2017. október 24. kedd Salamon
Menü

Az ötven első randi után – Orsit és Hunort a polgármester adta össze

Orsi és Hunor (Fotó: mozaikwedding.hu)

Különleges esküvőt tartottak a közelmúltban: Szakolczi Hunor birkózó, többszörös magyar bajnok, szumó Európa-bajnok és Nagy Orsolya a Bory várban esküdtek örök hűséget, ahol Cser-Palkovics András polgármester adta össze az ifjú párt.

„Mindig öleld meg a másikat, mert ha nem teszed, megteszi majd valaki más” – ezt a tanácsot adta útravalóul a polgármester, hangsúlyozva, hogy soha ne felejtsék el kimutatni egymás iránt érzett szeretetüket. Mint mondta, megtiszteltetés, hogy két fehérvári fiatal házasságához gratulálhat. „Ezt a folyamatos mosolyt, amelyet néhány hete beszélgetésünkkor tapasztaltam, vigyék el magukkal, ebből érezhető a boldogságuk, egymás megértése, szeretete” – tanácsolta a párnak Cser-Palkovics András.

eskuvoaboryvarban_szertartas
A szertartás (Fotó: mozaikwedding.hu)

A százötven fős esküvőnek tizenkét éves múltja van: Orsi és Hunor kamaszként, több, mint egy évtizede ismerkedett meg, tulajdonképpen az első nagy szerelem voltak egymás számára. A kezdet nem volt egyszerű, mert mindkettőjüknek rengeteg elfoglaltsága, kötelessége volt, így alig tudtak találkozni – saját bevallásuk szerint ők is átélték az „ötven első randit”, de talán a kezdeti évek nehézségei erősítették meg kapcsolatukat annyira, hogy végül úgy döntöttek, együtt szeretnék leélni az életüket. Az esküvőre természetesen sportoló barátaikat is meghívták, Hunor tanúja ikertestvére, a megtévesztésig hasonló, szintén birkózó bajnok Szakolczi Zoltán volt.

Hunor élsportolóként néhány éve Székesfehérvár Polgármesterének Különdíját is megkapta, azóta jó kapcsolatot ápol a városvezetéssel, olyannyira, hogy a közben mérnökké lett fiatalember komoly szerepet vállalt a Városháza belső világításának megtervezésében is. Eközben a még mindig aktív birkózóra különböző rendezvényeken is számíthatott a polgármester, aki egyébként mindig igyekszik elismerni, megköszönni a fehérvári élsportolók munkáját. Most ő volt az, aki először gratulált a fiatal házasoknak.

 

 

 

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Eseménynaptár

  • img
    img
    Vörösmarty Rádió
    Vörösmarty Rádió megosztott egy hivatkozást.
  • Ma van az operett napja
    Ma van az operett napja
  • Ejtőernyőzött a dédnagymama
    Ejtőernyőzött a dédnagymama
  • A boldogság titkáról beszélgetnek a Csajos esten
    A boldogság titkáról beszélgetnek a Csajos esten
  • Csillagászati előadás A Szabadművelődés Házában kedden
    Csillagászati előadás A Szabadművelődés Házában kedden
  • A következő években mintegy százmilliárd forint jut kerékpárút-fejlesztésre
    A következő években mintegy százmilliárd forint jut kerékpárút-fejlesztésre
  • Több mint húsz kérdésre kell válaszolnia a kormánynak
    Több mint húsz kérdésre kell válaszolnia a kormánynak
  • Patakba fulladt egy traktoros
    Patakba fulladt egy traktoros
  • Molnár Krisztián: a kommunizmus elpusztította az emberek közötti bizalmat
    Molnár Krisztián: a kommunizmus elpusztította az emberek közötti bizalmat