6 évnél régebbi cikk

Pilates: ez nem nyugdíjas torna!
Fehérvár Médiacentrum fotójaPilates: ez nem nyugdíjas torna!

Izomerősítő, kemény edzés, majd relaxáció, s a végén egy kis masszázs – nem hangzik rosszul, ugye? Így néz ki egy pilates óra – legalábbis Aranyos Veronikánál, aki a negyvenedik születésnapja közeledtével döntött úgy, hogy „közel a halálhoz” több olyan dologba is belevág, amit addig még nem próbált ki. Többek között beiratkozott egy pilates tanfolyamra, ami teljesen új, és izgalmas ingerekkel ismertette meg testét.

Veronika gyerekként atletizált a DKSE-ben. Mindig szeretett mozogni, s bár a nehezebb koreográfiára épülő táncos mozgásokhoz (saját bevallása szerint) nem igazán volt tehetsége, azért nagyon sokféle mozgásformát kipróbált.

Veronika sokfajta mozgást kipróbált, mire a pilatesig eljutott (Fotó: Aranyos Veronika)

Hosszú ideig, közel 15 évig járt heti háromszor aerobikra, 12 évvel ezelőtt pedig a futás szerelmese lett: elkezdett versenyezni utcai futóversenyeken, amivel valójában még önmagát is meglepte, mert sohasem volt egy versengő alkat. Mint mondta: eleinte nagyon vonzotta a tömeg, a hangulat, az új környezet. Rengeteg félmaratoni versenyen vett részt (kb. ötvenen) és négyszer futott maratont, melyből háromszor ért célba.

Veronika 12 évvel ezelőtt a futás szerelmese lett (Fotó: Aranyos Veronika)

A pilatest Székesfehérváron próbálta ki először.

"Eleinte, mint minden újdonság, így ez is érdekes volt, aztán már idegesítően lassú érfelvágós tornaként éltem meg – emlékezett vissza a kezdetekre, amikor erről beszélgettünk. – A futás és az aerobik miatt iszonyatosan bemerevedtem. Éreztem, hogy a testemnek egy újabb ingerre lenne szüksége."

S ekkor, negyven éves kora előtt a Body’n’Soul Wellnes Academy-n megszerezte nemzetközi pilates oktatói “diplomáját”.

"Hihetetlenül jó döntés volt – folytatta Aranyos Veronika. – A saját testemmel is jót tettem és végre kiszakadtam az üzleti világból (heti négy órában legalábbis). Imádom az edzések minden percét ! Nagyon szeretem a tanítványaimat, a hozzám járó hölgyeket. Mindig is egy olyan csapatot szerettem volna, ahol örülnek egymásnak az együtt edző emberek."

Veronika most lesz 45 éves, tehát már öt éve oktatja ezt a mozgásformát. Mellette van egy saját reklámcége, amely főként multinacionális nagyvállalatoknak dolgozik. A munkája mellett felgyülemlő stresszt vezeti le a pilatessel és a futással, merthogy a futást sem adta fel: a heti négy pilates mellett háromszor kb. 15 kilométert is leró, s még hetente egyszer eljár erősíteni is.

Veronika heti 40-45 km-t fut "kiegészítő sportként" (Fotó: Aranyos Veronika)

Mindezt úgy, hogy gyermekei közül Soma 23 éves, Bonca pedig 15, s a család nem lehet teljes férje nélkül, akivel immár 25 éve él gyönyörű házasságban. Minden nap főz, igyekszik egészséges ételekkel ellátni szeretteit, s még mindig marad ideje arra, hogy másokkal is foglalkozzon, hogy a hozzá járó hölgyeknek segítsen testük (és lelkük) fejlesztésében.

Mint kifejtette: sokan úgy gondolják, hogy a pilates egy “nyuggereknek” való torna, holott ez egyáltalán nem így van! Kemény, minden izmot megmozgató edzésformáról van szó, amely ráadásul gerinckímélő, s gyönyörűen formál, erősít, nyújt és csodálatos tartást ad. A pilates feszesíti izomzatunkat, és rugalmassá tesz – sportsérülések nélkül!

A pilates gyönyörűen formálja a testet (Fotó: Aranyos Veronika)

A módszert Joseph Hubertus Pilates találta fel, s a gyakorlatokat eredetileg az I. Világháborúban megsérült katonák számára állította össze, mint rehabilitációs programrészt. (Controll-nak nevezte el, de pilates néven terjedt el.) Joseph szülőhazájában, Németországban, illetve Európában nem volt népszerű a mozgásforma, ezért a mester Amerikába utazott, és ott szerzett követőket.

A pilates a profi táncosok körében is népszerűvé vált, mert sérülések nélkül edzhették izmaikat. Ezen kívül több színész is ezt a módszert választotta alakformáláshoz: például Gwyneth Paltrow és Kate Hudson is.

A pilates koncentráción alapuló olyan fizikai mozgás, amely során helyes légzéssel, az “erőközpont” alkalmazásával megfelelő időtartamig, ritmusban, pontosan hajtjuk végre a gyakorlatokat – foglalta össze Veronika a pilates lényegét. – Ez az eddig ismert mozgásformák közül az, amit mindenki végezhet. Ahogy a tanárom mondta, kiváló szakmát sajátítunk el, hiszen előbb utóbb mindenki nálunk köt ki.

Veronika pilates órája (Fotó: Aranyos Veronika)

A program során optimálisan összehangolódnak a kontrollált mozgássorozatok és a légzéskoordináció. A mozdulatok ugyan nem gyorsak, ám pont ebben rejlik a titok: mindent sokáig ki kell tartani, ami nagyon fárasztó tud lenni.

Veronika a helyes feszítéseket rendszeresen ellenőrzi tanítványain: nem inzultálja őket, csupán finoman megérinti, hogy lássa, kellőképpen feszes-e a fenék, a comb, a has. Az erőközpontot ugyanis a has jelenti, valamint a hát alsó része, a far, a medence izmai. Innen indulnak ki a mozdulatok. Ez a pilates lényege.

Fontos a mély haránt hasizom, a far- és a belső comb izmai, a medencefenék záróizmainak összessége. Minden mozdulat innen indul ki, s áramlik a többi izomcsoport felé. Az irányítás tudatosan történik úgy, hogy a köldököt be kell húzni a gerinc felé, az alsó lengőbordákat pedig meg kell emelni. A gyakorlatok során a mély hasizmok megerősödnek, a mozgás gyakorlója megtanulja a medence és más ízületek stabilizációját, a helyes testtartást, majd később a tudatosan izolált izommozgást.

Az erőközpont a has, a hát alsó része, a far  és a medence izmai (Fotó: Aranyos Veronika)

Figyelni kell a helyes légzésre is, mint minden sportnál, hiszen a légzés megadhatja a mozgás dinamikáját. (Erről beszéltünk korábban a spinningnél is.) A légzés kapcsán bizonyára sokaknak eszébe jut a jóga. Nos, a pilates és a jógalégzés kicsit ellentétes tud lenni. A jógára később visszatérünk egy másik cikkben, előzetesként csak annyit, hogy a pilates egyfajta átmenetet jelent a keleti és a nyugati mozgáskultúra között. Ötvözi a jóga hatásmechanizmusát a nyugati, dinamikus mozgásritmikával.

A pilates rendkívül hasznos gerincbántalmakkal küzdőknek (hát- és gerincpanaszok, ízületi- és reumatikus betegségek), s már heti két órával remek eredmények érhetők el! Sőt, a rendszeres gyakorlás során erős, szálkás izomzat jöhet létre, amely a has-, fenék- és a csípő formálódásával jár együtt.

Aranyos Veronika teljesen kiegyensúlyozott életet él – ez látszik a kisugárzásán is (Fotó: Aranyos Veronika)

A folytatásban arról lesz szó, hogy mire figyeljünk pilates közben.

A sorozat összes cikkét ide kattintva olvashatod el: Testszobrászat  

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek