6 évnél régebbi cikk

Nagy dobópárbaj várható a Gyulai Memorialon
Fehérvár Médiacentrum fotójaNagy dobópárbaj várható a Gyulai Memorialon

Egyre több név válik ismertté az idei Gyulai Memorial résztvevőinek listájáról. A magyar élmenők kivétel nélkül rajthoz állnak Székesfehérváron, a legerősebb emberek, a kalapácsvetők mezőnyében Pars Krisztián várhatóan nagy dobópárbajba bonyolódik a lengyel klasszisokkal, Pawel Fajdekkal, valamint Wojciech Nowickivel.

A Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj július 3-án és 4-én lesz a Bregyó-közi Regionális Atlétikai Centrumban, ahol az elmúlt évekhez képest több versenyszám és ezzel együtt világsztár várja majd a sportág szerelmeseit.

Elsőként érdemes kiemelni a Hopp Parádét, a szervezők tájékoztatása alapján a női rúdúgrók viadalát ugyanis a Városháza előtt izgulhatják végig a nézők.

A Bregyóban az első napon, július 3-án a férfi gerelyhajítás, valamint a női kalapácsvetés és a női 3000 méter akadály szerepel a programban, de lesznek Magyar Szuperliga és utánpótlásversenyek is. A fő nap július 4-re datálódik, ezen a napon már kizárólag nemzetközi számokat rendeznek, természetesen a legjobb magyar versenyzők részvételével. Láthatjuk majd Fehérváron a kétszeres fedett pályás Európa-bajnok és olimpiai bronzérmes súlylökő Márton Anitát, az olimpiai ezüstérmes diszkoszvető Kővágó Zoltánt, az Európa-bajnoki ezüstérmes gátas Baji Balázst, valamint a szabadtéren és fedett pályán is Eb-negyedik többpróbázó Krizsán Xéniát.

Az olimpiai bronzérmes Márton Anita tavaly negyedik lett Székesfehérváron (Fotó: szekesfehervar.hu)

A kalapácsvetés mindkét nem küzdelmében kiemelkedő mezőnyt hoz majd, ami nem csoda, a verseny ugyanis része a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) szakági sorozatának. A hölgyeknél a legnagyobb név kétségkívül Anita Wlodarczyk. A lengyel hölgy kétszeres olimpiai bajnokként, kétszeres világbajnokként, háromszoros Európa-bajnokként és világcsúcstartóként (82.98 méter) tér vissza Székesfehérvárra.

A lengyel Fajdek 2016-ban megnyerte a Gyulai Memorial kalapácsvető számát (Fotó: szekesfehervar.hu)

Az uraknál a junior világbajnok Halász Bence és London olimpiai bajnoka, Pars Krisztián képviseli a magyar színeket. Pars ismét összemérheti erejét nagy riválisával, a világbajnoki címvédő Pawel Fajdekkal, valamint az olimpiai és vb-bronzérmes, szintén lengyel Wojciech Nowickivel, így nem túlzás, nagy dobópárbajra van kilátás Fehérváron!

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek