2017. november 24. péntek Emma
Menü

Az Alba légiósai imádják Fehérvárt

Az Alba légiósai imádják Fehérvárt
Chris Horton nem csak a pályán, azon kívül is kíváncsi hazánkra (Fotó: Simon Erika)

Nem könnyű egy másik kontinensről érkezve belecsöppenni egy város életébe, kultúrájába. Az Alba Fehérvár kosárlabdacsapatának két új amerikai légiósa, Chris Horton és Kasey Hill könnyedén vette a költözést és köszönik szépen, remekül érzik magukat Fehérváron.

Pedig nem könnyű a két fiatalember helyzete, hiszen mindketten tavasszal végeztek tengerentúli egyetemükön, így első európai szerződésüket kötötték a bajnok és kupagyőztes Albával. Beilleszkedésük azonban zökkenőmentesen alakult, mint kérdésemre elmondták, kiválóan alakultak már az első fehérvári napjaik is.

- Nagyon tetszik, amit eddig tapasztaltam Fehérváron, kiválóan érzem magam. Nagyon szimpatikus a magyarok életfelfogása, közel áll hozzám, szeretném is jobban megismerni az országot, annak történetét és persze főleg az embereket. Ami a csapatot illeti, nagyon jó fejek a srácok, azonnal éreztem, hogy szívesen fogadtak, ráadásul a magyar játékosaink egytől egyig kiváló kosárlabdázók. Az edzőnkön is érezni, hogy felkészült szakember, szóval szakmailag is abszolút rendben van minden - mesélte mosolyogva első élményeit Horton.

Az Alba légiósai imádják Fehérvárt

Kasey Hill akcióban - az irányító gyorsan felvette az itteni életritmust (Fotó: Simon Erika)

Kasey Hill külön kiemelte, milyen kellemes meglepetés volt számára, hogy sokan és kiválóan beszélnek angolul, számára ez rengeteget segített az itteni körülmények megismerésében.

- Egyértelműen az Alba volt számomra a legjobb választás, hiszen egy bajnok és kupagyőztes csapat hívott, nem is gondolkodtam sokat az ajánlaton, mert tudtam, hogy én ide szeretnék igazolni. Nagyon jó volt a fogadtatás, gyorsan egy hullámhosszra kerültünk a többiekkel. Megkönnyítette a beilleszkedést, hogy a srácok, illetve a klubnál dolgozók kiválóan beszélnek angolul, így a vártnál simábban és kellemesebben teltek az első napok, gyorsan sikerült felvennem az itteni életritmust.

Ami pedig a szakmát illeti, a tengerentúli, illetve az európai kosárlabda közötti váltás sem okozhat gondot a fiúk számára, akik szerint az Alba kiváló csapattá érhet a szezon rajtjára.

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

  • Nagy dugókra kell készülni Budapesten
    Nagy dugókra kell készülni Budapesten
  • Elítéli az ukrajnai orosz agressziót az Európai Unió
    Elítéli az ukrajnai orosz agressziót az Európai Unió
  • Tömeggyilkos merénylet volt Egyiptomban
    Tömeggyilkos merénylet volt Egyiptomban
  • Kiürítettek egy londoni metróállomást incidens miatt
    Kiürítettek egy londoni metróállomást incidens miatt
  • Elhunyt Komáromy Éva színművész
    Elhunyt Komáromy Éva színművész
  • Sokszoros véradóknak mondtak köszönetet
    Sokszoros véradóknak mondtak köszönetet
  • Átlendülhetnek a holtponton Németországban
    Átlendülhetnek a holtponton Németországban
  • Megismerhetjük a Székesegyház építéstörténeti kutatásainak új eredményeit
    Megismerhetjük a Székesegyház építéstörténeti kutatásainak új eredményeit

Eseménynaptár

  • Magyar filmmel indít a Varsói Zsidó Filmfesztivál
    Magyar filmmel indít a Varsói Zsidó Filmfesztivál
  • Megszűnik a magántitok
    Megszűnik a magántitok
  • Folyamatosan érkeznek az újabb hírek az egyiptomi áldozatokról
    Folyamatosan érkeznek az újabb hírek az egyiptomi áldozatokról
  • Ködös, esős napok jönnek
    Ködös, esős napok jönnek