Partly cloudy6 °C
2018. november 18. vasárnap Jenő
Menü

Fehérvári programok a hétvégére: Lecsófőző Vigasság, Hiperkarma és Teljesen idegenek

Fehérvári programok a hétvégére: Lecsófőző Vigasság, Hiperkarma és Teljesen idegenek
(Fotó: Simon Erika)

Ha nem lenne szombaton a Lecsófőző Vigasság, ezt a hétvégét egyértelműen a Petőfi Kultúrtanszék koncertjei uralnák. De mivel van, ezért minimum fej-fej mellett versenyeznek a hétvége legjobb programja címért. Aki nyugisan akar pihenni, annak két jó mozifilmet is tudunk ajánlani: Teljesen idegenek és Wind River.

Gasztro: XIII. Fehérvári Lecsófőző Vigasság
Mikor?: Szeptember 16., szombat 10:00-
Hol?: Dózsa György út, Móri út, Zichy liget

Halál a paprikára, a paradicsomra, a hagymára, a tojásra és a kolbászra! A hagyományos Fehérvári Lecsófőző Vigasságon ezekből fogy majd vélhetően a legtöbb, aztán ki-ki a maga ízlése szerint bolondítja tovább az alapot. Ez már a tizenharmadik alkalom lesz, hogy rottyannak a kondérok a városban, a házak felett pedig diszkrét füstfelhő jelzi, hogy ez a buli tényleg elkezdődött. És nem is ér majd véget késő estig. Az idő jó lesz (30 fok körüli hőmérséklet várható), a hangulat még annál is jobb, a kajáról meg ne is beszéljünk. Kell ennél jobb program szeptember közepére? 

Koncert: Petőfi Kultúrtanszék nyitóbuli: Hiperkarma
Mikor?: Szeptember 15., péntek 20:00
Hol?: Petőfi Kultúrtanszék

Úgy néz ki, hogy a két egykori legendás fehérvári moziból az egyik megmenekül és az épülete nem lesz az enyészeté. A Petőfi helyén azonos névvel (Petőfi Kultúrtanszék) egyetemi klub nyílik, pompás tetőterasszal, belső terekkel és koncerthelyszínnel. Az építkezés már hónapok óta zajlik (erről előbb márciusban, majd júniusban írtunk), most pedig tádá: itt a megnyitó napja. Péntekre a 2000-es évek elejének egyik meghatározó magyar underground zenekarát kérték fel a szervezők: Bérczesi Robi zenekara, a Hiperkarma nyitja a bulik végtelen sorát. Akinek nem ugrana be, hogy mégis kikről van szó, itt van a talán legismertebb zenéjük:

Koncert: Maszkura és a Tücsökraj
Mikor?: Szeptember 16., szombat 20:00
Hol?: Petőfi Kultúrtanszék

Aztán rögtön szombaton egy újabb szeretnivaló brigád érkezik a Petőfi Kultúrtanszékbe. Kevés olyan magyar zenész van, aki kifejezőbben tudna könnyen dúdolható dalszöveget írni a szexről ("Én csókolóznék a libáddal, nyelvem nyalva imádna"), mint Maszkura. A leginkább valamiért talán a Boban Markovic Orkestar-hoz hasonló hangulatú folkpop (vagy mi ez?) szombat este beborítja majd a Petőfi utcát, igazi táncos buli várható, és cseppet sem lennénk meglepődve, ha a közönség kirúgná a ház oldalát - szó szerint.

Mozi: Teljesen idegenek
Mikor?: Szeptember 16., 18:00
Hol?: Barátság mozi

Ha láttad már, akkor azért, ha még nem, akkor meg azért kell ott lenned a Barátság moziban szombat este. Az utóbbi idők egyik legszellemesebb (olasz) filmjét megint vetítik Fehérváron. A sztori nagyon mai, nagyon könnyed és nagyon rólunk szól: te mennyire bízol a barátaidban és mennyire ismeritek egymást? Bevállalnád, hogy egy közös vacsora alkalmával minden beérkező üzenetet, legyen az SMS, Viber, Messenger, Whatsapp vagy bármi más, közösen olvastok el? És mit gondolsz, ha ez így lenne, teljesen más embernek gondolnának az este végére a többiek? Lenne olyan kapcsolat, ami ezen a pár órán gallyra menne? Ha érdekelnek a válaszok, de azért mégsem próbálnád ki élesben a dolgot, akkor a már címével is sokat sejtető Teljesen idegenek téged is legalább annyira le fog nyűgözni, mint minket.

Mozi: Wind River: Gyilkos nyomon
Mikor?: Szeptember 7-től
Hol?: Barátság mozi, Cinema City Alba

Az, hogy miért érzik úgy a magyar filmcímekért felelősök kényszeresen, hogy különböző szellemes, sejtelmes, izgalmas stb. címekkel kell elkápráztatni a nézőket, na az valójában felfoghatatlan. Voltak már hatalmas mellényúlások ebben a témában, és ha a Wind River esetében nem hagyták volna meg az eredetit, akkor azért lássuk be, hogy a Gyilkos nyomon nem az lenne, amiért tódulnánk a mozikba. Ez a magyar cím egy igazi középszerű, vagy inkább Zs-kategóriás film címe lehetne, főszerepben mondjuk Charles Bronsonnal, Chuck Norris-szal vagy Dolph Lundgrennel. Ezzel szemben a Wind River az utóbbi idők egyik legjobb nyomozós mozija lett, amiről a héten itt írtunk részletesebb kritikát: Sólyomszem kalandjai a rezervátumban - Wind River kritika. Hiba lenne kihagyni.

Fehérváron túl: Nemzeti Vágta
Mikor?: Szeptember 15-17., péntek-vasárnap
Hol?: Hősök tere, Budapest

Márpedig a magyar akkor is egy lovas nemzet, ha csak évente egyszer figyel mindenki igazán a lovaglásra. A lovon hátrafelé nyilazás apáról fiúra szálló tudománya talán már egy kicsit megkopott, és a kumiszt sem úgy isszuk literszámra, ahogy régen, de azért úgy senki nem vágtat körbe a Hősök terén, ahogy mi tesszük. Már csak azért sem, mert máskor erre lehetőség sincsen... Most hétvégén azonban ismét itt a Nemzeti Vágta, amit remélhetőleg komolyabb sérülések nélkül sikerül majd lehozni. Lóra fel - na meg Pestre, ha valaki mindezt élőben akarja végigizgulni.

 

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Eseménynaptár

  • Vadászok és vadászatok Fejér megyében - február végéig látható a gazdag tárlat
    Vadászok és vadászatok Fejér megyében - február végéig látható a gazdag tárlat
  • Szakmai képeskönyv készült a város építészetéről - kedden mutatják be a Városházán
    Szakmai képeskönyv készült a város építészetéről - kedden mutatják be a Városházán
  • Óvodaudvarok újulnak meg
    Óvodaudvarok újulnak meg
  • Egész hétvégén nem jár a csepeli hév
    Egész hétvégén nem jár a csepeli hév
  • A szaúdi trónörökös ölette meg az újságírót az amerikai hírszerzés szerint
    A szaúdi trónörökös ölette meg az újságírót az amerikai hírszerzés szerint
  • Átadták az Év Családbarát Vállalata díjakat
    Átadták az Év Családbarát Vállalata díjakat
  • Szakértő: az Egyesült Államok szerint a terrorizmus visszaszorulóban van
    Szakértő: az Egyesült Államok szerint a terrorizmus visszaszorulóban van
  • img
    img
    Vörösmarty Rádió
    Vörösmarty Rádió megosztotta fmc.hu bejegyzését.
  • Elindul a fehérvár tüdeje program
    Elindul a fehérvár tüdeje program