2017. november 25. szombat Katalin
Menü

Félmilliós adomány az állami gondozottaknak

Félmilliós adomány az állami gondozottaknak
Az akciót Váradi Eszter Sára színésznő kezdeményezte (Fotó: Maczkó Csaba)

Közel hatszáz ezer forintos adomány és rengeteg játék gyűlt össze a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ gyermekei számára a Vörösmarty Színház gyereknapi rendezvényén. A gyűjtést Váradi Eszter Sára színésznő kezdeményezte.

Váradi Eszter Sára színésznő régi álma valósult meg, amikor állami gondozott gyerekeken segíthetett a Vörösmarty Színház gyermeknapi programja segítségével. „A Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ gyermekeinek gyűjtöttünk támogatást, mégpedig olyan módon, hogy a nézők az aznapi jegy mellé vehettek egy úgynevezett támogatói kiegészítést, és ennek az összegét kaphatták meg a gyerekek. Május 28-án délelőtt tíztől délután kettőig bábelőadások, zenés műsor, meseolvasás, lufihajtogatás szórakoztatta az aprónépet, közülük mintegy nyolcvanan a gyermekvédelmi központból érkeztek."

Félmilliós adomány az állami gondozottaknak

A gyereknapi rendezvény a Vörösmarty Színházban (Fotó: Maczkó Csaba)

Deresné Tanárki Mária, a gyermekvédelmi központ igazgatója elmondta, a gyerekek tárgyi adományokat is kaptak a fehérváriaktól. A kerékpárokból, rollerekből, társasjátékokból, cipőkből, iskolatáskákból nyolcszázharminc gyermek részesül a megyében.

Váradi Eszter Sára elmondta, az akció ezzel nem ért véget, más alkalmakkor is szeretnének még hasonlóan segíteni a gyerekeknek. „Sokat tanultunk az eddigi tapasztalatokból. Kiderült ugyanis, hogy egy ilyen adománygyűjtő akciót jogilag nem is olyan egyszerű keresztülvinni. Sok volt a buktató. Pedig a színház vezetősége is támogatott, Szikora János igazgató az első pillanatban a kezdeményezés mellé állt. Németh Mariann rendezőasszisztens gőzerővel részt vett a szervezésben, és Szabó Attila, a színház gazdasági igazgatója is mindent megtett az események sikeréért."

 Félmilliós adomány az állami gondozottaknak

A végösszeg több mint félmillió forint (Fotó: Maczkó Csaba)


A pénzadomány végösszegét ma hivatalos sajtótájékoztatón ismertette Matuz János, a székesfehérvári Vörösmarty Színház művészeti intendánsa:  „595 048 forint összeg gyűlt össze, amit a színház átutalt erre a célra. Nagyon boldogok vagyunk, hogy ennyi pénzt össze tudott szedni ez a kezdeményezés.”

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

"Az elkövetkezendő két évnek két fő célja van számomra. Szeretnék minél több jégidőt kiharcolni magamnak, ezáltal sok gólt szerezni és igazán meghatározó játékossá válni."

Sárpátki Tamás Róbert

csatár, Fehérvár AV19

Eseménynaptár

  • Tömeggyilkos merénylet volt Egyiptomban
    Tömeggyilkos merénylet volt Egyiptomban
  • Kiürítettek egy londoni metróállomást incidens miatt
    Kiürítettek egy londoni metróállomást incidens miatt
  • Elhunyt Komáromy Éva színművész
    Elhunyt Komáromy Éva színművész
  • Sokszoros véradóknak mondtak köszönetet
    Sokszoros véradóknak mondtak köszönetet