Menü

Nem csak néptáncot, derűt is tanulhatnak tőle a gyerekek - beszélgetés Kneifelné Laczkó Krisztinával

Sokan köszönhetik neki a néptánc szeretetét (Fotó: Pápai Barna)

A beszélgetés alatt végig csillog a szeme és mosolyog, de amikor a Királyi Napokra terelődik a szó, még jobban felragyog az arca. Kneifelné Laczkó Krisztina lassan húsz éve vezeti a gyermekjátszó táncházakat a VOKE művelődési házban és a Malom utcai Táncházban is, hétköznapokon pedig tanítónő a Kodály Zoltán Általános Iskolában. Az Alba Regia Táncegyüttes egykori táncosa évek óta minden év augusztus végén műsorvezetője a nemzetközi néptáncfesztiválnak.

Egyszer elkísértem egy barátnőm kislányát a foglalkozásodra, de ennek már jó pár éve. Mikor is kezdődtek ezek a gyermektáncházak?

Két lányom van, ők már javában kamaszok. Akkor kaptam a felkérést ezekre a foglalkozásokra, amikor a kisebbik lányom, Andi még csak két hónapos volt. Izgultam, hiszen akkor már évek estek ki számomra a táncból azóta, hogy anya lettem a nagyobbik lányommal.  De örülök, hogy belevágtam, most már tizenhatodik éve.

Nem titok: a nagyobbik lányod Kneifel Nóra, az idei Versünnep döntőse.

Igen. Nóri számunkra is nagy meglepetést okozott ezzel. Szégyen, nem szégyen, én nem tudtam, hogy ennyire tehetséges. Korábban sosem volt még versmondó versenyen, most kapott kedvet hozzá. Az utolsó pillanatban adtuk be a jelentkezési lapját. Nagyon örülünk neki, hogy ebben ekkora örömet talál. Most a Katolikus Könyvnapokra is felkérést kapott, hogy mondjon verset a megnyitón, maga választotta ki az oda illő költeményt. Teljesen a saját útját járja ebben.

A néptánchoz kedvet kapott valamelyik gyermeked?

Nóri nem táncol. Amikor kicsi volt, foggal-körömmel tiltakozott ellene, akár az Alba Regiába, akár a Táncolkodóba próbáltuk csábítani. Ő inkább meghagyta a táncot nekem, bár most már azért bánja. Andi elkezdte, ő most az Alba Regiában táncol, a junior korosztályú csoportban. Nagyon szereti, le se lehet szedni a színpadról, ott teljesedik ki. 

kneifelne_mosoly
Akiből ilyen derű sugárzik, az könnyen meghozza a gyerekek kedvét a tánchoz
(Fotó: Pápai Barna)

Mozgalmas így az életetek, a fellépéseknek, feladatoknak köszönhetően…

Most már nagyon nehéz összeegyeztetni, hogy ki mikor hova is megy. A lányoknak is megvannak a külön programjaik, a férjem népzene-pedagógus, ő is zenél többfelé, és közben én is kapok felkéréseket, amit nagyon nagy örömmel elvállalok. Úgyhogy van olyan, hogy négyen négyfelé indulunk…

Van egy nagy naptáratok valahol, ahol számon tudjátok tartani a programokat?

Telefonban. Oda írok be mindent, abból látom, hogy ki hol van. Otthon nincsen ilyen klasszikus családi naptár a hűtőre kifüggesztve, kiszínezve…

Hogyan kezdődött az életedben a népzene,  a néptánc  iránti szenvedély? Milyen volt a gyerekkorod?

Siófoki lány vagyok, Fehérvárra férjhez jöttem és a néptánc hozott el. A szülővárosomban kezdtem táncolni a Balaton Táncegyüttesben, alsó tagozatban, negyedikes koromban. Akkor az nagyon jól menő kis csoport volt. Meghatározó táncpedagógusaim voltak, velük a mai napig tartom a kapcsolatot.  Eszembe sem jutott, hogy ne maradjak ezen a vonalon. Amikor érettségiztem otthon,  és el kellett döntenem, hogy melyik főiskolát válasszam, azért mentem a zsámbéki tanítóképzőre, mert az közel volt Fehérvárhoz. Ettől kezdve egyértelmű volt, hogy az Alba Regiában fogok táncolni. Tulajdonképpen ez egy gyerekkori szerelem, ami a mai napig tart.

Hogyan ismerted meg a férjedet?

A színpadon! A színpad és a zene hozott össze bennünket. 26 éves voltam, amikor összeházasodtunk.

kneifelne_tancA férjét is a színpadnak köszönheti (Fotó: Kneifelné Laczkó Krisztina saját archívuma)

Főállásban a Kodály Zoltán Általános Iskolában tanítasz. Emellett a néptáncra mennyi időd jut?

Annak idején az igazgató úr, Kneifel Imre válaszút elé állított, hogy a néptáncoktatást viszem teljes egészében az intézményben, vagy osztályfőnök és osztálytanító szeretnék-e lenni.  Akkor még csak huszonegynéhány éves voltam, de gondoltam arra is, hogy leszek én még negyven meg ötven, az egész napos tánctanítás pedig komoly fizikai állóképességet igényel.  Így választottam az utóbbit. De nem bántam meg. Mert ahhoz, hogy valaki jó néptáncpedagógusként ebből éljen, az összes délutánját erre kell szánnia. Én pedig gyermekeket szerettem volna, hál' istennek lettek is, és a családi élettel ez nekem nem illett össze, bármennyire is szeretem a táncot. Óvodákba gyakran elhívnak foglalkozást tartani, és hétvégi városi programokat is örömmel vállalok. A Malom utcai Táncház szombati gyerekjátszóinak második éve vagyok a házigazdája. Nagy örömömre nemrég Siófokra is visszahívtak.  Ott sosem volt még gyermektáncház, de most elindul. Jó érzés találkozni a régiekkel, és látni, hogy végre valami kicsit megmozdul.

Teljes életet élsz. Mi fontos még, hogy beleférjen a mindennapokba?

Nagyon szeretek mozogni és fontosnak tartom. Hetente egyszer, vagy ha időm engedi, kétszer elmegyek edzőterembe. De nem súlyokat emelek vagy nem gépeken ugribugrizom, hanem aerobikozni szeretek, ahol magával ragad a zene. Szeretek kirándulni, de az fér legkevésbé bele most az időbe.  A színházat is újra felfedeztem, mint hobbit.  A fehérvári társulatot is szívesen nézem, de a fővárosba is többször eljutok.   Kedvelem a zenés darabokat, időnként a mélyre ható drámák is megfognak.

Ki a partnered ebben, kivel jársz színházba?

Mindig két jegyem van, és az jön velem, aki ráér. Hol egy barátnőm, hol a férjem. De talán a legnagyobb élmény Nóri lányommal színházba menni. Őt is nagyon érdekli, utána mindig megvitatjuk a darabot. Nagyon örülök annak, hogy a lányaink ennyire fogékonyak a művészetekre, a komolyzenére, népzenére. Valami szinte mindig szól otthon. Rengeteget énekelünk is – csak úgy spontán. A lányok is szépen énekelnek több szólamban, a férjem, Gyuri kimondottan jó fülű, én vagyok a leggyengébb láncszem a gépezetben.

Közös nyaralást illetően milyen hagyományaitok vannak?

Nagyon szeretünk sátorozni. Nem nagyon tervezzük meg előre, csak elindulunk valamilyen irányba.  Szeretem a hangulatát az ilyen utaknak, élvezettel figyelem, mennyiféle ember gyűlik össze egy kempingben, mennyire nyitottak. Jó úgy felébredni reggel a természetben, hogy kinézel, és ott ugrál a feketerigó, nyuszi, mókus… Táboroztatok  is pedagógusként minden nyáron. Komárom megyébe, Réde falujába utazunk a Kodályos gyerekekkel és az Alba Regia utánpótlás csoportjaival. Ott egy általános iskola és egy művelődési ház egybeépített, szépen felújított épületét vesszük birtokba egy héten át.

A táncnak más műfajaival ismerkedtél egyébként életed során?

Nem tanultam mást, kimaradt a balett, a klasszikus táncok. Bár gyerekkoromban, amikor nagy divatja volt a Savaria Táncversenyeknek, arról álmodoztam, hogy társastáncos leszek. Állandóan azt néztem otthon a tévében. Siófokon azonban nem volt ilyen képzés, úgyhogy maradt a néptánc. De azt a mai napig sajnálom, hogy kimaradt az életemből. 

Kneifelne_tanchazSok száz gyerek táncolt már vele (Fotó: Lőrincz Miklós, szedtevette.hu)

Mi volt a legkülönlegesebb hely, ahová a tánc révén eljutottál? 

Nagyon jó időszakban kerültem ide az Alba Regia táncegyüttesbe, amikor rengeteg nagy utazása volt a csoportnak. Kína, India, Egyiptom, Izrael, Kanada, ezek mind-mind egymás utáni években zajlottak. Kinyílt a világ számomra. Meghatározó volt Kanada, ott több ezer ember előtt táncoltunk, és a végén állva tapsolt az egész sportcsarnok. Nagyon érdekes volt Kína, mert azért mi is zárt világ voltunk, de ők meg ahhoz képest még inkább. Most idén volt az együttes megint Kínában, és gyakorlatilag hasonló élményeket meséltek a vonatutazásról, a repülőzésről, a  kultúráról. Emlékszem, hogy vártuk a kínai ételeket, hogy olyasmi lesz, mint itthon, de egész mást tapasztaltunk. Nagyon érdekes volt Izraelben a kibuc világa, ahol pár napig elszállásoltak minket, hogy mennyire fegyelmezett, olajozott gépezet. De közben hallottuk a lövéseket az óvárosban, és volt egy rendkívül izgalmas pillanat, amikor ki kellett futni mindenkinek a piacról, mert valami történt.  Ahogy szaladtunk ki az ókapu alatt, valaki nyakon öntött minket vízzel föntről… Akadtak furcsa élmények. A piramisokat sem felejtem el soha. De ami a maradandó élményeket illeti, számomra van egy másik serpenyője a mérlegnek. Ebben ott vannak azok az alkalmak, amikor éveken át jártunk  ki Sörédre sérült társaink táborába táncolni. Az enyhétől az egészen súlyos fogyatékossággal élőkig ott voltak a közönségben. És mégis a zenére mindenki egyformán reagált még ha tolókocsiban ült is. Meghatározó emlék volt olyan kis falvakban járni, ahol a nénik ismerték a dalokat, amiket mi már a színpadon szólaltattunk meg.

Aztán itt van Fehérváron az a néhány nap nyaranta, amikor hozzánk jön el a világ, a néptáncfesztivál a Királyi Napok keretén belül. Ebben is nagy szerepet vállalsz.

Az a másik szívem csücske. Sokáig táncosként voltam jelen, sokáig egyáltalán nem voltam benne jelen, és most már többedik szezonban konferálom. Nagyon szeretem. Nincs túl sok előre megírt szövegem, inkább figyelem a produkciókat, a fellépőket, és látva, mit csinálnak, jönnek a hozzá kapcsolódó gondolataim. Nyilván nem rólam kell hogy  szóljon ez, de azért egy-egy olyan mondatot oda tudok tenni, ami aztán hosszan az emberek fülében cseng. Néhány éve egészen váratlanul talált meg egyébként ez a feladat. Érdekes, hogy a legelső két fesztiválon is én konferáltam még. Akkor még ez nagyon picike rendezvény volt. Az első a Vidámparki-tónál volt, ott három együttes lépett fel a szabadtéri színpadon. A hazaiak mellett a kanadai és a finn csoport vendégszerepelt. Mindegyik együttesben volt egy-egy magyar, innen elszármazott egykori táncosunk. Aztán az évek során Botos Jóskának köszönhetően, és nyilván a város támogatásának meg annak a gépezetnek, ami az egész mögött áll, ilyen hatalmassá nőtte ki magát ez a rendezvény.

 kneifel_kiralyi

Pillanatkép a Királyi Napokról (Fotó: Lőrincz Miklós, fehervar.net)

Hadd kanyarodjak még vissza picit a gyermek táncházakhoz! Hány éves kortól érdemes részt venni rajta a kicsiknek?

Az ölben ülő kisbabát is érdemes elhozni. Még, ha ő nem is csinál semmit, csak hall és megfigyel. Aztán ha leteszik, mászkál, totyog. Nyilván eleinte még nem táncol, de ismerkedik a légkörrel. Szerintem minél korábban, annál jobb.  Az is változó, hogy hány éves korig maradnak meg a gyerekek. Vannak, akik még negyedikes, ötödikes korukban is járnak, de elsősorban az óvódás korosztálynak szólnak ezek a rendezvények.

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

  • img
    Világgazdaság: a fizetés a legfontosabb a pályakezdőknek
  • img
    Egybeolvad a Pető Intézet és a SOTE
  • img
    Régészet napja - Dunaújvárosban a bronzkor a középpontban
  • img
    Szakértő: Észak-Korea zsarolásra használja a rakétákat
  • img
    Manchesteri merénylet - egyelőre nem tudni magyar áldozatról
  • img
    Kamatdöntő ülést tart a Monetáris Tanács
  • img
    Manchesteri robbantás - Amerikai szakértők szerint öngyilkos merénylet történt
  • img
    Idén is lesz Bregyó és velencei tábor

Eseménynaptár