6 évnél régebbi cikk

Tiszta vizet öntenének a pohárba az enyingiek, igazságtalannak tartják a talajterhelési díjat
Fehérvár Médiacentrum fotójaTiszta vizet öntenének a pohárba az enyingiek, igazságtalannak tartják a talajterhelési díjat

Áll a bál Enyingen a szennyvízcsatorna kiépítésével kapcsolatban. A konfliktus abból fakad, hogy az önkormányzat 2015-ben kezdte el kiépíteni a hálózatot, azóta pedig többeknek is talajterhelési díjat kell fizetnie. Sokan úgy vélik, a díjat jogtalanul követelik tőlük.

A Fehérvár TV által megkérdezett enyingiek szerint az önkormányzat teljesíthetetlen feltételeket szabott a szennyvízberuházással kapcsolatban. Többek szerint jogtalanul követelnek tőlük magas összegű, mintegy százezer forintos talajterhelési díjat. Az egyik nyilatkozó szerint például ha akarná, se tudná megoldani önkormányzati segítség nélkül a szennyvízelvezetés kiépítését, mások szerint pedig teljesíthetetlen feltételeket szabott a helyi hivatal.

Viplak Tibor, Enying polgármestere a Fehérvár TV-nek nyilatkozva elismerte, hogy vannak olyan ingatlanok, ahol a tárgyi feltételek nem adottak a hálózatra való csatlakozáshoz. A lakosságot azonban – mint mondta – többször is tájékoztatták a fejlesztésről.

A polgármester azt is fontosnak tartotta közölni, hogy keresik azokat a lehetőségeket, melyekkel megkönnyíthetik a rákötést az eddig nem csatlakoztatott ingatlanok esetében. Elmondása szerint ezzel kapcsolatban a Fejérvíz és az önkormányzat műszaki csoportja is megkezdte az egyeztetéseket az érintettekkel.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek