2017. október 24. kedd Salamon
Menü

A US Navy SEAL

A US Navy SEAL
Bevetésen a fókák (Fotó: Youtube/Military Zone)

Míg szerényebb fegyveres kapacitással rendelkező országok hadereje esetében a különlegesek szó hallatán az embernek egy-két, maximum három alakulat ugrik be, az Egyesült Államok maga a bőségszaru: ott speciális egységből is több van, mint a honvédségben lövészszakaszból. Cikkünk az egyik leghíresebbről, a számtalan filmben, könyvben és napihírben megörökített csapatról, az USA Haditengerészetéhez tartozó SEAL-ről szól.

A SEAL elődei a második világháborúban komoly elismertségre szert tett Underwater Demolition Teamek (Vízalatti Romboló Csoportok) voltak, akik azzal foglalatoskodtak, hogy a tengelyhatalmak által az európai, észak-afrikai és csendes-óceáni partok elé telepített aknákat felderítsék, felrobbantsák vagy hatástalanítsák, előkészítve a partraszállások feltételeit.

John F. Kennedy elnökről rengeteg dolog vált ismertté, de a különleges erőkkel szemben táplált szimpátiájáról keveset írnak. Naná, bulvárszempontból sokkal érdekesebb, hogy hányszor és hogyan fektette meg Marilyn Monroe-t (elárulom: sokszor és sokféleképpen), mint az, hogy milyen stratégiai elgondolásai voltak a koreai vagy a vietnami háborúval kapcsolatban. A jegyzőkönyv kedvéért tényként rögzítsük: az elnöki hivatal 1961-ben arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy a zöldsapkások (a szárazföldi erők különlegesei) százmillió dollárt kaptak arra, hogy képességeiket tovább izmosítsák, az Úr és Amerika nagyobb dicsőségére.

A haderőnemi féltékenykedés jegyében a US Navy illetékesei rögtön felkapták a fejüket és nekiálltak egy olyan előterjesztés kidolgozásának, melynek az a lényege, hogy nagyon fontos dolog a US Army kommandósainak fejlesztése, de a haditengerészet nem engedheti meg magának, hogy ne rendelkezzen saját különlegesekkel, akik a víz alatti robbantók lehetőségein túlmutatóan képesek lecsapni a haza ellenségeire. Természetesen merőben védelmi célzattal, ahogyan azt Amerikától megszokhattuk.

A szépen megszerkesztett beadvány a Fehér Házban landolt, s JFK beadta a derekát: elkezdődhetett a SEAL-csoportok kiképzése. 1962 elején az első két egységük megkapta a harci zászlót: a Team One Kaliforniában, a coronadói támaszponton vert tanyát, a Team Two pedig az ország másik szélén, a virginiai Little Creekben. Nem sokáig unatkoztak a laktanyákban: már áprilisban Dél-Vietnamba utaztak, ahol az amerikaiakkal szövetséges saigoni hadsereg krémjét próbálták a saját standardok szerint kiképezni. Valljuk be: mérsékelt sikerrel.

A US Navy SEAL

JFK az első Navy SEAL-csapat tagjaival találkozik (Fotó: The Navy SEAL Museum)

Az igazi kemény idők 1965-től következtek. Ettől kezdve a SEAL szinte gebinbe kapta a Mekong deltáját, valamint a laoszi és kambodzsai határvidéket, ahol a dél-vietnami erőket naponta tanították móresre az északi Vietkong harcosai. Ekkor az egyaránt 200-200 fős Team One és Team Two teljes állománya arrafelé szorgoskodott.

A SEAL betűszó a Sea, Air, Land (tenger, levegő, szárazföld) rövidítése: arra utal, hogy gyakorlatilag mindenhol, a haderőnemek teljes illetékességi területén be lehet vetni őket. Becenevük angolul seal, azaz fóka, elvégre a haditengerészet az anyacégük. Ez a vízi ragadozó emlős telistele van olyan tulajdonságokkal, amelyek egy katonának is a becsületére válnak: kiváló érzékszervek, nagyszerű tájékozódási képesség, fejlett szociális érzék. Ne feledjük: a fóka a jég hátán is megél, hogy a jelentős szerepet betöltő bajuszról és a közmondásos gömbérzékről ne is beszéljünk.

Felállítottak húsz autonóm felderítő egységet azzal a feladattal, hogy térképezzék fel a kommunista felkelők által használt erdei ösvényeket, táborokat és raktárakat, majd ezekről tájékoztassák a légierőt. A legfontosabb ezekben az akciókban az volt, hogy észrevétleneknek kellett maradniuk, hiszen pont az volt a lényeg, hogy a Vietkong csak akkor jöjjön rá, hogy jenkik voltak a környéken, amikor fejenként tíz liternyi, lombhullást előidéző vegyszer (a hírhedt Agent Orange), negyven géppuskalőszer és másfél napalmbomba szakad a nyakukba.

A SEAL mindig szívesen tanult az ellenségtől. Ez az indokínai dzsungelben különösen üdvözítőnek bizonyult, hiszen bármilyen kiváló kiképzést is kap valaki a kaliforniai-mexikói határ mellett fekvő Camp Kerryben, az őserdei hadviselésnek vannak olyan finomságai, amelyeket igazából csak azoktól a törékeny, fekete ruhás, szalmaszandálos srácoktól lehet ellesni, akik otthonosan mozognak a területen. Nagyon gyorsan elsajátították az erdei csapdák elkészítésének furfangjait, amelyeket aztán tovább is fejlesztettek: az ázsiai alapokba beépítették a korszerű nyugati technikát, az időzítő szerkezeteket, robbanózsinórokat, ugróaknákat és hasonló finomságokat.

A SEAL szerves része volt a szépnevű MACV-SOG-nak (Military Assistance Command, Vietnam – Studies and Observations Group), egy olyan speciális, haderőnemközi katonai és titkosszolgálati szervezetnek, melynek feladata a harcászati/hadműveleti hírszerzés és a fogolyszabadítás volt. Ők mentek be a lelőtt gépek pilótáiért és más foglyokért, de ők voltak azok is, akik azért hatoltak be Vietkong-körzetekbe, hogy foglyokat ejtve és kihallgatva friss értesülésekhez juttassák az amerikai csapatokat.

Számos észak-vietnami, laoszi és kambodzsai kikötő és híd ellen hajtottak végre eredményes szabotázsakciókat, de jó pár ellenséges főtiszt és tábornok célzott likvidálását is a „zöldarcú emberek” számlájára lehet írni (ezt az elnevezést a vietnamiak adták nekik, célzásként arra az akkoriban még nem túlságosan elterjedt álcafestékre, amiből a SEAL-esek sokkal többet használtak, mint szappanból). A CIA is felfigyelt rájuk és elkezdték felhasználni őket a saját műveleteik előkészítésére, illetve biztosítására. Ez a szép barátság a Vietnamból való kivonulás után is megmaradt: a Cég akcióosztálya (Special Activities Division) a mai napig gyakran őket bízza meg különlegesen kényes akciók végrehajtásával: gondoljunk itt például a 2011-es pakisztáni rajtaütésre, aminek Oszama bin Laden itta meg a levét.

Vietnami állomásozása kilenc éve alatt a SEAL mindössze 52 embert vesztett, ami az ez idő alatt ott megfordult mintegy 1900 fő nem egészen három százaléka.

1972 őszén a SEAL összecsomagolt és hazafelé indult, ahol az elkövetkezendő évtizedekben sorra alakultak az új Seal Team-ek. Egyre több, az eredeti szakképesítésüktől távoli területen próbálták ki őket: a Secret Service például hozzájuk fordult támogatásért, amikor olyan, kiemelt kockázatúnak minősülő külföldi politikus amerikai látogatását kellett biztosítani, mint az izraeli miniszterelnök, a pápa vagy a szovjet pártfőtitkárok. 1982-ben még a polgárháborús Bejrútban is felbukkantak; igaz, roppant diszkréten, amerikai tengerészgyalogos-egyenruhában.

1980 elején a US Navy irányítói arra a következtetésre jutottak, hogy kiváló dolog ugyan egy olyan multifunkcionális alakulat fenntartása, mint a SEAL, amely a nem-konvencionális hadviseléstől kezdve a víz alatti robbantásokon keresztül a harcászati hírszerzésig mindennel foglalkozik, de igazából kéne egy olyan csapat, amely még inkább szakosodik és kizárólagos feladata a tengeri terrorelhárítás. Ennek a speciális egységnek a felállításával bízták meg Richard Marcinkót, aki 1980 őszén a frissen létrejött társaságnak a Seal Team Six nevet adta. A hatosok kicsivel több, mint hat évet értek meg (ebből hármat Marcinko parancsnoklása alatt), majd 1987-ben a Seal Team 6 megszűnt, nem utolsósorban egykori főnökük feltűnési viszketegségének tulajdoníthatóan. Miután ugyanis Richard levetette a mundért, könyveiben elég sok bizalmas részletet árult el az egység belső életéről, módszereiről, sőt, a személyi állományról is a korrektséget meghaladó részletességgel beszélt.

A US Navy SEAL

A Seal Team Six 76 alapító tagja egy képen (Fotó: jasonfwright.com)

Szóval a Seal Team Six feloszlott, pontosabban kivált a SEAL-ből és átlényegült: belőlük lett a Naval Special Warfare Development Group, röviden DevGru. A mai napig előfordul, hogy ST6-ként hivatkoznak rájuk, de ez senkit nem zavar, a legkevésbé őket.

És akkor vissza a SEAL-hez.

A fókák olyan összetett kiképzést kapnak, amely alkalmassá teszi őket a legváltozatosabb körülmények közötti hadviselésre: a mérsékelt égövön kívül helyt tudnak állni a sivatagtól kezdve a dzsungelen át egészen a jégmezőkig. Bizonyítottak már a szomáliai kalózok elleni tengeri csetepaték során, de a különféle sorszámú Öböl-háborúkban is nagyokat alakítottak, amikor pattanásig feszítették az iraki parti őrség idegeit az egymást követő kamupartraszállások eljátszásával. Az utcai harcokat az 1993-as mogadishui harcok alatt gyakorolhatták élesben. És ott vannak Afganisztánban, ahol a hegyek között bujkáló tálibok mérsékelten nyugodt álmát zavarják meg a legváratlanabb pillanatokban.

Az aktuális nyolc team mindegyike (a hatos sorszámot nem osztották ki újra a DevGru megalakulása után), nagyjából 250-280 főből áll. Gyors fejszámolással az jön ki, hogy jelenleg körülbelül 2000-2200 SEAL-es áll készenlétben, hogy földön, vízen, levegőben elinduljon megvédeni az Egyesült Államok és szövetségesei érdekeit. Ahogy mondani szokás, ez még gombócból is sok, hát még fókából.

A US Navy SEAL

Vezetői beszéd az egyik kiképzőbázison (Fotó: tomdemerly)

A jól bevált földrajzi illetékességi rendszeren nem változtattak: a Kaliforniában állomásozó ST1 Ázsián, az ST3 a Közel-Keleten, míg az ST5 kifejezetten a Koreai-félszigeten tartja fél szemét. A Virginia állam vendégszeretetét élvező ST2 Európát, az ST4 Közép- és Dél-Amerikát, az ST8 pedig Afrikát figyeli folyamatosan, és kiképzési forgatókönyveik is ezeknek a specifikumoknak felelnek meg: az ST3 és az ST8 elég keveset szokott síelni, míg az ST2-es srácok viszonylag alacsony óraszámban gyakorolják a machetés dzsungelharcot. Mindez persze nem azt jelenti, hogy bármelyik csapat ne tudna bárhol a világon fellépni, ha erre parancsot kap. Az ST10-ről csak annyit tudni, hogy ők is Virginiában állomásoznak, az ST7 pedig Kaliforniában. Furcsa, hogy nincs ST9, én legalábbis nem találtam rájuk vonatkozó adatot.

A teamek mindegyike 16-18 fős szakaszokra oszlik. Mindenki legalább két szakterületen meg kell, hogy szerezze a profi képesítést; így jönnek létre az olyan szakpárosítások, mint a mesterlövész–szanitéc, a késharc–robbantási szakember vagy a nyomolvasó–motorszerelő. SEAL-szinten több, mint húsz különféle szakosodásból lehet válogatni. 

A US Navy SEAL

A US Navy SEAL híres jelvénye (Fotó: Wikipedia)

Röviden a kiválasztási-kiképzési rendszerükről.

Jelentkezőket csak a US Navy és a US Coast Guard (Parti Őrség) állományából fogadnak. Természetesen amerikai állampolgárnak kell lenniük, a megfelelő fizikai és pszichikai állapot alapelvárás. 18 és 28 év közötti, kifogástalan életvitelű, leinformálható férfiakat várnak (a feministáknak ezt az erődöt még nem sikerült bevenniük).

Aki úgy érzi, hogy belevág, kemény heteknek-hónapoknak néz elibe. A SEAL Physical Screening Test a belépő:

  • 460 méter úszás, 12 és fél perc minimális szintidővel;
  • legalább 42 fekvőtámasz 2 percen belül;
  • legalább 50 felülés 2 percen belül;
  • legalább hat húzódzkodás – időkorlát nincs;
  • 11:30-on belül le kell futni 2400 métert.

Mindezeket nem széthúzva kell ám teljesíteni mondjuk egy teljes délelőtt alatt, hanem tempósan, férfiasan, katonásan, másfél órán belül. Ismétlésre, újrázásra egyetlen próbánál sincs mód; nem lehet ám rávigyorogni a sporttisztre azzal, hogy „bocs, ez most nem jött össze, de szusszanok egyet, tíz perc múlva kezdjük újra!”

Maga a kiképzés egy háromhetes periódussal kezdődik, amit SEAL Indoctrination Course-nak neveznek. Azt is mondhatnánk, hogy agymosásról van szó, olyan igazi jenki stílusban: mi vagyunk a legjobbak, a legerősebbek, a legtökösebbek, mindenki más csak messze mögöttünk kullog. Megtanulják a SEAL múltját, előadásokat hallgatnak a sikeres és kevésbé sikeres akciókról, vallásos áhítattal elismétlik az eddigi hősi halottak nevét és hőstetteiket, a végén fejből sorolják, hogy a különböző kitüntetések és érmek sokaságát ki, mikor és miért kapta. Szóval totális agykontroll, keresztezve sok-sok Szabad Nép-félórával, önszuggesztióval, rengeteg csoportos fizikai próbával és egyéni testmozgással.

Ez utóbbihoz csak egy példa, az úgyneveztt homokfutás. Tengerparti homokdűnék között kell lefutni 6500 métert 32 perc alatt, majd 3200 méter úszás következik az óceánban, szintidő nélkül; az őrmester elégedett lesz, ha élve viszontlát. Ezt követően a hallgató rajtársaival együtt felkap egy háromméteres, négymázsás rönkfát, majd ezt elviszik 1750 méter távolságra, 8 perc alatt. Ha nem jön össze, a galamblelkű őrmester engedélyez tíz perc pihenést, majd kezdhetik elölről a cipelést. Ő ráér, ezért fizetik.

Következik a féléves BUD/S, vagyis a Basic Underwater Demolition/SEAL tanfolyam, a haditengerészet különleges kiképző központjában, a kaliforniai Coronadóban. A kisváros neve hallatán még a legkeményebb tengerészarcok is rángatózni kezdenek kicsit, ha évek múltán szóba kerül.

A rengeteg erőnléti gyakorlat mellett lassan-lassan megismerkednek a SEAL eredeti életterével, a vízzel. Olyan tréfás próbák vannak, hogy a kiképzők hátraszíjazzák a hallgatók csuklóját (olykor a bokájukat is összekötik), majd bedobják őket a 3 méter mély, vízzel teli medencébe, s ezt követően érdeklődve, egyik kezükben stopperrel, a másikban jegyzettömbbel figyelik a fuldoklást. A fő feladat az életben maradás (húsz percig kell a víz színén evickélniük), de mókásabbnál mókásabb részfeladatokat is kapnak közben: fel kell hozni egy búvárszemüveget vagy egy tőrt a medence aljáról, egy bajtársról le kell rágni a kötelet, satöbbi.

A BUD/S fénypontja a Pokoli Hétnek nevezett időszak (Hell Week). A hallgatók hétfő reggeltől szombat estig a legválogatottabb kínzásokkal egyenrangú feladatsort hajtják végre úgy, hogy az öt nap alatt összesen 15 órát alszanak. Van itt egyéni és csoportos csónakcipeléstől kezdve a fára (vagy kaktuszra) mászáson keresztül a hideg mocsárban történő ücsörgésig (ha téli tanfolyamot dobott a gép), vagy az ötvenfokos kősivatagban lefolytatott kunyhóépítésig (a nyári opció) minden. És csak ezután következnek a speciális katonai ismeretek: járművezetés, búvártechnikák, víz alatti és feletti robbantások, sziklamászás, épületharcászat, leplezett behatolás adott területre, és rengeteg lövészet.

A BUD/S utolsó három hete egy komplex taktikai gyakorlat, amelyre hagyományosan a San Clemente szigeten kerül sor, a kaliforniai partok mentén. Itt újra mindent átvesznek, amit a BUD/S addigi 21 hete alatt tanultak. A szervezők azzal számolnak, hogy a BUD/S végére úgy 50 százalék marad talpon, a többiek feladják, kiesnek vagy megsérülnek. Érdekességként említem, hogy a krónikák szerint eddig két olyan BUD/S is volt, melynek végére a hallgatók egyszerűen elfogytak: az induló 80-80 főből senki nem bírta végig.

Az ejtőernyőzés csak ezután következik: 4 hét Fort Benningben az Army Airborne Schoolban, vagy a haditengerészethez tartozó San Diego-i Tactical Air Operations Schoolban. Az ernyős kiképzés után lezárják a BUD/S-t, de korántsem dőlhetnek hátra, hiszen csak most jön az SQT, vagyis a SEAL Qualification Training 18 hete. Nem akarom sorra venni az 1-3 hetes modulokat, de van itt minden, mint a búcsúban: a rejtjelzéstől kezdve a közelharcászaton és a tengeri hadviselésen át a katonai elsősegélynyújtásig és a helikopteres ereszkedésig. Az utolsó négy hét egy észak-alaszkai jégmezős kiképzés mínusz 20-30 fokban, sátorbanalvással, iglukészítéssel, nyershalevéssel.

Az SQT-t eredményesen befejezők (statisztikailag az induló létszám 20 százaléka) megkapják a hőn áhított szigonyos jelvényt és mehetnek az alakulathoz, vagyis a számukra, erősségeik és gyengeségeik alapján kijelölt SEAL Team egyikébe. Az ottani belső igényeknek megfelelően pedig újabb kiképzések várnak rájuk, gyakorlatilag folyamatosan.

Ha utánaszámoltok, akkor nektek is kijön, hogy az első madárfüttyös laktanyai reggeltől addig, amíg a kiképzett különleges büszkén a zubbonyára tűzheti a jelvényt, összesen úgy egy év telik el. Ennyi, amíg alapfókát faragnak az átlagtengerészből. És ekkor még nincs egyetlen igazi specialitása sem.

A SEAL mindig is a csoportmunkára esküdött, nem a magányos westernhősre. Már a kiképzés alatt megkülönböztetett figyelmet kap, hogy a srácok tanuljanak meg teamben gondolkodni, hogy az individualista megnyilvánulásokat letörjék (vagy legalábbis visszaszorítsák). A falkaszellem kialakulását segíti az is, hogy a tisztek, tiszthelyettesek ugyanazt a kiképzést szívják végig, mint majdani beosztottjaik. A SEAL-nél nem rombolja a tisztikar tekintélyét, ha a közlegény a fáradtságtól könnyezni lát egy főhadnagyot, vagy ha egy tizedes szemtanúja lesz annak, hogy kialvatlanság miatt egy százados képtelen megtalálni egy GPS-koordinátát.

A fókák azt híresztelik magukról, hogy eddigi, 55 éves pályafutásuk során egyetlen sebesültet vagy halottat sem hagytak hátra; a holttestekért is visszamentek, a legrosszabb esetben másnap vagy egy hét múlva. Mert SEAL-katona még holtan sem maradhat ellenséges területen.

Rajongj a Konteóblogért itt vagy csak simán olvasd itt.

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Eseménynaptár

  • img
    img
    Vörösmarty Rádió
    Vörösmarty Rádió megosztott egy hivatkozást.
  • Ma van az operett napja
    Ma van az operett napja
  • Ejtőernyőzött a dédnagymama
    Ejtőernyőzött a dédnagymama
  • A boldogság titkáról beszélgetnek a Csajos esten
    A boldogság titkáról beszélgetnek a Csajos esten
  • Csillagászati előadás A Szabadművelődés Házában kedden
    Csillagászati előadás A Szabadművelődés Házában kedden
  • A következő években mintegy százmilliárd forint jut kerékpárút-fejlesztésre
    A következő években mintegy százmilliárd forint jut kerékpárút-fejlesztésre
  • Több mint húsz kérdésre kell válaszolnia a kormánynak
    Több mint húsz kérdésre kell válaszolnia a kormánynak
  • Patakba fulladt egy traktoros
    Patakba fulladt egy traktoros
  • Molnár Krisztián: a kommunizmus elpusztította az emberek közötti bizalmat
    Molnár Krisztián: a kommunizmus elpusztította az emberek közötti bizalmat