2017. november 21. kedd Olivér
Menü

Kerékpárral Kirgizisztánban - beszélgetés Nagy Attilával

Kerékpárral Kirgizisztánban  - beszélgetés Nagy Attilával
(Fotó: Pápai Barna)

Idén augusztusban kilenc fehérvári édesapa úgy döntött, kerékpárral nekivág Kirgizisztán kopár hegyvidékének. A másfél hét alatt szélsőséges kalandokban volt részük, mind az időjárást, mind a terepet illetően. A hosszú évek óta közösen túrázgató baráti társaság egyébként családtagjaikkal együtt közel ötven főt számlál. Köztük van Nagy Attila is, aki feleségével mintegy tizenöt évvel ezelőtt a Qvik baráti társaság alapító tagjai között volt.

Kaptam tőletek egy részletes úti beszámolót a kirgizisztáni túráról. Ebből kiderül, hogy naponta akár hatvan-nyolcvan kilométert is tekertetek úgy, hogy több száz, sőt ezer méteres szintkülönbségeket kellett legyőznötök, és több mint harminc fokos hőmérséklet ingadozásnak voltatok kitéve. Ez azért alapos felkészülést igényel.

Így van. Ezért is szeretném már az elején megemlíteni Herczog Tamás nevét, aki a motorja ennek a bringás társaságnak. Segít abban, hogy izgalmas találjunk, és azok profin legyenek előkészítve, megszervezve, majd lebonyolítva. Hiszen nem elég csupán kinézni az útirányt és nekiindulni. Alaposan felkészülünk abból, hogy hova is megyünk és mi vár ott ránk, akár az időjárás, akár a földrajzi körülmények tekintetében. A kirgizisztáni bringatúránál a földrajzi távolságok és a helyi viszonyok ismeretének hiánya miatt is különösen fontos volt, ezért is vettük igénybe egy utazási iroda segítségét is.

Ez volt a legnagyobb vállalásotok eddig?

Igen, ebben a csapatban ez most a csúcspont, ha úgy tetszik. Nehézségben is, valamint Magyarországtól való távolságban és rászánt idő tekintetében egyaránt. 11 napig tartott összesen az utazás, abból nettó 8 napig  kerékpároztunk. Ennél több időt nem is szerettünk volna elvonni a családunktól, a munkánktól.

Kerékpárral Kirgizisztánban  - beszélgetés Nagy Attilával
A csapat és vezetőjük, Nuraiym Syrgak (Fotó: Nagy Attila)

Hogyan kezdődött a közös bringázás?

Magyarországi gyalogtúrákkal indultak a közös programok. Feleségemmel a kétezres évek elején csapódtunk az egykori Teleki gimis baráti társasághoz, akikkel a főiskolás, egyetemi évek végeztével túrázgatni kezdtünk. A Bükkben voltunk először, Szarvaskőn. Néhány alkalommal később született meg a csapat máig meglévő neve, a Qvik baráti társaság.  Az alap csapat családdal, gyerekekkel együtt szépen lassan földuzzadt majdnem ötven fős népes táborrá. Most, az október 23-i hétvégén is megyünk túrázni. Az adott túrán mindig megbeszéljük, hogy a következőt ki szervezi, milyen tájegységre megyünk. Ilyen népes társaságnak szállást találni már egyre nehezebb, úgyhogy lassan visszatérünk a nomádabb irányba, sátorozunk, kulcsosházakban szállunk meg. Az ilyen környezetet én egyébként is nagyon szeretem, sokkal jobban tudunk egymásra figyelni.

Más közös programokat is szerveztek?

Igen, az összetartozást még tovább erősítik, hogy a társaság férfi tagjaival minden hétfőn teremfocit játszunk. A lányok meg idővel szintén kitaláltak saját programokat maguknak. De minden év első januári hétvégéjén is van hagyományos programunk, ez az urbánus kolbásztöltés.  Megvesszük a darált húst, feldolgozzuk és a végeredményt azonnal meg is kóstoljuk, kisütjük. Ilyen keretek között nőtte ki magát a kerékpártúrák hagyománya is. Gyerekekkel együtt nehezebb gyalogtúrákat már nem vállaltunk be, viszont hiányzott a komolyabb fizikai kihívás. Ekkor kezdtük el szervezni a biciklitúrákat.

Milyen felszerelést használtok?

Alapvetően mindenki a jó öreg, bevált biciklijét. Semmi speciális felszerelést. Eleinte országúton róttuk a kilométereket, aztán fokozatosan beleszőttünk egy kis terepet. Bementünk a Bakonyba, a Vértesbe, egyre komolyabb fizikai kihívásoknak tettük ki magunkat. Persze akadnak a csapatban, akiknek már ez sem elég. Van, aki tájfutó lett, más maratont fut, teljesítménytúrán részt vesz, vagy Spartanon, és akadnak olyan mentálisan és fizikailag is edzett tagjaink, akik az Ironman-t is megcsinálják. Belőlük olyan báziserőnlét kerül felszínre, ami húzóerőt jelent a többieknek is. Én napi mozgásként leginkább biciklivel jövök a munkába, akkor adott nem csak a sport része, hanem a célirányos hatékonyság is.

Kerékpárral Kirgizisztánban  - beszélgetés Nagy Attilával
Végtelen, kopár hegyek között vezetett a kalandos út (Fotó: Nagy Attila)

Kirgizisztánban hogy jutottatok biciklihez? A helyszínen béreltétek?

Igen. Láttunk olyan utastársat a repülőn, aki hozta kis bokszban a biciklijét. Mi úgy éreztük, nem lett volna különösebb értelme, nem volt olyan jelentős összeg a bérlés, így mégiscsak kényelmesebb volt. Ott olyan terepbicikliket kaptunk, amik kiválóan megfeleltek a a helyi terepviszonyoknak.

Abban a környezetben ritkaságnak számított az a vállalás, amit Ti ott végigcsináltatok?

Kirgizisztán alapvetően nem egy bringás nemzet. Lovas nemzet a szó klasszikus értelmében. Ennek megfelelően bicikliút vagy erre szánt terület nincs, de az említett utazási iroda erre felkészült, és összeállított egy olyan körutat, ami kerékpárral is jól járható. De azért nehéz volt. Az autók által kijárt utak nem éppen komfortosak kerékpárral, más viszont nincs is. A táj ellenben folyamatosan lenyűgöző.

Csak feltételezem ugyan, de ez az ország nem az a turisták által agyonlátogatott terület.

Kirgizisztánt Ázsia kis Svájcának is nevezik, mert a területének kilencven százaléka ezer méter tengerszint feletti magasságban fekszik. Egyébként vannak turisták, bár nyilván nem hömpölyögnek annyian, mint a Halászbástyánál. De  találkoztunk azért a semmi közepén német kerékpárosokkal; egy német motorossal, aki nyolcezer kilométert motorozott odáig, kanadaiakkal, szlovénekkel, dél-koreaiakkal. De valóban kicsit fanatikusnak is kell lenni idézőjelben, hogy valaki ennyire távol az otthonától keressen magának kalandokat.

Részlet a kirgizisztáni bringatúra úti beszámolójából, a szervező, Herczog Tamás tollából:

"A Töö-hágó utáni elágazásig vittek volna minket a Merci mikrobusszal, hogy csak a mellékúton kezdjük meg a túránkat. No de mi azért a hágóra felfelé autózva megállapítottuk, hogy nem is annyira vészes a forgalom, kár lenne kihagyni a hágó után a 3180 m-ről 2400 m-re történő aszfaltúton gurulást, amikor a következő napokban jellemzően úgyis köves utakon és fölfelé kell majd haladnunk.

Hamar leereszkedtünk ezen a 10-12 km-en a bringákkal, majd a mellékútra fordulva nagy tömegbe értünk, kiderült, hogy három körzet gyerekeinek lovasvágta versenyét rendezik éppen, ezért a Milicija nem is engedett minket tovább az úton. Kb. 10 éves gyerekek vágtáztak 13 km-t, nyereg nélkül. A verseny fődíja egy autó volt, amit a térség országgyűlési képviselője ajánlott föl… Kellemes folklórprogramot nézhettünk tehát végig, de utána igyekeznünk kellett, mert az aznapi cél, Kizil-Öy falu (1750 m) még jó 55 km-re volt, nem éppen könnyen járható úton. Végül 68 km lett az aznapi megtett táv."


Szélsőséges időjárási körülményeknek voltatok kitéve. Mégis milyen felszerelésekre volt szükség? Hogyan indultatok neki és bevált-e az, amit vittetek?

Részben igen. Utánaolvastunk, utánakérdeztünk, hogy mit érdemes vinni, mert volt olyan ismerősünk, aki már jár ezen a környéken. Az augusztus egy viszonylag száraz időszaknak számít, de az egész éves csapadékmennyiség sem éri el a magyarországi legalacsonyabb értéket. Van olyan rész, ahol 2-300 milliméter eső esik egy egész év során. Két-háromezer méter közötti tengerszint feletti magasságban jártuk be az útvonalat. Mindig csodálatos napfelkeltére, napsütésre ébredtünk, délutánra kezdett esetleg felhősebbé válni. Reggel akár nulla vagy mínusz fok is lehetett, aztán ahogy elkezdett sütni a nap, rögtön lehetett rövid ujjúra vetkőzni. Akkor már azért kellett vigyázni, mert pillanatok alatt leégett az ember bőre. Volt, aki napkrémmel próbálkozott, én inkább hosszú ujjúban maradtam. Bár az arcunkat is bekentük, az ajkunk menthetetlenül kicserepesedett az UV sugárzástól. A szél annyira nem volt jellemző, ha mégis, akkor viszont nagyon kellemetlen volt. Mikor a lejtőn tekerni kell, hogy haladjon az ember, annál azért mentálisan kevés rosszabb élmény van.

Volt-e olyan szituáció az út során, amikor nem érezted biztonságban magad?

Személy szerint nekem nem volt ilyen. Már csak azért sem, mert kísérőautó is jött velünk. Tíz kilométerenként folyamatosan rendelkezésünkre állt, ha megéheztünk vagy vízre volt szükségünk. Négy olyan nap volt az úton, amikor sem áram, sem civilizált környezet nem állt rendelkezésünkre, semmi olyan biztos pont, amit európai környezetben az ember normálisnak tartana. De ezalatt sem fordult elő, hogy állat támadt volna ránk, vagy rosszindulatú emberekbe botlottunk volna. Az a kevés ember, akivel találkoztunk kedves, barátságos, közvetlen volt. Jöttek az út mellett, integettek.

Kerékpárral Kirgizisztánban  - beszélgetés Nagy Attilával
A túra során sok kedves emberrel találkoztak Kirgizisztánban (Fotó: Nagy Attila)

Milyen hasonló túrákra emlékszel még szívesen?

Úgy alakult, hogy minden évben igyekeztünk egy kicsivel hosszabb, vagy tartalmasabb, vagy valamivel izgalmasabb úti célt kitűzni magunk elé. Tavaly voltunk Erdélyben, Balánbányán, Gyergyóban. Hatalmas fenyőfák között, kemény emelkedők, lejtők váltakozásában, gyönyörű szép tájon tekertünk. Ott is nagyon kedves fogadtatásban volt részünk. Oda a családjainkkal mentünk egyébként, de öt napot külön is bicikliztünk. Azelőtt ugyancsak kelet felé indultuk, Grúziában tekertünk egy bő nyolc napos túra keretében. Máskor Ausztriában, a Mura mentén vágtunk neki az útnak. Úgy képzeltük, hogy ha folyás irányban haladunk, mindig lejtőn megyünk majd. Ehhez képest több mint kétezer kilométeres szintemelkedéssel küzdöttünk meg a négy nap alatt. Jártunk Szlovákiában, Selmecbányán is. Magyarországon belül a Bakony, a Bükk vidékét barangoltuk be, Vérteskozmára, Mindszentpusztára mentünk például. Általában azért a közelbe megyünk, két-három-négy napra. A lényeg, hogy közel vagyunk a természethez, és olyan élményekben lehet részünk, akár kulinárisan, akár természeti látványosságok tekintetében, ami ritkán adatik meg a hétköznapokban.

Biztos beszélgettetek már arról, hogy az elkövetkező években milyen úti célokat szeretnétek megvalósítani?

Poén szinten - de szerintem az ott is marad- a fat bike-os biciklizést dobta fel az egyik srác. Ez azt jelenti, hogy nagyon vastag felnikkel szerelték fel a kerékpárt, ezekkel akár sarkvidéki túrákra is be lehet benevezni. De a 2018-as évre már beteltek a jelentkezések, úgyhogy elvetettük. Valószínű, hogy Szlovénia lesz a következő komolynak tekinthető úti célunk. Kirgizisztánban barátságba keveredtünk egy szlovén csoport egyik tagjával, akinek segítettünk visszaszerezni az elvesztett telefonját. Szívesen lát minket Szlovéniában, ami ráadásul bringázásra kiválóan alkalmas vidék.

Mi maradt a gyalogtúrázásból?

Ezek a hagyományos Qvik túrák, amiket már jó előre leszervezünk. Október végén lesz a következő. Ilyenkor tizenöt-húsz kilométeres túrákat teszünk együtt. Szerencsére úgy jött ki a lépés idén, hogy ez az őszi túra 4 napos hosszú hétvégére esik.

Kerékpárral Kirgizisztánban  - beszélgetés Nagy Attilával
Már tervezik a jövő évi kerékpártúrát...(Fotó: Nagy Attila)

Szoktatok családilag is utazgatni?

 Igen, télen, ha elmegyünk síelni néhány napra, mert fontosnak tartjuk, hogy ezzel is megismerkedjenek a gyerekek. Illetve nyáron a klasszikus gyerekes családi nyaralás a horvát tengerparton, illetve a Velencei-tónál, Balatonnál. Ez egy kicsit pihentetőbb időszak, amikor csak pihenünk és élvezzük a szabadságot.

 Három lányod van, ők mennyi idősek?

12 és fél, 10 és fél, 7 és fél, és februárban érkezik a legkisebb. Most már azt is tudjuk, hogy Ő is kislány. Nagy a boldogság!

Ők is szeretnek kirándulni?

Elindulniuk nagyon nehéz, hiszen igazi gyerekekhez méltóan nem szeretik, ha kibillentik őket a megszokott mindennapi környezetükből. De a kortársak, a jó barátok azért motiváló erőt jelentenek számukra. Megvannak a maguk kis közösségei a társaságon belül, a tizenévesek, a tíz év alattiak, szépen mindenki pajtásra, játszótársa talál, hiszen tíz-tizenkét fehérvári kötődésű családból áll jelenleg ez a baráti társaság. A szülők meg tudnak beszélgetni, focizni, családi sportolás is van a kirándulásokon. Előfordul, hogy elmegyünk egy fürdőbe. Most már modernizálódott egy kicsit a történet, beleszőttük a gyerekközpontú programokat is.

 

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

  • Hivatás, szolgálat, karrier – toborzás Székesfehérváron
    Hivatás, szolgálat, karrier – toborzás Székesfehérváron
  • Csökkenés - érdemes holnapig várni a tankolással
    Csökkenés - érdemes holnapig várni a tankolással
  • Influenzajárvány - súlyosabb lehet, mint tavaly
    Influenzajárvány - súlyosabb lehet, mint tavaly
  • Vox Mirabilis - 60 éves a Krisztus Király Templom  kórusa
    Vox Mirabilis - 60 éves a Krisztus Király Templom kórusa

A hét embere

Eseménynaptár