Snow1 °C
2018. december 15. szombat Valér
Menü

Meglestük a Versünnep műhelytitkait

Meglestük a Versünnep műhelytitkait
Napról napra jobban mennek a produkciók (Fotó: Horváth Reni)

Mentorok és diákjaik lázasan készülnek a VIII. Fehérvári Versünnep április 8-i döntőjére. Szombat este bekukkantottunk egy kicsit a próbákra.

Már egy hetet sem kell várni, hogy megtudjuk, ki nyeri az idei Versünnepet, mely sorrendben már a nyolcadik Székesfehérváron. A tizenhárom döntős középiskolás és mentoraik minden lehetőséget kihasználnak a gyakorlásra – a hétvégéjük is ennek jegyében telt. Marth Fruzsina, és mentora, Juhász Illés, illetve Strasszer Domonkos és mentora, Tűzkő Sándor szombaton kora este is kitartóan csiszolgatták a produkciókat a Vörösmarty Színház termeiben.

Meglestük a Versünnep műhelytitkait

Marth Fruzsina és Juhász Illés Dsida Jenő költeményét boncolgatták (Fotó: Horváth Reni)

Mindkét próbán érezhető volt, hogyan sodorja magával a mentorok lendülete és lelkesedése az eleinte megilletődött diákokat. Nem könnyű feladat sorról sorra, hangról hangra értelmezni egy költeményt, Fruzsina és Domonkos azonban kitartóan futott neki újra és újra minden egyes mondatnak, követve mentoraik útmutatását. Egyetlen szónál sem vették félvállról a beszédtempót, a hangsúlyt és a hangerőt, már most érezhető volt, hogy gondosan megkomponált produkciókat láthatnak a nézők és a zsűri április 8-án a Városháza dísztermében.

Meglestük a Versünnep műhelytitkait

Juhász Illés elgondolkodott a sorokon és folyamatosan erre késztette Fruzsinát is (Fotó: Horváth Reni)

A színpadra lépés a fizikai állóképességet is próbára teszi. Figyelni kell a testtartásra, a megfelelő levegővételre, mindezt begyakorolni sem lehet másképp, csak állva. A próbákon, a valódi versenyhelyzetet imitálva úgy állnak a ki a fiatalok mentoraik elé, ahogy majd szombaton a zsűri elé lépnek.

Meglestük a Versünnep műhelytitkait

Tűzkő Sándor addig nem nyugodott, amíg a vers előadásához szükséges indulatokat felszínre nem hozta Domonkosból (Fotó: Horváth Reni)

Az izgalom és a koncentráció ellenére ne feltételezzük, hogy afféle vizsgahangulat uralkodna a próbatermekben. Derűs biztatással, motiváló szavakkal, jókedvűen terelgetik a mentorok a diákokat abba az irányba, mely a magabiztos és művészi előadásmódhoz vezet. Már most biztosak lehetünk abban, hogy az idei Versünnep is valódi gyöngyszemeket tartogat a kulturális csemegére vágyóknak.

 

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Eseménynaptár