2017. szeptember 25. hétfő Eufrozina
Menü

Az osztrák Jagdkommando

Sivatagi bevetésen (Fotó: Bundesheer)

A különleges alakulatok számbavételénél elérkeztünk egy olyan ponthoz, ahol az előzetes nemzeti sztereotípiák egyikének lebontásához fogunk segédkezet nyújtani. Az „osztrák” melléknév hallatán ugyanis sokkal többünknek ugrik be a gemütlich (kedélyes, kényelmes, fesztelen) sógor képe, amint bőrből készült térdnaciban és/vagy tiroli kalapban, méretes söröskriglit markolászva teliszájjal vínersniccelt habzsol, semmint egy talpig fegyverbe öltözött kommandósé, aki a Steyr AUG A2 típusú legjobb barátjával karöltve megrohamoz egy eltérített repülőgépet, vagy a földdel tesz egyenlővé egy – terroristák által elfoglalt – karintiai virslikészítő üzemet. Márpedig – amint azt hamarosan látni fogjuk – az osztrákok között is vannak tökös legények. Hölgyeim és uraim, kedves FMC-olvasók: következzék a Jagdkommando (a továbbiakban: Jk), innen, a szomszédból!

Az alakulat történetének gyökerei 1961-re nyúlnak vissza, amikor is két szépreményű fiatalember (Walter Grabenhofer főhadnagy és Manfred Flödl hadnagy, mindketten a szárazföldiektől) abban a megtiszteltetésben részesült, hogy – első osztrákokként – az amerikai Fort Benningben végigszívhatták a US Rangers kiképzőtanfolyamát. Lévén, hogy mindketten túlélték, ráadásul a hazatérő bécsi gépet sem késték le másnaposság miatt, igen aprólékos összefoglaló útijelentést tettek le parancsnokaik asztalára, melynek végső kicsengése, hogy kell egy csapat Ausztriában is.

Magán a Jagdkommando elnevezésen sokat filóztak a történészi és esztétikai vénával megvert nyelvészeti illetékesek, hiszen a második világháborúban volt pár hasonló nevű alakulat, amely nem kifejezetten humanitárius műveleteivel írta be magát az európai nemzetek kollektív rémálmaiba. De aztán, többek között arra hivatkozva, hogy már a dualista Monarchiának is voltak jagdkommandósai, győzött a hagyományos osztrák álláspont, amely szerint 1939-1945 között minden disznóságot a németek csináltak, az osztrákok meg ugyanolyan áldozatok voltak, mint például a lengyelek vagy a görögök.

Mondjuk a nagy elődök egyike, a legendás Otto Skorzeny biztos forog a sírjában ezt hallván, s a többi osztrák náciról most ne is essék szó…

Ekkor a hidegháború kellős közepén vagyunk. Semleges nyugati szomszédunk határainál az egyik oldalon ott tornyosult a dicsőséges Vörös Hadsereg (és ha ez nem lett volna elég, ráadásul a nemkülönben rettegésre okot adó Magyar Néphadsereg is), a másikon az egyre combosodó NATO (nyugatnémet és olasz relációban), délen meg Titóék, akikkel soha nem lehetett tudni, mi a harci helyzet, úgyhogy a bécsi védelmi minisztériumban még a legidiótább tábornok is belátta, hogy ezek a srácok (mármint akik erőltették a saját, osztrák különleges egység megalakítását) nem beszélnek hülyeségeket. Persze nem kapkodták el a dolgokat (ne feledjük: mégiscsak osztrákokról van szó): az első, amerikai mintára megszervezett speciális tanfolyamot 1963 októberében tartották, melynek főinstruktora az akkor már főhadnagy (és a sokkal későbbi dandártábornok és szakkönyvszerző) Manfred Flödl.

Persze nem arról volt szó, hogy szolgai módon csak lefordítsák a rangerek kézikönyveit, hanem osztrák specialitásokat is beépítettek a kiképzési tervbe és itt nem kizárólag a jódlizásra meg a tehénfejésre gondolok. Figyelemmel hazájuk domborzati viszonyaira (melynek területe 80 százalékán egy nagyobb pingpongasztalt sem lehet billegés vagy lejtés nélkül letámasztani) a hegyi hadviselés kiemelt hangsúlyt kapott, az ugyancsak izgalmas, de számukra kicsit idegenül hangzó sivatagi és tengeri harcászat kárára.

jagdkommando_ausztria_fu_mezo

Hazai terepen a Jagdkommando tagjai (Fotó: Bundesheer)

Az elkövetkezendő évek a lassú, de annál módszeresebb és alaposabb építkezés jegyében teltek. Először egy szakasznyi, majd egy szűk századnyi „vadászkommandós” kiképzése fejeződött be, olyan nevek által fémjelezve, mint a két Josef: Wanetschek százados és Herzog főhadnagy. A Jk-tanfolyam gyorsan hírnevet szerzett az azt sikeresen elvégzőknek, hiszen a 65-70 százalékos lemorzsolódás távolról sem számított kivételesnek.

1968 forró nyara újabb impulzust adott a Jk fejlesztésének. Ama augusztus huszadikán elég sok osztrák politikus és tábornok gyomra és torka szűkült össze a prágai tudósítások olvastán, és egyre komolyabb érvek szóltak amellett, hogy a Jk-t igenis duzzasztani kell. Ekkoriban fogalmazták meg először konkrétan, hogy mi is a feladata ennek a lassan zászlóaljnyivá nőtt alakulatnak. Nagy meglepetésekre ne számítsanak: háborús bűnösök elfogása (ne feledjük, ekkor még csak alig 23 évvel vagyunk az adolfi időszámítás befejeződése után), hadszíntéri felderítés, különleges objektumok és személyek védelme, illetve megsemmisítése (attől függően persze, hogy ezek a frontvonal melyik oldalán találhatók), satöbbi.

1975-ig – talán nem véletlenül – Ausztria legkeletibb városában, a Bécs és Pozsony között félúton található Hainburgban állomásoztak. Azóta Bécsújhelyen, a kedveskedve csak Maxinak becézett Miksa-laktanyában (Maximilian-Kaserne) múlatják eseménytelennek nem nevezhető napjaikat.

A szomszédos müncheni olimpiai vérengzést követően feladataik közé bekerült a túszmentés és a terrorelhárítás is. Ezek napjainkra kiemelt prioritássá nőtték ki magukat, amin – feltételezem – olvasóink közül senki sem csodálkozik. A kilencvenes évektől kezdődően, amikor az osztrákok óvatosan bár, de elkezdtek érdeklődni a nemzetközi békeműveletek iránt, a feladatok közé belépett az úgynevezett NEO (Non-combattant Evacuation Operation) is.

A NEO (főleg lányoknak mondom, a szakemberek ne sértődjenek meg) olyasmit jelent, hogy teszem azt egy polgárháborús lángtengerben álló afrikai államból kimentem a bányászmérnököket, egészségügyi személyzetet, diplomatának álcázott hírszerzőket, valamint ezek családtagjait, s a mentési akció során igyekszem homlokon lőni mindenkit, aki ezt nagyon meg szeretné akadályozni. A franciák nagy spílerek ebben, de persze csak ott, ahol „francia érdekek forognak veszélyben”.

jadkommando_buvar_gepfegyver

A Jagdkommando búvárja bevetésen (Fotó: Bundesheer)

Az ikertornyok elleni terrorakciók után a bécsi védelmi politika is átgondolta a helyzetet és úgy döntött, hogy új alapokra helyezi a nemzetvédelmet, kihangsúlyozva a terrorizmus elleni osztrák fellépés sarokpontját, vagyis a Jk-t. Megint csak eltelt egy jó év, mígnem 2002 decemberében a teljes Bundesheert (vagyis az osztrák hadsereget) ászervezték. A nagy reorganizáció egyik hozadéka az volt, hogy létrejött a Kommando Spezialeinsatzkräfte (KdoSEK), vagyis a Különleges Bevetési Erők Parancsnoksága, valamint a Kommando Internationale Einsätze, azaz a Nemzetközi Bevetések Parancsnoksága.

A Jk természetesen a KdoSEK alá tartozik, és szeretik magukat a harmadik haderőnemként emlegetni, a szárazföldi csapatok és a légierő mellett. Ausztria ugyanis – roppant sajnálatos módon velünk együtt – az első világháború után elvesztette tengeri kijáratát és valamennyi kikötőjét, élén a legnagyobbal, Fiumével, tehát a haditengerészete pontosan akkora, mint a miénk.

A nagykönyv szerint békeidőben (pontosabban akkor, amikor nincs éles meló, ami azért nem ugyanaz) a Jk tréningezik. És nemcsak a meglévő, illetve a majdani saját állomány fizikai és pszichikai tűrőképességének határait szeretik feszegetni, hanem (mintegy bérmunkában) a teljes osztrák haderő részére képeznek ki olyan hivatásosokat, akikben parancsnokaik látnak valami fantáziát a különleges műveletek terén.

jagdkommando_kutya_repulo

Ugrás 3000 méter magasról egy bombászkutyával (Fotó: imgur)

A kiképzési feladatok a Különleges Bevetési Osztály (Abteilung Sondereinsätze) vállát nyomják. Itt, egymástól gyakorlatilag teljesen függetlenül öt kiképzési és gyakorlatozási csoport működik, mindegyik más-más szakosodással:

  • 1. tancsoport: kommandós műveletek tervezése, harcászati felderítés, általános ejtőernyőzés, rádiós tudnivalók.
  • 2. tancsoport: speciális ejtőernyőzés és légiszállítású műveletek előkészítése.
  • 3. tancsoport: harci búvárok és robbantási szakértők kiképzése.
  • 4. tancsoport: személyvédelem, testőri tudnivalók, közelharc.
  • 5. tancsoport: túlélés ellenséges környezetben, épületharcászat, dzsungel- és hegyvidéki harc, mesterlövészet.

Mondanom sem kell, hogy minden főállású Jk-tag sorra elvégzi mind az öt csoport által tartott tanfolyamrészt, s csak ezután tűzheti fel a speciális, ejtőernyős-tőrös jelvényt a zubbonyára. Persze olyan nincs, hogy valaki minden említett területen egyformán nagy játékos legyen, ezért az igazi szakosodás csak ezután következik, általában személyre szabott tréningeken.

jagdkommando_felvarro

Az ejtőernyős-tőrös felvarró

Jk-snak elvileg minden hivatásos katona jelentkezhet az évente, általában októberben megszervezett „nyílt napokon”. Itt egy alapos orvosi és pszichológusi vizsgálat után az általános fizikai erőnlét felmérése következik. Ilyen feladatok vannak (tessék, ki lehet próbálni; az idő szép, a madarak csicseregnek, a sör meg remélhetőleg ott pihen a hűtőszekrényben):

  • 5 kilométer futás 24 percen belül, sportruházatban;
  • 18 kilométeres menetgyakorlat teljes felszerelésben, akadálypályákkal és más meglepetésekkel súlyosbítva 4,5 órán belül;
  • medencébe ugrás egy 10 métres trambulinról, majd kikecmergés (ha minden jól megy, víz is akad);
  • kötélmászás egy 30 méter széles „szakadék” két partja között;
  • 300 méter úszás (szabadon választott technikával, de minél gyorsabban).

Minden próbát csak egyszer lehet megismételni. Kudarc esetén búcsú: lógó orral vissza lehet somfordálni a küldő alakulathoz.

Az előzetes kiválasztást egy 48 órás komplex harcászati gyakorlat követi, s aki ezen is megfelel, elkezdheti a konkrét Jk-alapkiképzést, már ha februárig nem gondolta meg magát. A híres, azaz inkább hírhedt Grundkurs ugyanis hagyományosan minden év nyolcadik hetében indul és hat hónapon át (egészen pontosan 27 hétig) tart. Az első hónapban a jelöltek általános gyalogsági kiképzést kapnak, melynek során egyénileg, illetve rajszinten megtanulnak boldogulni a lövészfeladatokkal. Megismerkednek az összes olyan fegyverrel, járművel és egyéb szerkentyűvel, amivel a sors összehozhatja őket, hazaival és külföldivel egyaránt.

Ezt követően egymás után jönnek a már specializált lépcsőfokok: hegyvidéki harcászat sízéssel, alpinizmussal, havasigyopár-szedéssel, lavinával megtűzdelve (az Alpokat két részletben látogatják: egyszer téli, másszor nyári körülmények között), vizes feladatok (a már említett búvárkodás, víz alatti robbantások, járművek elsüllyesztése, vízfolyásokon történő erőltetett átkelés – vízfolyáson egyaránt értendő például a Duna, de a gyorsfolyású helyi folyócskák is), ejtőernyős ugrások, de tanulnak városi harcászatot, elsősegélynyújtást, CQB-t (ez az épített környezeten, azaz inkább épületen belüli katonai tennivalók sokasága), hírszerzési alapokat, alkalmazott pszichológiát, testbeszéd-értelmezést, búvóhelyek és alkalmi fedezékek létrehozását természeti körülmények között (a kétméteres hóval borított hegyvidéktől kezdve a zölden hersegő legelőkig), túszmentést, elfogást, megfigyelést, számítástechnikát, és közben meg lőnek, lőnek, lőnek. Nem folytatom, hiszen 27 hét annyi mindenre elég…

A sors úgy hozta, hogy eddig a Jk inkább külföldön bizonyította rátermettségét: Bosznia, Koszovó, Csád, Afganisztán. Ez utóbbi helyszínen elsődleges feladatuk a külföldi, főleg osztrák állampolgárságú VIP-k biztonságának szavatolása. Kabulban épületbiztosítást is végeztek, és egy ideig ők védték még a hazai (értsd: afgán) kormány jó pár tagját is. Anno (1997-ben) őket hívták Albániába is elfogni pár hegyi szerencsejátékost, amikor a hírhedt piramisjátékos móka letörése folyt.

Jelmondat tekintetében is jól állnak: a numquam retro (sohasem visszavonulni) mellett még használatban van a numquam perimus (sohasem elpusztulni) is, ami végül is egy különleges katonának szinte ugyanazt jelenti.

És végezetül a speciális alakulatokat szinte mindig érintő barettproblematikáról. A Jk-nak sokáig skarlátvörös fejfedője volt, de aztán valamikor 2009 elején ezt a színt kisajátította magának a díszelgő alakulat, az operettkatonák, vagyis a bécsi Garde. Volt morgás rendesen, el bírják képzelni, de nem volt kivel vitatkozni: a vadászkommandósok megkapták az olívzöld barettet, annyi engedménnyel, hogy ők az egyedüli osztrák katonai alakulat, amelynek tagjai a nemzeti címer helyett odahaza is az ejtőernyős-kardos emblémát viselhetik a hivatalos sapkarózsa helyén – persze csak ha megszerezték az állandó belépőt a Maxiba…

Rajongj a Konteóblogért itt vagy csak simán olvasd itt.

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Eseménynaptár

  • img
    Ingyenes tagtoborzót tart a szablyavívó iskola
  • img
    HÍRADÓ 1-kor 2017. szeptember 25.
  • img
    Soltész: háromszorosára emelkedett a nemzetiségek támogatása 2010 óta
  • img
    Döntőjéhez érkezett a III. Béla király és kora nyugdíjas vetélkedősorozat
  • img
    A Vörösmarty Színház művészeit köszöntöttek a Városházán
  • img
    Vulkánkitörés veszélyére figyelmeztettek Balin
  • img
    Még mindig kutatnak a túlélők után Mexikóvárosban
  • img
    Emberölés miatt nyomoz a rendőrség Zala megyében
  • img
    Rekordszámú használtautót hozhatnak be idén Magyarországra
  • img
    Prémiumot is kaphatnak a nyugdíjasok
  • img
    Tovább küzd a béremelésekért a Tesco
  • img
    A törésvonal népe: az ujgurok
  • img
    A sofőr elájult, az utas a szakadék szélén állította meg a buszt