Cloudy2 °C
2018. december 13. csütörtök Luca
Menü

Bombafenyegetés miatt leállították a nemzetközi vonatokat Magyarországon

Bombafenyegetés miatt leállították a nemzetközi vonatokat Magyarországon
Képünk illusztráció (Fotó: Az Utazó Magazin)

Egy névtelen telefonáló bejelentése után az összes nemzetközi vonatot leállították az országban. A férfi közölte, hogy valamennyi ilyen járaton bombát helyeztek el. A hírt a MÁV még nem erősítette meg.

A kisalföld.hu ír arról, hogy bombariadó miatt állnak a nemzetközi vonatok Győrben és Mosonmagyaróváron is. A police.hu szerint ismeretlen – hangja alapján – férfi tett bejelentést 2017. július 19-én a rendőrségen arról, hogy a magyarországi vasúthálózaton közlekedő nemzetközi vonatokon bombát helyeztek el. 

A rendőrség utasítására a Magyar Államvasutak Zrt. a 18 közlekedő nemzetközi járatot megállította. A szerelvényeket kiürítették, az utasokat biztonságos helyre kísérték. A várakozó szerelvényeket a rendőrség vizsgálja át. A bejelentést követően a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A hirado.hu megkeresésére a MÁV szóvivője elmondta: az ügyben tájékozódnak, egyelőre semmilyen információt nem tud megosztani. Amint kiderül bármilyen részlet, közölni fogják.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

  • Súlyos baleset történt a Tesco és a Park Center között a Szent Flórián körúton
    Súlyos baleset történt a Tesco és a Park Center között a Szent Flórián körúton
  • Hatalmas baleset történt a Szent Flórián körúton
    Hatalmas baleset történt a Szent Flórián körúton
  • Átadták a vállalkozói etikáért járó díjat
    Átadták a vállalkozói etikáért járó díjat
  • Idén is lesz visszaváltható karácsonyfa akció
    Idén is lesz visszaváltható karácsonyfa akció
  • Kutyák támadtak két idős asszonyra Vas megyében
    Kutyák támadtak két idős asszonyra Vas megyében
  • Megerősítették a hazai karácsonyi vásárok védelmét
    Megerősítették a hazai karácsonyi vásárok védelmét
  • Közeledik a harmadik adventi hétvége
    Közeledik a harmadik adventi hétvége
  • Cápaiskolát építettek a Fővárosi Állatkertben
    Cápaiskolát építettek a Fővárosi Állatkertben

Eseménynaptár

  • Gyermek kereskedelemmel vádolnak egy magyar párt
    Gyermek kereskedelemmel vádolnak egy magyar párt
  • Sertésperstissel fertőzött vaddisznókat találtak
    Sertésperstissel fertőzött vaddisznókat találtak
  • Őrizetbe vették a súlyosan bántalmazott ceglédi kislány apját
    Őrizetbe vették a súlyosan bántalmazott ceglédi kislány apját
  • Uniós pénzt lopott el egy budapesti cég
    Uniós pénzt lopott el egy budapesti cég