2017. augusztus 23. szerda Bence
Menü

Tényleg hátráltatják az okoseszközök a gyerekek beszédfejlődését?

Mennyit kütyüzzön az a baba? (Fotó: engadget.com)

Ha túl sokat használják a tabletet és az okostelefont a kisgyerekek, az késleltetheti a beszédfejlődésüket. Legalábbis egy kanadai kutatás szerint. A magyar szakemberek azt mondják, ennél árnyaltabb a helyzet. A gyakorló szülő pedig azt, hogy enélkül már boldogulni sem tud majd az a gyerek az életben. Az is most derült ki számomra, hogy a késleltetett beszéd hátterében nagyon gyakran az orrmandula áll.

Egy kanadai kutatás szerint az okostelefonok és a tabletek hátráltatják a kisgyermekek beszédfejlődését. A torontói tudósok hathónapos és kétéves kor közötti kicsiket vontak be a kutatásba, és azt állapították meg, hogy napi félóra kütyüzés már hat a beszéd kialakulására.

Számomra ez különösen aktuális kérdés, hiszen gyakorló szülőként a lányom születése óta eltelt három évben már sokszor téma volt nálunk, hogy az okoseszközök hogyan és miként lehetnek részei a gyerekünk életének. Sokszor jött már jól nekünk, hogy a telefonunkra fel tudjuk tölteni a kislányunk kedvenc mesefilmjeit... Ezen kívül ő még másra nem nagyon használja a készüléket. Persze a róla készült fotókat azonnal vissza akarja nézni, és a chat-alkalmazásban is kiválóan tud matricákat küldeni a családtagoknak. Meglepő volt, milyen könnyedén sajátította el az érintőképernyő használatát. De írni azért nem szeretném, ha ezen tanulna meg… Viszont jobb, ha ügyesen használja az okoseszközöket, mert szerintem ő már iskolába járni, és dolgozni sem fog tudni ezek nélkül. De mit gondol erről a szakember?

 „Én megfordítanám a kutatási kérdést. Ennek eredménye szerint a napi fél óra negatív hatással van a beszéd fejlődésére, késlelteti azt. Sokkal érdekesebb viszont, hogy a többi huszonhárom és fél óra mivel telik! Milyen ingerek érik a babát, mennyit beszélnek hozzá, milyen mimikával, gesztusokkal. Mennyi testi kontaktust, simogatást kap a szülőtől a gyermek. Ez mind-mind hatással van a beszéd fejlődésére. A mai gyerekek már digitális bennszülöttek, beleszülettek a digitális világba. Jelenleg egyébként Magyarországon, a magyar gyerekekre vonatkozóan ezzel kapcsolatos kutatási eredmények még nem láttak napvilágot. Lehetséges, hogy folynak, de nem kerültek még a szakmai közönség elé.” –  fejtette ki Pápai Katalin, a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat megbízott igazgatóhelyettese.

mesenezes
A legtöbb gyereket ma már látni így, csak nem mindegy, mennyit... (Fotó: shutterstock.com)

Na, ez így már mindjárt jobban hangzik. Ha mondjuk egy kétéves gyerek elég időt tölt a mászókán, a homokozóban, aztán otthon ölbe vesszük, mesekönyvet lapozgatunk, bábozunk és építőkockázunk, akkor azért nyugodtan belefér abba a napba az is, hogy a gyerek játsszon a telefonnal. Az arányokra azért vigyázni kell! Láttam olyat bevásárlás közben, hogy miközben anyuka pakolta az árut a kosárba, a néhány éves gyermek sétált mellette és a telefon kijelzőjét bámulta végig. Persze mindenkinek szíve joga, hogyan köti le a gyermekét az elkerülhetetlen napi teendők elvégzése közben, de én ezt inkább csak otthon vetem be. A vásárlásba bevonom, segíthet a zacskóba pakolni a kifliket, almákat, aztán mindent betenni a kosárba. Kétségtelen, jobban kell rá így figyelni, és megeshet, hogy a pénztárakat elválasztó korláton mászókázik. (Megsúgom, amúgy a mászókázás meg a hintázás is pozitív hatással van a beszédfejlődésre, de ez már egy másik cikk témája…)

Nekünk a gyeses évek alatt klasszikus kisgyerekes napirendünk volt: délelőtt játszótér, bevásárlás, ebéd, alvás, uzsonna, megint játszótér, és sok-sok közös játék otthon. Mondjuk én némi pedagógiai vénával rendelkező szülőként már magzatkorában meséltem neki, babakorában folyamatosan mondókáztam, énekeltem. Sokat segített az internet is felidézni gyerekkorom kedvenc versikéit és dalocskáit. Esténként ma már le sem akarja tenni a mesekönyvet, én pedig élvezettel olvasok neki. De bevallom, amikor kétéves korában elkezdte érdekelni a tévé, azért én is kihasználtam a lehetőséget, hogy ebédfőzés közben kiválóan lekössem a mesenézéssel.  A mesékből is rengeteget tanulnak ám a gyerekek, csak vigyázni kell, hogy mit...

anya_mesel_tablet
Azért ne felejtsünk el mesekönyvből is mesélni! (Fotó: fresslytechy.com)

Számítástechnikai bloggerünk, Gombaszögi Attila elmondta, ma már léteznek kifejezetten erre kitalált, mesemondó alkalmazások a tableteken és telefonokon. Ezek azonban nem helyettesíthetik az élő mesélést, ami közben válaszolhatunk a gyerek kérdéseire, elmagyarázhatjuk neki a történetet.  „Kétségtelen tény, hogy ezeknél az eszközöknél az ujjak használata a koncentráció, a motorikus fejlődés szempontjából érdekes lehet egy négy-hat éves gyerek fejlődésében. Én gyakorló apukaként nagyjából hatévesen adnám a kezükbe. Ma már nem lehet elképzelni a világot a kütyük nélkül. Vegyes az összkép, lehet ügyesen használni azokat, és van az a helyzet, amikor megkívánja a élet, hogy tablettel kössük le a gyermekek figyelmét. Csak az egyensúlyt kell megtalálni abban, hogy milyen szinten és hányszor alkalmazzuk ezt.”

Mit is értünk pontosan a beszédfejlődés alatt? Jómagam úgy éreztem, mindent megtettem, hogy a lányom minél előbb, szépen megtanuljon beszélni. Például kéthetes korától elmondtam neki József Attila Altatóját, miközben felöltöztettem az esti fürdetés után. Olvasok neki, mondókázunk, bábozok. Változatos szókincset használ, pillanatok alatt megtanul új versikéket, sokat és érdekesen kérdez. Viszont rengetegszer nem ejti még érthetően a szavakat. Pápai Katalin megnyugtatott, hogy a hároméveseknél ez még természetes, itt még csak a szóhasználatra figyelnek a gyerekek vizsgálatánál. „Ötéves korban egy komplexebb szűrésen vesznek részt kötelezően a gyerekek, ennél korábban az artikulációt nem vizsgálják, addig az még élettanilag fejlődik. Minden óvodában dolgozik logopédus, aki odafigyel az óvódások beszédhibáinak kiküszöbölésére.”

Sokan nem is sejtjük egyébként, hogy nem feltétlenül kellenek különösebb környezeti hatások ahhoz, hogy késsen egy gyerek beszédfejlődése. Egyrészt ez genetikai adottság is, másrészt akár az orrmandula is okozhatja a problémát. „Számos esetben derül ki, hogy az éjszaka rendszeresen horkoló kisgyereknek, miután kivették az orrmanduláját, szépen megindult a beszéde.” - árulta el Pápai Katalin.

Fehérváron a Pedagógiai Szakszolgálat palotai úti telephelyén dolgozó szakembereihez fordulhat minden aggódó szülő, akinek kétségei vannak a gyereke beszédfejlődésével kapcsolatban. Többnyire a védőnők irányítják ide a családokat, hiszen ma már nagyon szoros a kapcsolat a védőnői hálózattal. Ennek köszönhetően hamar kiderülhet, ha egy kicsinek korai fejlesztésre van szüksége, és gyorsan eljuthat a megfelelő szakemberhez is.

 

A témáról a Fehérvár Televízió is készített összeállítást:

 


 

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

  • img
    „Gondtalan sulikezdés” - negyedmilliós iskolakezdési adomány
  • img
    HÍRADÓ 2017. augusztus 22.
  • img
    Több millió embert fenyegetnek az áradások Dél-Ázsiában
  • img
    Heves hóviharok dúlnak éjszakánként a Marson

A hét embere

Eseménynaptár

  • img
    Holnap indul a Közép-Dunántúli régióban a nagygépcsereprogram
  • img
    Árokba hajtott egy mikrobusz az M7-esen
  • img
    Iskolakezdés előtt megnyitják a Budai utat
  • img
    Erdő Péter: kitüntetésem az egyházi szolgálat elismerése is