disznó - táplálékul szolgáltak az életben maradottaknak. Egy poros udvaron át lehetett a házhoz jutni, de csak fertőtlenítős permetezővel, mert különben özönlöttek ránk a bolhák. (Magamon több mint száz csípést számoltam meg.) A ház belülről is tragikus állapotban volt: az ágy alatt is találtunk kutya tetemet. Szóval az itt begyűjtött állatokat is vinni kellett valahová… Szerencsére nagyon jó kapcsolatban vagyunk a Takarodó úti HEROSZ- teleppel, és ott tudtuk elhelyezni őket.

- De miért csináljátok mindezt? – kérdem, mert arra gondolok, hogy én ezt a szabadidőmben nem biztos, hogy bevállalnám…

- Mert nem tudjuk otthagyni őket. Volt már dolgunk sovány kutyával, út mellé kirakott kölyökkutyával, kútba esettel, és bántalmazottal… Hagyjuk őket a sorsukra? Esetek jutnak eszembe, mert nem tudjuk elfelejteni őket… Sárbogárdon egyszer egy skót juhász keveréket találtunk. Az még hagyján, hogy sovány volt, de a hegyes kis pofáján akkora lyuk tátongott, hogy beleláttunk a szájüregébe. Nem volt neve sem. A mai napig megvisel az emberi közönyösség: a „gazdáját”nem érdekelte, hogy kap-e enni, inni, egyszerűen nem törődött a kutyája sorsával. Hogy minek tartanak az ilyen emberek állatot, azt nem is tudom felfogni… De kaptunk bejelentést egy ló kapcsán Cecéről is: a bejelentő által küldött képeken látni lehetett, hogy ez már nem szabálysertési ügy (amiben az önkormányzatok kompetensek), hanem állatkínzás, ide rendőri segítség kell. Kölcsönkértünk egy lószállító trélert, egyeztettünk a dunaföldvári állatkórházzal (ahol lovas részleg is van) azzal, hogy ha törik, ha szakad, visszük a lovat, várjanak meg minket az orvosok. Egy csont és bőr, sárga gidrán csikót találtunk, 3 év körülit, de mire odaértünk már olyan állapotban volt, hogy nem bírták el a lábai. Jött a tulajdonos: ”Beteg ez a ló!”- mondta. „Miért nem hívott hozzá orvost?” "Nagyon gyorsan lett beteg” – állította, majd minden további nélkül lemondott a tulajdonjogáról. Ha az állatorvosi vizsgálat során kiderül, hogy nem betegség áll a háttérben, hanem elhanyagolás, és szándékosság, akkor feljelenthető a gazda állatkínzásért a megfelelő hatóságoknál. Úgy húzattuk fel a lovat a trélerre, mert járni sem bírt. Több mint egy hétig kezelték a kórházban, infúziózták, de nem sikerült megmenteni. Nagyon megviselt minket a halála. A legfelháborítóbb az egészben, hogy egy nagyon forgalmas út mellett haldoklott, naponta több száz autóból láthatták őt, és mégis… senkinek nem tűnt fel, hogy ez az állat az életéért vergődik. Amikor még lábon állt is nagyon sovány lehetett. Az állatorvosi vélemény szerint, ha pár héttel korábban kap ellátást, még megmenthető lett volna.

Aki nem hagyja sorsára az állatokat - Interjú Bíró Zsolttal, a FEMA állatmentőjével

- Mik a terveitek?

- Tele vagyunk tervekkel. Az Igazságügyi Minisztérium összehívott egy egyeztetést több állatvédő szervezet részvételével. Az egyik „kiválasztott” a FEMA lett. Több munkacsoport alakult, feladatunk a szabályozási környezettel kapcsolatos módosítások kidolgozása. Mi a vadon élő állatok mentésével kapcsolatos adminisztráció egyszerűsítésére adtunk be javaslatokat, mivel az idők folyamán a vadbefogásokban is komoly tapasztalatra tettünk szert, hiszen sok vad bejön lakott területre, és valahogy, valakinek vissza kell őket juttatni az élőhelyükre. Azt látjuk, hogy szépen, lassan halad az állatvédelem ügye, és mi nagyon bizakodóak vagyunk. Szerencsére sok segítőkész emberrel találkozunk. Fontos, hogy nyitott szemmel járjunk, és vegyük észre a bajba jutott, segítségre szoruló állatokat, hiszen mindannyian felelősek vagyunk a környezetünkért.

- Neked van kutyád?

- Igen van, több is, mindegyik mentett kutyus, több közülük pitbull. Egyikük egy szaporítótól került hozzám, aki 8 éves korára tizenhatszor ellett. Nagyon legyengült állapotban volt, mára azonban csodálatos kutya lett belőle, fajtájának dísze. Eszembe jut egy másik történet… Egyszer egy bejelentés után találtunk egy nagy termetű kutyát összegörnyedt, aszott testtel, loncsosan. A tulajdonostól megkaptuk a szokásos választ: „Nekem ez a kutya nem is köll!” Beszélgetés közben megtudtuk, hogy nevelési célzattal, nyári forróságban jó hideg kútvízzel szokta lelocsolni a kutyát, hogy ne ugasson. Nem sokat várakoztunk, a kutyát levágtuk a láncról, megírtuk a papírokat, vagyis a lemondó nyilatkozatot, és vittük az állatorvoshoz. Először is meg kellett szabadítani ettől a hatalmas, összefilcesedett, gubancos szőrtől, ami rajta volt. Miután végeztünk, kaptunk egy kopasz komondort, aki nagy termete ellenére összesen 8 és fél kilót nyomott.(10,5 volt nyírás előtt.) Attinak neveztük el. Jó fél évig tartott, mire helyreállt a kondíciója, és örökbefogadóhoz került. Rákövetkező évben volt egy kutyakiállítás Fehérváron, ahol meghívottként megjelentünk, mikor is megállt mellettünk egy gyönyörű, jó kiállású, majdnem hófehér kutya, egy igazi szőrgombóc: ő volt Atti. A gazdája meghallotta, hogy mi is ott leszünk, és kihozta nekünk, hogy megnézhessük, milyen csodálatos kutya lett belőle. Az ilyen történetekért érdemes…

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

  • "Elfogadás" díj – hárman kapták a Nevelőszülők Napja alkalmából Székesfehérváron
    "Elfogadás" díj – hárman kapták a Nevelőszülők Napja alkalmából Székesfehérváron
  • Országos énekverseny Székesfehérváron - 67 fiatal méri össze tudását
    Országos énekverseny Székesfehérváron - 67 fiatal méri össze tudását
  • Hivatás, szolgálat, karrier – toborzás Székesfehérváron
    Hivatás, szolgálat, karrier – toborzás Székesfehérváron
  • Csökkenés - érdemes holnapig várni a tankolással
    Csökkenés - érdemes holnapig várni a tankolással

A hét embere

Eseménynaptár

  • Év végéig mindenkinek ki kell adni az idei szabadságot
    Év végéig mindenkinek ki kell adni az idei szabadságot
  • Segítőkutyák kiképzésére is lehet támogatást kérni
    Segítőkutyák kiképzésére is lehet támogatást kérni
  • Klórgázmérgezés volt egy nyíregyházi uszodában
    Klórgázmérgezés volt egy nyíregyházi uszodában
  • Jogosítvány nélkül vezetett egy részeg kamionos
    Jogosítvány nélkül vezetett egy részeg kamionos