2018. július 21. szombat Dániel
Menü

A világ 10+1 legjobb vízicsúszdája

A világ 10+1 legjobb vízicsúszdája
A Bahamákon igazi cápák között csúszhatunk (Fotó: Matador Network)

Az élet túl rövid ahhoz, hogy bármit kihagyjunk. Pláne a legjobb vízicsúszdákat, amiknek jó része eleve csak egy pár másodperces élmény. De az milyen pár másodperc már, te jó ég! Van extrém magas, szupergyors, villogó, duplahurkos, ugratós és 356 méter hosszú is. Azért, hogy neked már csak csúsznod kelljen, összegyűjtöttük a legjobb csúszdákat.

Sokáig lehetne vitatkozni, hogy mitől jó egy vízicsúszda. Van, aki a magasakra esküszik, mások szerint gyors legyen, megint mások szerint viszont csak semmi adrenalin. Mindegyik érv elfogadható, úgyhogy mi is ennek szellemében gyűjtöttük össze a (szerintünk) legjobb 10+1 csúszdát a világ minden pontjáról. A műfaj nagy királyai természetesen egy óceánnal arrébb érhetőek el (USA, Brazília), de azért igyekeztünk bepréselni a listában néhány Magyarországról könnyen elérhetőt is. Ennek kapcsán is jött a felismerés, hogy Ausztria egészen konkrétan egy csúszda-nagyhatalom. De erről majd később.

Mivel sok újdonság már nincs a nap alatt, ezért cseppet sem volt meglepő, hogy direkt vízicsúszdákra szakosodott Youtube-csatornák sokasága létezik már. Ezek közül a két legnagyobb talán a tuberides1 és az AmusementForce. Szóval ha valakinek az a fétise, hogy másokat szeretne nézni vízicsúszdázás közben és nem elég neki a lejjebb következő 11 videó, az ezeket a csatornákat keresse fel mindenképpen. De a kettő közül is leginkább az AmusementForce-t ajánljuk, már csak azért is, mert az ezt készítő srác magyar. Neki egész egyszerűen az a melója, amit látunk: a világ különböző csúszdáin lecsúszik, mindezt videóra veszi, majd ezt megosztja a csatornán. A legnézettebb filmje 20 millió megtekintés körül áll mostanában és közel 700 ezer feliratkozó követi a csúszásokat. Most mondja valaki azt, hogy nem ez a világ legjobb munkája...

De ez a cikk nem elsősorban róla, hanem a világ vízicsúszdáiról szól. Amik szerintünk ezek:

The Royal Flush – Waco, Texas, USA

Kezdjük rögtön az egyik legmenőbbel. A The Royal Flush nem a leghosszabb, nem a leggyorsabb és mégcsak nem is legmagasabb. Ellenben hatványozottan újra lehet élni a csúszás végén a balatoni seggeseket, fejeseket, szaltókat és hasasokat. Hiszen akkor jó, ha csíp a víz, de legalább érzed tőle, hogy élsz. A csúszda végén lévő rámpa nem csak a napodat dobja fel, hanem a testedet is a levegőbe.

Leap of Faith – Bahama-szigetek

Cápák között csúszdázni? Hát persze! A Bahamákon található Atlantis Paradise Istand önmagában is roppant lenyűgöző nyaralóhely, egy mindent igényt kielégítő aquaparkkal. De az, hogy itt valóban a legveszélyesebb vízi ragadozók között csúszhatsz el egy – természetesen – zárt, de átlátszó alagúton keresztül... Ha nem is minden pénzt, de azért jó sokat megér. Már csak azért is, mert valahogy csak el kell jutni a Liszt Ferenc Reptérről a Leap of Faith lépcsőjéig.

AREA 47 – Innsbruck, Tirol, Ausztria

És akkor egy abszolút nem elérhetetlen. Ha azt mondjuk, Tirol, mindenkinek a hegyek, hütték és sípályák jutnak eszébe. Ez így is van rendjén, de azért véssük jól az eszünkbe az AREA 47 nevét is, ami pont ezek között bújik meg. Nyáron egyszer érdemes arrafelé venni az irányt, hiszen vízágyúból ritkán lövik ki az embert és ezt azért egyszer érdemes kipróbálni. Ezen felül nagyjából erre érdemes készülni:

Jumeirah Sceriah – Dubaj, Egyesült Arab Emírségek

Nyilván Dubaj sem maradhat ki a jóból, meg a vízicsúszdás listából. A lassan felnőtt vidámparknak is nyilvánítható városban működött 12 éven keresztül a csúszdás körökben nagy klasszikusnak számító Jumeirah Sceriah, amit végül 2012-ben elbontottak és helyére került az a kétpályás, időzített csapóajtós és azonos néven futó vízicsúszda, ami valóban méltó utódja a legendás elődnek. A 32 méter magas csúszda tetejéről pompás kilátás nyílik Dubaj tengerparti részére és az egész aquaparkra. Aztán jöhet a 120 méteres csúszás, megközelítőleg 80 km/h sebességel.

The Scorpion's Tail – Wisconsin Dells, Wisconsin, USA

Vissza Amerikába. A hurkos vízicsúszdák igazi rikaságnak számítanak. A wisconsini The Scorpion's Tail ezek közül is kilóg azonban, hiszen a cső, amiben csúszunk, végig átlátszó. Ezért aztán akár a toronyban várakozó többi csúszdázó, akár az alant bámészkódók kitűnően látják minden mozdulatunkat, szerencsétlenkedésünket, ahogy végigrepesztünk alattuk/felettük 55 km/h körüli sebességgel.

Insano – Fortaleza, Brazília

Sokáig az Insano volt a világ leggyorsabb vízicsúszdája. Ettől a címtől a The Verrückt nevű amerikai csúszda fosztotta meg, utóbbit viszont egy 10 éves kisfiú halála miatt 2016-ban végleg bezárták és majd elbontják. Az Insano egy olyan adrenalinlöketnek néz ki a videó alapján is, aminél ebben a listában sem nagyon van jobb. Ha szeretnéd tudni, hogy milyen érzés 41 méter magasról kb. 105 km/h sebességgel lecsúszni, akkor Fortalezáig kell repülnöd vagy nézd meg ezt a videót:

The Magic Eye – Erding, Németország

Ha már volt szó a leggyorsabbról és a legmagasabbról, akkor íme a leghosszabb is. A német The Magic Eye neve nem véletlen: a csúszás végig úgy néz ki, mintha minimum a csúszda tervezője rajta maradt volna valamilyen hallucinogén drogon, de legalábbis igen komoly rajongója az Alíz Csodaországban filmeknek. Az út 22 méter magasról indul, a cső hossza 356 méter és több mint egy perc, mire a végére érünk. Ez azért nem gyakori a többnyire alig néhány másodperces élményt adó vízicsúszdák között.

King Cobra – Jackson, New Jersey, USA

A King Cobra a többihez képest elképesztően ízléstelen dizájnjával hívja fel magára a figyelmet. Az egész annyira kellemetlenül néz ki, hogy már azért is érdemes megnézni – minimum a mellékelt videót. A csúszás vége egyedül izgis, amikor a hatalmas kobra szájában landolunk. Kérdésünk csak annyi lenne, hogy mióta pikkelyes egy kígyó belülről? Ne akadjunk fenn a részleteken, inkább élvezzük a ringatózást. Egyébként is, ha már ott vagyunk a New Jersey-i Six Flags-ben, amit a világ legjobb vidámparkjai között tartanak számon, ez csak egy a sok kipróbálásra érdemes attrakció közül.

L2 – Wörgl, Ausztria

Említettük, hogy Auszria egy igazi vízicsúszda-nagyhatalom. Az L2 az egyik legjobb bizonyíték erre. Az egy dolog, hogy csupán udvariassági alapon nem került a cikkbe több osztrák csúszda (pedig simán elfért volna még vagy kettő), de valamiben nyugati szomszédunk világelső. Ez a csúszda az első olyan, amiben kettő, azaz kettő darab hurok is van. Nevét is innen kapta (L2, vagyis Loop 2, azaz két hurok). Ráadásul télen-nyáron kipróbálható, mert egy zárt aquaparkban építették meg. Miközben kint komoly mínuszokban havasak a hegyek, te egy csöves fürdőgatyában száguldasz végig a vadítóan piros csövön. Kell ennél több?

Kilimanjaro – Rio de Janeiro, Brazília

Ez pedig itt a legmagasabb csúszda a maga 50 méterével. Sebessége ugyan valamivel elmarad (kb. 90 km/h) a másik brazil óriásétól, de ettől még a Kilimanjaro mindenképpen kötelező darab a csúszdák szerelmeseinek. Valahogy így néz ki, amikor hosszú percek felfelé baktatása után (és egy várható komoly fenékpofa-izomláz előtt) 5 másodperc alatt ismét két lábbal állhatunk a földön:

Toboggan, Citta Del Mare – Palermo, Szicília, Olaszország

Végezetül egy igazi családi élmény Palermóból: a Toboggan többlépcsős, hárommedencés csúszdája se nem gyors, se nem magas, se nem hurkos, de mégis az egyik legjobbnak tűnik. A tetejéről indulva kis csúszdákon és medencéken keresztül végül a tengerben landolunk. Elképesztő a panoráma és az élmény is. Ezt a csúszdát nagy biztonsággal használhatják a legkisebbek is.

 

Kapcsolódó cikkek

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

  • A kávé a hosszú élet titka?
    A kávé a hosszú élet titka?
  • Személyvonat gázolt halálra egy embert Budapesten
    Személyvonat gázolt halálra egy embert Budapesten
  • Szakértő: a magyar utazók fele köt bizotsítást
    Szakértő: a magyar utazók fele köt bizotsítást
  • A női döntővel folytatódik az Öttusa Európa -bajnokság
    A női döntővel folytatódik az Öttusa Európa -bajnokság

A hét embere

  • Irán kibertámadásokra készül az Egyesült Államok és Európa ellen
    Irán kibertámadásokra készül az Egyesült Államok és Európa ellen
  • Folyamatos a készültség a déli határnál
    Folyamatos a készültség a déli határnál
  • Már tart a Dunamenti Halfesztivál Mohácson
    Már tart a Dunamenti Halfesztivál Mohácson
  • Itthon újra a piknikzőké és a pihenőké a Szabadság-híd
    Itthon újra a piknikzőké és a pihenőké a Szabadság-híd
  • Egymást érik a tornádók Amerikában
    Egymást érik a tornádók Amerikában
  • Tovább szedi áldozatait a hőhullám Japánban
    Tovább szedi áldozatait a hőhullám Japánban
  • Vádemelést javasolnak egy vendéglátóját forró vízzel leöntő férfi ellen
    Vádemelést javasolnak egy vendéglátóját forró vízzel leöntő férfi ellen
  • Nincs magyar érintettje a pénteki lübecki késelésnek
    Nincs magyar érintettje a pénteki lübecki késelésnek

Eseménynaptár

  • MSZP: a kormány ne emelje vissza az új lakások áfáját!
    MSZP: a kormány ne emelje vissza az új lakások áfáját!
  • Felértékelődött a diákmunka
    Felértékelődött a diákmunka
  • Dalosok találkoznak Fehérváron
    Dalosok találkoznak Fehérváron
  • Az Egyesült Államok újabb 200 millió dollárt utal át katonai támogatásra Ukrajnának
    Az Egyesült Államok újabb 200 millió dollárt utal át katonai támogatásra Ukrajnának
  • Klórt adományoz a kormány a kárpátaljai víz tisztításához
    Klórt adományoz a kormány a kárpátaljai víz tisztításához
  • Több filmet is terveznek a kimentett thai gyerekekről
    Több filmet is terveznek a kimentett thai gyerekekről
  • Délután erősen felhős idő várható borult időszakokkal
    Délután erősen felhős idő várható borult időszakokkal
  • Forma-1, strandröplada, atlétika? Jöhet bármi! - A fehérvári sportfotós bejárja a világot
    Forma-1, strandröplada, atlétika? Jöhet bármi! - A fehérvári sportfotós bejárja a világot
  • Vasúti átjáróban ütközött vonattal egy autó Nyárlőrincnél
    Vasúti átjáróban ütközött vonattal egy autó Nyárlőrincnél
  • Akár két év börtönt is kaphat, aki engedély nélkül átalakított buszt vezet
    Akár két év börtönt is kaphat, aki engedély nélkül átalakított buszt vezet
  • Ma is felvonunak az óriásbábok a Belvárosban
    Ma is felvonunak az óriásbábok a Belvárosban
  • Nagy sikere volt a Digitális Alkotótábornak
    Nagy sikere volt a Digitális Alkotótábornak
  • Egész Balatonfüred a mai Anna-bálra készül
    Egész Balatonfüred a mai Anna-bálra készül