2017. június 28. szerda Levente, Irén
Menü

Csali Zoltán mérnökből lett taxis vállalkozó

(Fotó: Pápai Barna)

Nem vagyok rutinos taxi-utas. De volt egy időszaka az életemnek, amikor a Vörösmarty Rádió hajnalos hírszerkesztőjeként gyakran vettem igénybe a különböző fehérvári taxitársaságok szolgáltatásait. Biztonságot adó érzés volt beülni a szép, tiszta autókba, egy rutinos sofőr segítségével eljutni a munkahelyemre. De vajon milyen volt a taxis szakma évtizedekkel ezelőtt Székesfehérváron? Erről kérdeztem Csali Zoltánt, aki harminchárom éve fuvarozza a fehérváriakat a városban.

Egy taxiként használt gépjármű miben különbözik egy átlagos személyautótól?

A műszaki paraméterekben szigorúbbak az előírások. Például a műszaki vizsgán a gumi profilmélységének nagyobbnak kell lennie, mint egy civil autón.  Kikötés az is, hogy tíz évnél idősebb autóval nem lehet taxizni. Én például tavaly év végén cseréltem autót. Ezen kívül nekünk évente kell műszaki vizsgára menni. Külön taxis műszakit kell kérni, ahol ellenőrzik, hogy hitelesített taxiórával felszerelve, szabad jelzéssel, minden szükséges paraméterrel ellátott legyen az autó. Volt egy időszak, amikor ezt bárhol el lehetett végeztetni, jelenleg csak a közlekedésfelügyeletnél lehet taxit vizsgáztatni.

Az Ön életében hogyan kezdődött a taxizás?

Tulajdonképpen villamos üzemmérnök vagyok. A Videotonban dolgoztam tizennégy évet. Akkor adódott ez a lehetőség, ’82-től lehetett magántaxisként, kisiparosként dolgozni.  Törtem a fejem, hogy jó lenne a pénzkereset miatt eljönni taxizni, de nem volt sem pályaalkalmassági vizsgám, sem hivatásos jogosítványom. Végül megszereztem a PÁV2-t és belevágtam. Ez 1984-ben történt. Akkor mint villamos üzemmérnök ötezer forintot kerestem  a Videotonban, taxisként pedig az első hónapban ennek a hatszorosát. Nem gondoltam, hogy ekkora lesz a különbség. De bevásárlásnál az ábécében nem azt kérdezték, hogy az ember a szakmájában dolgozik-e. Ha megrakta valaki a kosarat, azt ki kellett fizetni.  Így a döntés egyértelmű volt. Talán az eredeti szakmámban most középvezető lehetnék bármelyik multinál. De sosem szerettem folyton a munkahelyemet váltogatni, idézőjelben ez a második munkahelyem. Voltak itt is nehéz időszakok, a válság után ötven-hatvan százalékos visszaesés.  De még mindig jobb volt, mint attól rettegni, hogy holnaptól nem kell bejönni dolgozni. Hiszen akkoriban hányan jártak így, akár családok, a férj és a feleség is... Mi, még ha sokkal kisebb jövedelemmel is, de azért átvészeltük ezt az időszakot.

Mi a legnehezebb része ennek a szakmának?

A taxinak ugyanaz az előnye, mint a hátránya. Egyrészt az ember akkor dolgozik, amikor akar, vagy ráér. De ahogy szoktam mondani: rengeteg a szabadidőm, csak nem tudom, hogy mikor, és még véletlenül sem egyben. Nehezen lehet rá építeni.  Saját magamnak sokkal szigorúbb munkatempót diktálok, mint amit egy főnök tenne. Minden reggel kijövök négy óra körül, sőt hétvégén három órakor, hogy a szórakozásból hazatérő emberkéket haza tudjam szállítani. Ebben a három órában sokszor többet lehet keresni, mint ha reggel nyolckor kijön az ember és kint van délután kettőig. De ha egy főnök írná elő, hogy minden nap keljek föl fél négykor vagy négy órakor, biztos lázadoznék. Emellett én még délutánonként matematikát is oktatok gyerekeknek, korrepetálásokat tartok. A  taxizás azoban önmagában sem egy családbarát foglalkozás, bizony sokszor kell előtérbe helyezni a munkát. El tudom képzelni, hogy annak, aki most húsz-harminc évesen választja ezt a szakmát, nem lehet egyszerű élete.

Mi volt a legnagyobb távolság, ahová fuvart kértek Öntől?

Bécsben többször voltam, Szlovákiába is vittem utast, az országot bejártam minden irányba. Volt egy törzsutasom, akit elég sokszor kellett Szombathelyre vinni. Egy alkalommal onnan még megkerültük a Balatont is, elég hosszú, több mint háromszáz kilométeres fuvar volt. De voltam én Pécstől kezdve Mohács, Baja, Salgótarján irányába is. Harminchárom évbe sok minden belefér. Persze, ha teszem azt Szombathelyre akar eljutni valaki taxival, akkor ki kell fizetnie az autó visszaútját is, akkor is, ha ő ottmarad. Tehát érthetően a helyi fuvarok vannak többségben. Sok környező célpont is van: Szabadbattyán, Gárdony, Zámoly, esetleg Várpalota vagy Mór, ahová heti  rendszerességgel szállítok utasokat.  De vannak érdekes fuvarok a mai napig is – sokféle emberrel találkozunk.

Milyenek az utasok? Sokat változtak az emberek utazási szokásai a nyolcvanas évek óta?

Abban az időben volt egy réteg, akinek nem volt autója, de relatíve jól élt, aránylag jól keresett, szórakozni járt hétvégenként. Ők jártak legtöbbet taxival. A színházi előadásoknál a legszembetűnőbb a változás. Annak idején, ha vége volt egy előadásnak, tizenöt-húsz taxi is megtelt hirtelen. Most lehet, hogy csak egy vagy kettő, hiszen majdnem mindenkinek van saját autója. A színház pedig nem egy olyan hely, ahova inni jár az ember, így mindig van a családban, aki hazavezet. A húsvéti időszakban is látványos a változás. Húsz-huszonöt éve egy húsvéthétfő majdnem olyan volt, mint a szilveszteréjjel. Pörögtünk, nem tudták kiadni a fuvarokat. Most pedig szinte semmiben sem különbözik egy hétköznaptól.

taxi

Szinte minden nap hajnalban már úton van (Fotó: Pápai Barna)

Máshogy viselkednek az utasok a taxiban, mint régen?

Nem, a többség régen és most is udvarias. Mindig is voltak olyanok, akik – ha kicsit többet ittak – elengedték magukat, arra hivatkozva, hogy ők fizetnek. Ilyenkor persze finoman fel kell világosítani őket, hogy ez még nem jelenti azt, hogy azt csinál, amit akar. A szolgáltatást fizeti meg, hogy elvisszük, ahová akarja, udvariasan és normálisan viselkedve. De aki például a kérés ellenére mégis rágyújtott, azt második felszólítás után bizony kitessékeltem az autóból. 

Ön milyen személyiségtípus taxisként? Rögtön beszélgetni kezd a beszálló utassal, vagy megvárja, hogy kezdeményezzék a társalgást?

Abban az esetben, ha az utas kezd el beszélgetni, örömmel kapcsolódom be, szívesen társalgok bármiről. Sőt, sokszor megesik, hogy két kilométer alatt többet elmond magáról valaki, mint a barátainak. Magamtól többnyire annyit kérdezek az elején, hogy például időre kell-e menni, sietünk-e? A reakciókból, válaszokból fel tudom mérni, hogy van-e kedve beszélgetni az illetőnek vagy ne erőltessem. Fontos észrevenni, ha az utasnak valamilyen oknál fogva máshol járnak a gondolatai, akkor nem kell erőltetni a beszélgetést, attól nem fogja jobban érezni magát. De azon azért megrökönyödöm a mai napig, amikor valaki a mobillal a fülén száll be az autóba, végigtelefonálja az utat, és még akkor sem teszi le, amikor fizet, és elköszön. Nyilván persze lehetnek vészhelyzetek. De nekem sem egyszerű a dolgom, hiszen ilyenkor azt sem tudom megkérdezni például, hogy hol szeretne pontosan kiszállni, ha nem volt teljesen világos a megadott célpont. Örök probléma a Hunyadi utcai rendelőintézetnél, ha valaki oda megy, hogy hol akar kiszállni? A taxidroszton, a sürgősségi bejáratánál, a CT-parkolónál, vagy a nagy parkolónál a lépcsőn akar felmenni…

Van annak valamiféle protokollja, hogy ki hova üljön az utasok közül? Akár, ha egyedül jön valaki, vagy egy család, anyós, após…

Nincs protokoll. De feltételezhetően, ha valaki egyedül van, és beül hátra – ez főleg a hölgyeknél fordul elő – akkor ez egy kicsit utalás arra, hogy ő most nem nagyon akar beszélgetni. Azért az éjszakai órákban én is éberebb vagyok, ha egy férfi utas pont mögém ül be. Szokták kérdezni az utasok, hogy nem veszélyes-e ez a szakma. Ilyenkor én azt válaszolom, hogy sokkal veszélyesebb egy húszéves hölgynek a dohányboltban vagy az éjjel-nappali boltban dolgozni éjjel. Hiszen hányszor hallani, hogy kést szorítanak a torkához vagy kirabolják. Ezek gyakoribb esetek, mint a taxisok elleni támadások.

A taxi nekem pont a biztonságot jelentette, amikor nem kellett hajnali négykor az utcán sétálva eljutnom a munkahelyemre.

A gyerekeimnek is pont ezt szoktam mondani. Hogy ne üljenek be akárki mellé éjjel! Inkább jöjjenek taxival haza, mint hogy egy friss jogosítványos tizenéves a haverok cukkolására esetleg rosszkor előzzön és baj történjen! Ilyenkor a taxi biztonságosabb, úgy gondolom. Bármelyik szülő a fiatalkorú gyermekét rábízhatja a taxisra. Persze, taxist is érhet baleset. De jó esetben két koccanás között nekünk eltelik százezer kilométer, ennyit egy átlagember tíz év alatt tesz meg.

Civilben is szeret vezetni?

Nyilván már nem úgy vonz a vezetés, mint harminc-negyven éve, az első járműnél, amikor mindegy volt, hogy hova, csak menjünk már! De igen, szeretek vezetni, méghozzá viszonylag dinamikusan. Nem olyan „öregapásan”, ahogy szokták mondani.

Ön hogy áll egyébként a tömegközlekedéssel? Szokott buszon, vonaton utazni?

Hogyne! Például amikor a párommal, baráti társasággal nyáron Badacsonyba utazunk borozni, akkor vonattal szoktunk menni.  Vagy ha Pákozdon, Pátkán tartunk összejöveteleket, akkor busszal megyek ki, aztán taxival jövök haza. Mármint egy kollégámmal rendes utasként, nem a saját autómmal természetesen…



Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

  • img
    Megkezdődött a régészeti feltárás a Lépcső utcában
  • img
    Megvan a zsarolóvírus ellenszere
  • img
    Emeli Sandé nyitja meg a vizes világbajnokságot
  • img
    Lángol egy budapesti társasház

A hét embere

Eseménynaptár

KÉRSZ MÉG?