6 évnél régebbi cikk

A Fehérvár Médiacentrum munkatársai is futottak a Budapest Spar Maratonon – ezek vagyunk mi!
A Fehérvár Médiacentrum munkatársai is futottak a Budapest Spar Maratonon – ezek vagyunk mi!

Két forgatás között beugrottak futni tévés munkatársaink a 32. Budapest Spar Maratonra. Mondhatnánk kicsit flegmán, de nem fedné a valóságot: nagyot futottak és a remek teljesítmény mögött komoly munka, felkészülés állt. Büszkék vagyunk rájuk!

A Fehérvár Médiacentrum ráadásul nemcsak váltóban képviselt minket, a sportos részleget erősítő Kaiser Tamás végigfutotta a 42 kilométert. „Életem első maratonja volt. Nem vagyok maradéktalanul elégedett, mert 3 óra 30 alatt szerettem volna futni, de végül 4 óra 7 perc lett az eredményem. Ehhez hozzátartozik, hogy szeptemberben betegség miatt két hét edzés kimaradt. Mondják, minden futásban eljön a holtpont, ez nálam most „holtgóc” lett 25 kilométer után és nem tudtam túlesni rajta. Ettől persze még nagy élmény volt a verseny.”

Tomi és a befutóöröm (a 2808-as a "mi" versenyzőnk) (fotó: Somos Zoltán)

És nem kis teljesítmény, bár ezt már mi tesszük hozzá, mert Tomiból úgysem tudnám kihúzni. De komolyan, jelentkezzen az, aki le tudná futni döccenők nélkül a 42 kilométert! Úgyhogy óriási gratula! Ahogy jár a gratuláció a váltóban indulóknak is: Ring Júliának, Wéhli Regős Dórának, Hódi Dánielnek és Somos Zoltánnak. Ők a Flora Maratonstafétán 10-12 kilométert teljesítettek.

„Én voltam a váltó első tagja, és egyben életem első Spar versenyén indultam. Óriási élmény volt, most pedig egy kis kellemes izomláz emlékeztet a napra – nevet Ring Júlia, aki asszisztensként a médiacentrum zökkenőmentes működését segíti nap mint nap. – Nemcsak jó hangulatot csináltak, de hatalmas motivációt is adtak a kordonok melletti utcazenészek és a szurkolók. Elképesztő volt. Ha úgy alakul, akkor jövőre is itt leszek.”

Wéhli Regős Dóra, a televízió felelős vezetője már tapasztalt futónak számít, nem csak atléta múltja miatt, de ő már a teljes Spar-távon is túlesett egyszer. „Négy éve lefutottam a maratont is, ám már akkor tudtam, hogy ez nem az én távom. Váltóban azonban azóta is minden évben elindulok, nekem a Spar Maraton valami egészen különleges élmény. Korábban 14 évig atletizáltam, és amikor abbahagytam, megfogadtam, hogy többet nem versenyzek. Ezzel a megmérettetéssel azonban minden évben kivételt teszek, annyira különleges hangulata, atmoszférája van. Már első alkalommal rettenetesen megfogott, hogy a tapasztalt futók hogyan segítik az első futókat. Idén én is segítettem egy srácot, a kezén lévő kötéllel húztam, de ahogy láttam, mindig segítette valaki, amikor már nagyon kivolt. Ahogy engem is húztak, amikor újoncnak számítottam. Akkor egy olyan futó segített be a célba, aki azon a héten már a negyedik maratonját teljesítette.”

A csapat: Hódi Dániel, Kaiser Tamás, Wéhli Regős Dóra, Ring Júlia, Somos Zoltán (fotó: KT)

Hódi Dániel, vágó másodszor indult a versenyen, és mindjárt meg is duplázta a távját. „Harmadik voltam a váltóban, de végigvittem Dórival a befutó távot is. Az utolsó egy kilométer volt a legnehezebb, azt hittem, már sohasem lesz vége. Jövőre azért megpróbálkoznék a félmaratonnal, az még nekem is vállalható táv.”

Somos Zoltán, a sportszerkesztőség vezetője is rutinos futó, idén negyedszerre teljesítette váltóban a 42 kilométert. „Voltam már a váltó első, második és harmadik tagja is, második most először, és azt kell hogy mondjam, az ideit élveztem a legjobban. Sikerült jó tempót választanom, így nagyon jól is esett a futás. Persze az is élmény, ha az ember úgy teljesíti a távot, hogy közben kiad magából mindent, ez most viszont külön élmény volt, hogy láttam és hallottam futás közben a szurkolókat, az utcazenészeket. Ráadásul az egyik legváltozatosabb szakasz volt az enyém, híddal, a rakparttal és a Margitszigettel." 

Büszkék vagyunk mindannyiukra, és persze gratulálunk mindenkinek, aki sikeresen teljesített az idei Budapest Spar Maratont.

Borítókép: Papp Brigitta
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek