2017. november 22. szerda Cecília
Menü

Egy fehérvári újságíró Londonban - beszélgetés Kégl Ágnessel

Egy fehérvári újságíró Londonban - beszélgetés Kégl Ágnessel
(Fotó: Horváth Reni)

Néha még most is meg kell csípnem magam, nem álmodom-e.... - mondja Kégl Ági, amikor a londoni életéről mesél. Biztos, te is emlékszel Ágira a Való Világ első szériájából másfél évtizeddel ezelőttről. A székesfehérvári lányból azóta újságíró lett, dolgozott többek között a Nők Lapjánál is. Tíz Budapesten töltött év után négy éve Londonba költözött, ahol szingli anyukaként él tíz éves fiával, Áronnal.

Anélkül, hogy terveztem volna, észrevétlenül sorozat lett a külföldön élő, sikeres székesfehérváriakat bemutató interjúimból. A nyári szünet, és főleg a Királyi Napok augusztusi eseménykavalkádja sokakat hazacsalt. Így beszélgethettem először Ferivel Finnországból, aztán Rékával Toszkánából, most pedig Ágival. (Hamarosan egy egzotikus ázsiai tájakról haza érkezett hölgyet is megismerhettek. De róla majd később.)

Amikor munkanapjain kitekint a Temze partján álló irodaház étkezdéjének ablakán, és megpillantja a legendás Tower hidat, még ma, négy év után is elszorul a szíve a csodálattól Kégl Áginak, akit Székesfehérvártól egészen a bit fővárosig vitt az útja, hogy újságíróként, szingli anyaként egy világvárosban élve boldoguljon. Ágit kérdezni jóval személyesebb élmény volt számomra, mint a legtöbb interjúalanyomat. Több mint tíz évvel ezelőtt még egymással szemben ültünk egy szerkesztőségi íróasztalpárnál, aztán az útjaink egészen másfelé vezettek. Most mindketten édesanyaként, nagy kanyarok után találkoztunk újra. És bevallom, nagyon lázba hozott, amikor Meryl Streeppel való találkozásáról mesélt, meg sok más apró részletéről álomnak tűnő londoni életének. Tudom, tudom, külföldön sincs kolbászból a kerítés, magam is belekóstoltam. Mégis izgalmas volt egy beszélgetés erejéig belebújni kicsit a bőrébe, és elképzelni: milyen lehet a brit főváros patinás utcáit róva munkába menni minden reggel. Akárcsak a filmekben.

Korábban egy bulvár hetilapnál dolgoztunk együtt. Ehhez képest nagy változás, hogy mostani cikkeidben rengeteget foglalkozol közélettel, politikával is. Mindig benned volt az affinitás e témák irányába vagy belesodródtál?

Belesodródtam. Én igazából lifestyle-t írnék, ha lehetne. Inkább az élet szép dolgaival foglalkoznék, mint a világ piszkosabb részével. De odakint nyilván érdekes nekik, hogy képben vagyok a magyar politikával, akár le tudok fordítani olyan cikkeket is, amihez nincs hozzáférésük. A helyzetet nagyon hozta magával ez a munkahely, lévén ez egy jobboldali orgánum. Korábban nekik is írtam egyébként celeb anyagokat, találkoztam sztárokkal, ami testhezállóbb nekem, illetve szívesen írnék divatról, vagy designról, akár technológiáról.

Egy fehérvári újságíró Londonban - beszélgetés Kégl Ágnessel
Ági a Vörösmarty Rádió stúdiójában kisfiával, Áronnal együtt beszélgetett Sasvári Csilla kolléganőnkkel (Fotó: Kovács V. Orsolya)

Milyen volt az első időszak, amikor nekiindultatok?

Borzalmas. Nagyon nehéz. Életemben nem küzdöttem annyit, mint az első három évben. Most az elmúlt egy évben lett talán már egy kicsit könnyebb lelkileg. Valahol nagyon hálás is vagyok érte, hogy ilyen nehéz volt, mert rengeteget formált a személyiségemen. Hasznos, ha az ember megtapasztalja a korlátait, illetve igyekszik kitologatni azokat. Főleg, hogy van egy gyerekem. Nem engedhettem meg magamnak, hogy nem kelek fel, hanem kicsit nyalogatom a sebeimet. De meg kellett emésztenem, hogy milyen érzés kulturálisan leszakadni a saját országomról, és hirtelen felelős szerkesztőből a legutolsó senkivé válni. Budapestről abból a pozícióból mentem ki, amiben én lubickoltam, kreatív voltam. Aztán hirtelen a mélyvízbe csöppentem, kapcsolatrendszer nélkül. Miután innen elmentem, egy hónap múlva egy brit szerkesztőség közepén ültem és csak pislogtam.

Milyen feladataid voltak eleinte?

A lifestyle desk-en kezdtem el dolgozni. Részt vettem egy csomó rendezvényen, találkoztam, beszélgettem ismert emberekkel, mindenféle egészségügyi meg divat témáról, de írtam egyébként a sztár rovatnak is. Szépen lassan végigjártam a szerkesztőség minden részlegét. Voltam egy kicsit a printen is, dolgoztam az utazási rovatnak egy ideig. Attól kezdve, hogy a webdesk-re kerültem, már minden létező témáról írhattam.

Úgy kell elképzelnünk a munkádat, hogy napi szinten bent vagy a szerkesztőségben, vagy otthonról is dolgozol?

Bent dolgozom mindig. Rota szerint, azaz fix beosztást követve. Én a hajnalokat viszem, ami elég kemény, mert 5-kor kelek. Nagyon messze lakom a munkahelytől, ami London belvárosában van, a Tower Bridge és a London Bridge között. Mi pedig vidéken lakunk, oda jár Áron suliba. Úgyhogy én felülök 5.35-kor a vonatra, majd hét órakor kezdek dolgozni és háromkor végzek délután. Utána ha nincs más elintéznivalóm, megyek is haza, hogy Áronnal legyek. Tehát megvan az előnye nyilván, hogy az ember korán végez, csak a hajnali kelés azért fárasztó. A hat órás keléssel már nem lenne problémám.

De nyilván megvannak a kint létnek az előnyei a nehézségeivel együtt, mert találkoztam Meryl Streep-pel, Alexandra Burke-kel, voltam a Royal Balett egyik próbáján. Olyan dolgokat próbálhatok ki, és olyan dolgokban van részem, amik miatt csipkedem magam, hogy ez valóban velem történik. Az irodaépületünk kilencedik emeletén a kantin ablakából olyan kilátás nyílik a Tower Bridge-re, ami egy átlag ember számára elérhetetlen. Éveken keresztül nem hittem el, hogy ott vagyok. Gyakorlatilag egy testből kilépős élmény volt… Egy panel kilencedik emeletén nőttem fel, nekem Halász Judit néni egy bakelit lemez volt… és mostanra nagyon messze kerültem ettől.

Egy fehérvári újságíró Londonban - beszélgetés Kégl Ágnessel
Az a bizonyos lélegzetelállító kilátás a Tower Bridge-re (Fotó: Kégl Ágnes)

Most ahhoz képest egy nagyvilági életet élsz.

Igen, gyakorlatilag. Bár tulajdonképpen faluban lakuk, és Áron vidéki környezetben nő fel.

Milyen az a környezet, ahol életek?

Semmi különlegeset nem kell elképzelni, van egy fő utcája, ami pont olyan, mint egy kisebb brit falusi főutca. Néhány bolt, cukrászda, gyorsétterem és nagyjából ennyi. Picike, de ott van Áron sulija tőlünk 15-20 percre gyalog. Az oktatási rendszer pedig nagyon neki való. Aztán, hogy ott maradunk-e hosszú távon vagy nem, az még a jövő zenéje. Mindenesetre most vonattal 45 perc alatt bent vagyunk a városban.

Szoktatok kirándulni, utazgatni?

Nem nagyon, ennek főleg anyagi okai vannak. Egy fizetésből tartom fent ezt az egész mókát. De a munkám egyik előnye, hogy részt vehetünk premier előtti vetítéseken. Például a Gru-t is előbb láttuk pár héttel, és persze volt mindenféle felhajtás meg csinnadratta. A sajtóesemények mellett persze London önmagában egy kirándulás: a British Múzeum, a National Gallery…felsorolhatatlanul sok látnivaló. De igazából Áron nem is nagyon szeret bemenni Londonba. Eljutottunk már Windsorba, Etonba, voltunk Brightonban, Oxfordban többször, mert ezek ott vannak a közelünkben.

Mivel telnek a hétvégéitek?

Az a helyzet, hogy a hajnali öt órás kelés meg a napi négy óra utazás után én hétvégente legalább egy napig az ágyon ülök, társasozunk, kártyázunk, tévét nézünk. De ha mondjuk a már említett filmvetítéses nap van, akkor az egész napos programot jelent, mert akkor már elviszem őt ebédelni, elmegyünk a Harrods-ba a játékosztályra. Nekem ez is olyan extrém élmény még mindig, hogy az én gyerekem a Harrods-ban nézelődik a játékosztályon! Osztálykiránduláson meg elviszik a Harry Potter World-be, mert arról tanulnak, azt olvassák. Szóval azért ez teljesen más élet, mint amit valaha gondoltam, hogy élni fogok.

Ezzel tulajdonképpen meg is válaszoltad, amit kérdezni szerettem volna, hogy mennyivel éltek kint más életet, mint amit itthon élnétek.

Nem tudom, hogy milyen lenne itthon. Sosem próbáltam szingli anyának lenni Magyarországon, így nem nagyon van lehetőségem összehasonlítani. Szeretem azt érezni, hogy sok mindent csinálunk együtt, minőségi időt töltünk együtt, ami lehet nagyon egyszerű elfoglaltság is. Elsősorban az odafigyelés az, ami fontos.

Mi jelenti számodra a személyes töltődést, kikapcsolódást?

Mivel van bentlakásos nannym, így van némi szabadidőm is. Délutánonként, ha úgy alakul, akkor bent tudok maradni a városban, tudok találkozni a barátaimmal, beülünk egy pohár borra, színházba vagy moziba megyünk. Márciusban lesérültem a térdemmel, de előtte intenzíven jógáztam meg edzeni jártam hetente háromszor-négyszer. Ezt általában úgy oldottam meg, hogy miután háromkor végeztem, lementem az edzőterembe, lent voltam egy órát, és utána mentem haza. Ebből a négy évből a legerőteljesebb tapasztalatom az, hogy minden belefér az életedbe, ami neked fontos! Kifogást keresni nyilván sokkal egyszerűbb, de valójában szinte minden helyzetet meg lehet oldani. Vannak szituációk persze, amik fölött nem tudsz uralkodni, teszem azt egy betegség például. De ha megvan az egészség, akkor gyakorlatilag bármit megvalósíthatsz, legfeljebb nagyon fárasztó.

Egy fehérvári újságíró Londonban - beszélgetés Kégl Ágnessel
Ági és kisfia, Áron (Fotó: Horváth Reni)

Mihez kezdesz a honvággyal?

Csak azzal tudom ellensúlyozni, hogy hazajövünk háromhavonta. Van egy kis unokaöcsém, ő iszonyatos nagy visszahúzó erő. Nyilván a nővérem is, meg az egész család, de az hogy van egy ilyen picike, aki mellett szeretnél ott lenni, szeretnéd, hogy tudja, ki vagy, az erős motiváció. Nyilván kimaradunk eseményekből, születésnapokból, az engem annyira nem érdekel. Az viszont elengedhetetlen számomra, hogy együtt karácsonyozzunk.

Mi magyarok egyébként így vagyunk azt hiszem bekötve. Nekünk a család az nagyon fontos, meg a közös étkezések. Ha csak egy hétre vagy öt napra, akkor is olyan jó kicsit itthon lenni, megmerítkezni. Van, hogy tényleg afféle együtt rohanás az egész, de akkor is visz egy kicsit tovább. Ez a mostani hazajövetelünk egyébként nagyon szerencsésen alakult, mert pont beleesett a Királyi Napok, ami szerintem szenzációs és hihetetlenül színvonalas rendezvény.

Nekem nagyon tetszett, amit láttam, és nagyon örültem, hogy ezt a szülővárosomban látom. Áron is nagyon élvezte, bár a bábuk neki kicsit félelmetesek voltak. Eljutottunk a Balatonra is, köszönhetően Fehérvár nagyon szerencsés fekvésének, hogy Budapest és a Balaton között van, így mind a kettő könnyen elérhető. El nem tudom mondani, mennyit jelentett, hogy három napig ringatóztunk a gumimatracon. Nem volt több, csak három nap harminc fokban, ám az angliai időjárás után olyan volt, mint a Kánaán. A nyár nagyon hiányzik...

Ha jól értem, akkor te, aki kicsit más szemszögből tekintesz a városunkra, mint a nap mint nap itt élők, támogatod azt, hogy Székesfehérvár Európa Kulturális Fővárosa legyen 2023-ban?

Abszolút. Ilyen rendezvényekkel, mint a karácsonyi vásár meg a Királyi Napok, meg egyáltalán az egész belvárosi környezettel, Székesfehérvár elképesztően színvonalas. Így, mint turista a saját városomban, iszonyatosan örültem, hogy ezt láttam a Királyi Napokon.

Benneteket is gyakran meglátogatnak barátok, családtagok?

Nem, inkább mi jövünk. Igazából az életterünk sem nagyon alkalmas vendégfogadásra, hiszen viszonylag kicsi, zsebkendőnyi lakásban élünk. Inkább mi jövünk haza, mert itt van egy tágas családi ház, és itt az egész család, szinte mindenki egy utcában él. Meg szerintem nekünk nagyobb szükségünk van arra, hogy megmerítkezzünk Magyarországban, mint, hogy ők kijöjjenek és Angliázzanak. De ha valaki nagyon akarna Londonba jönni, boldogan látnánk!

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Ez is van

Eseménynaptár

Meg ez is van