2017. szeptember 26. kedd Jusztina
Menü

A legmenőbb bringássisakok gyerekeknek

Aki gyerekként rászokott, felnőttként városban is ilyen bringássisakot fog hordani (Fotó: FMC)

Azzal gondolom, abban mindenki egyetért, hogy vannak olyan sportok, amelyekben a védőfelszerelés elengedhetetlen. Bár a kerékpározást felnőttként nem mindig soroljuk ezen sportok közé, és szívesebben bringázunk sisak nélkül, általában hallgatunk a szakemberekre, akik arra figyelmeztetnek, hogy a gyerekekre mindenképp adjunk kerékpáros sisakot. De ha például a saját lányomból indulok ki, nem mindegy, milyet.

A bringássisak választásnál több szempontot kell figyelembe vennünk, egyrészt biztonságiakat, másrészt a gyermek nemét, életkorát és biciklizési szokásait is. Az esztétikaiakról nem is beszélve. Szerencsére jó minőségű, megfelelő biztonsági tanúsítványokkal rendelkező gyermeksisakok már jó ár-érték arányban kaphatók, így nem kell kompromisszumokat kötni.

Futóbringás és pótkerekes korosztály

Bevallom, kései gyerekként a lányom már egészen kicsi korában is nagyon határozott egyéniség volt. Viszont mindig hallgatott a józan érvekre. Így amikor megkapta első futóbiciklijét (nálunk a kismotor valahogy kimaradt), már tudta, hogy a kerékpározáshoz szükség van sisakra is. Így ő volt ez egyetlen gyerek a környéken, aki már ehhez is hordott sisakot. Viszont – divatdiktátor lévén – nem lehetett neki akármilyet venni – az alábbi kisbabás modellek már kétévesen se kellettek neki. Csak a freestyle stílus! Szerencsére ilyet már nem csak a nagyobbaknak árusítanak, így amíg ki nem nőtte egy halványrózsaszín modellt hordott, amit aztán egy lila, ugyanolyan fazonúra cserélt le.

Az óvodás korosztály sisakjai a kedvenc mesehősöket idézik

Gyerek korosztály

Az 5-10 éves korosztály ízlése még fokozatosan alakul át: a mesefigurás sisakoktól viszonylag hosszú út vezet a nagyfiús, nagylányos holmikig. Viszont itt már a szülőknek a praktikus szempontokat is figyelembe kell venni a sisakvásárlásnál. Ha a család hosszú bringatúrákat szokott tenni, akkor a gyereknek inkább az alábbi országúti modellek körében kell körbenézni.

Jól szellőző „országúti” gyermek kerékpáros sisakok

Ha viszont a gyerek városi vagány, és már az ugratók és egyéb vadóc dolgok iránt kezd érdeklődni, akkor a különbségekre érzékeny szülő már a freestyle modellek között keresi a kisfia vagy kislánya számára az aktuális sisakot. Mert azt ne feledjük, hogy bármennyire is divatos, a sisak védőfelszerelés, és csak akkor véd, ha a mérete megfelelő. Épp ezért érdemes olyat választani, amelyen van lehetőség a méret „finomhangolására”.

Freestyle sisakok a legifjabb vagányoknak – bár a képen nem látszik, a Hello Kittys modellen hátul egy tárcsa segítségével lehet a méretet pontosan beállítani

Kiskamasz korosztály

10-12 éves korukban a srácoknak már ciki a kisfiús, kislányos sisak, és ha a szülő nincs résen, bizony inkább anélkül bicikliznek. Ha viszont kapnak egy menő sisakot, akkor biztosak lehetünk benne, hogy hordani is fogják. Ekkor már felnőttesek a sisakok, sokszor másolják le a nagy kedvencek által hordott eszközöket.

Ezeket az országúti, illetve mountain bike-hoz használatos modelleket biztosan elég menőnek találják majd

A 10-12 évesek már választanak maguknak bringás sportágat, vagy sportágakat, s az adott sportághoz tartozó védőfelszerelést is. Ezért előfordulhat, hogy több sisak is áll a polcon és mindig az épp aktuális sportághoz veszik elő a megfelelőt. Még a BMX-en belül is vannak olyan szakágak, amelyek különböző védőfelszereléseket kívánnak: egy klasszikus BMX-hez freestyle-os sisak kell, míg egy freestyle BMX vagy egy downhill egyértelmű, hogy állvédős sisakban űzhető csak.

Freestyle sisakok, amelyek nemcsak bringához, hanem görkorihoz, gördeszkához, longboardhoz is jók

Többször találkoztam már olyan srácokkal, akik nyakig mocskosan, állvédős sisakban tartottak hazafelé. És persze nem hiányzott róluk a térd és könyökvédő, sőt a hátprotektor sem! Szerencsére a menő versenyzők mind hordanak védőfelszerelést, így a gyerekek, ha rájuk akarnak hasonlítani, ugyancsak hordani fogják azt. Csak legyen – ez viszont a szülők felelőssége.

Ezek nem motorosoknak, hanem biciklizőknek készült sisakok

Manapság egyre népszerűbbek azok a sportágak – nyáriak és téliek egyaránt – amelyek egyáltalán nem veszélytelenek. Viszont megfelelő védőfelszereléssel a sérülések nagy többsége elkerülhető. Ezért is kell a gyerekeket egészen kiskoruktól ránevelni arra, hogy a védőfelszerelés nem ciki. De akkor tényleg ne legyen ciki! Vagyis ne a magunk, hanem a gyerek feje és ízlése alapján vegyünk neki védőfelszerelést. Mert van az az életkor, amikor ami nem trendi, az ciki…

A képek forrása: ebike.hu, rideshop.hu, magyartermekonline.hu, bikemag.hu, maszas.hu, virusjatek.hu, autoszektor.hu, insportline.hu, bikecorner.hu, sportoutlet.hu

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Eseménynaptár

  • img
    Irodalmi biciklitúra, slam poetry est, gasztrodélután - ma este indul a Fehérvári Irodalmi Napok
  • img
    Micsoda nő! - Bryan Adams zenéjével készül a musical
  • img
    Határvadászok – folyamatos a toborzás Fejérben
  • img
    Tusk Londonban: nem haladnak kielégítően a kilépési tárgyalások