2017. november 23. csütörtök Kelemen
Menü

A szerb hadsereg különlegesei

A szerb hadsereg különlegesei
Hadgyakorlaton a szerb speciálisok (Fotó: mod.gov.rs)

Az elmúlt évszázadokban a Balkán mindig kitermelte magából azokat a kemény katonákat, akik a történelem viharai közepette gondoskodtak arról, hogy legyen elég baráti torok borral vagy pálinkával megöntözendő, és ellenséges, amely késsel átvágandó. Az egykori Jugoszlávia első számú, legnépesebb nemzetét lehet kedvelni vagy gyűlölni (szó ami szó: velünk, magyarokkal mindeddig olyan túl sok jót nem tettek), de azt, hogy ha muszáj, nagyon tudnak harcolni, senki sem vitathatja el tőlük.

A szerb hadsereg különlegesei

A szerbek már az ötszáz éves török hódoltságuk alatt megszervezték a maguk kis  kommandóit, melyek tagjai előszeretettel ütöttek rajta a Fényességes Porta szanaszét kószáló csapatain, majd a jól végzett munka örömével (és a különféle levágott testrészekkel) visszavonultak az erdők mélyére, a hegyek közé, elfogyasztani az aznapra rendelt slivovicát és csevapot. Ezeket a 30-60-100 fős alkalmi alakulatokat nevezték csetnének (četne), ahonnan a második világháború szerb gerillái, a csetnikek kapták a nevüket.

Mielőtt továbbmennénk, illendőségből meg kell említenünk Zsivojin Misics tábornok nevét, aki az első világháború alatt a belgrádi Királyi Katonai Akadémián tanított, s aki 1915-ben két érdekes, máig érvényes alapvetéseket tartalmazó jegyzetet írt: az egyiket az ellenséges vonalak mögé történő beszivárgásról, a másikat pedig a gerilla-csoportok harcászatáról.

A Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban az ejtőernyőzés iránti érdeklődés 1928-ban kezdődött, de akkoriban még csak sportolói szinten. A német Fallschirmjägerek hollandiai és belgiumi háborús sikerei hallatán Belgrádban a fejéhez kapott pár tábornok, és rögtön elrendelte a jugoszláv hadsereg első ejtőernyős alakulatának felállítását.

Mivel egy többnemzetiségű államban vagyunk, nem meglepő, hogy a vezérkar szerb irányultságú vezetői mellett a finoman (?) háttérbe szorított horvátok is mozgolódni kezdtek. 1941 tavaszán nyarán rögtön két katonai ejtőernyős tanfolyam is indul: az egyik negyven fővel a zimonyi légibázison (ide a kifejezetten szerb dominanciájú légierőből válogattak kemény legényeket), a másik kiképzés Pancsevó mellett kezdődik, ahová a horvát befolyás alatt lévő szárazföldi ezredekből jelentkeztek kétszázan, ötvenet fel is vettek.

Sajnos, Adolfnak kisebb baja is nagyobb volt annál, semhogy megvárta volna az első délszláv ernyősök kibocsátó ünnepségét. 1941 áprilisában a német-olasz-bolgár szövetség megtámadja, rövid időn belül el is foglalja az országot. A zimonyi és a pancsevói iskolában akkor még csak a hajtogatásnál meg a másfél méteres emelvényről történő ugrálásnál tartottak (ami kétségkívül szórakoztató bír lenni, ha nem egy harminc kilós zsákkal a hátadon teszed, és nem ötvenszer egymás után).

A második világháborúban szépen erőre kapó (amúgy pedig egy horvát-szlovén vegyesházasság gyümölcseként megszülető) Joszip Brozt sem hagyták hidegen a különféle nációk ejtőernyős sikerei, de a végső lökést a D-Day értékelése adja a rutinos rókának: 1944 szeptemberében kikönyörgi a szövetségesektől száz jugó partizán beiskolázását az olaszországi Bari melletti kiképzőközpontba. Az akkor már marsalli csillagot viselő Tito katonai tájékozottságát jelzi, hogy kiköti: olaszok a közelébe se mehetnek a fiainak (még a Benito-ellenes ottani partizánok sem), az oktatást kizárólag brit katonák végezhetik angolszász metodika alapján, angol ernyőkkel és gépekkel. A tanfolyam október végén elkezdődik.

A szerb hadsereg különlegesei

Josip Broz Tito (Fotó: Reddit)

A tervgazdaság előszele meglegyinti az újoncokat, mert novemberben megjön az ukáz: Belgrádot nem érdekli az aprólékosan kidolgozott kiképzési terv. December végére mindenkinek – kiképezve! – haza kell érnie, tudniillik januárban állnia kell a frissiben megalakuló jugoszláv hadsereg első ejtőernyős zászlóaljának.

A brit kiképzők először hőbörögnek („Anyádat képezd ki hat hét alatt, m*therf*cker!” – morogta  Jones őrmester a bajsza alatt), de a politika hatására folytatják az oktatást és új, gyorsított tanmenetet vezetnek be. A délszláv harcosok (Tito odafigyelt, hogy a nemzetiségi arányok nagyjából megfeleljenek az országra jellemző összetételnek, úgyhogy a hatvan fő szerb mellett horvátok, szlovének, montenegróiak és macedónok is ernyőhöz jutottak), szóval a jugoszláv katonák az eredetileg betervezett tizenkettő helyett már a nyolcadik ugrást követően megkapják a hőn áhított ejtőernyős könyvecskét, egy-egy hátbaveregetést a még mindig kicsit durcás brit kiképzőiktől, majd átrepülnek az Adrián és stílszerűen egy ugrással térnek haza.

1945. január hatodikán (vízkeresztkor, az ortodox karácsony előnapján), szombat reggel nyolc órakor felolvassák a napiparancsot, amellyel hivatalosan is megalakul az első jugoszláv ejtőernyős zászlóalj. Ebben a Bariban kiképzett 100 partizánon kívül helyet kapnak azok az egykori hivatásos tisztek és tiszthelyettesek, akik a királyi hadsereg megszűnését követően csatlakoztak a németellenes szövetségesek különféle alakulataihoz (britekhez, szabad franciákhoz, páran még a szovjetekhez is) és ott tanulták meg az ugrástechnikát. A teljes felszerelést, a fegyverektől az ernyőkön keresztül a gulyáságyúig a britek és a jenkik együtt dobják össze. Akkor még reménykedtek, hogy Tito megmarad félúton Moszkva és London között. 1947-ben minden angol kézikönyvet és a brit-amerikai felszerelés 70 százalékát kidobják, mert a zászlóaljhoz megérkeznek az első, szovjet cuccot tartalmazó konténerek. Ahogyan azt olvasmányainkból tudjuk, bizonyos Winston Churchill szerint ekkor már holmi vasfüggöny szelte ketté Európát.

1949-ben a zászlóaljat felduzzasztják ezredszintre, majd egy évre rá megalakul a 63. Dandár, ahová bezsúfolják mindazokat az alakulatokat, amelyekkel általában csak a problémák vannak: ejtőernyősök, mélységi felderítők, magashegyi vadászok.

Az ötvenes-hatvanas-hetvenes évek nem hoznak semmi komoly újdonságot a jugó ernyősök életébe. Annak függvényében, hogy éppen melyik országgal volt feszült Belgrád viszonya, mindig más-más határ közelébe vezényelték őket és mindig más-más nemzetiségű katonák kerültek úgymond feketelistára. Amikor velünk volt problémájuk, akkor a vajdasági és bácskai magyar srácok jelentkezését utasították el (ez a fegyvernem ott is önkéntes alapon válogatta embereit); amikor Enver Hodzsa feszegette a pofonosláda tetejét, a szkiptárok nem jöhettek szóba, illetve azokban az időszakokban, amikor Zsifkov Tódor ideológusai erőltették a macedónok bolgár identitását, akkor Szkopje környékén szüneteltették a toborzást. De nincs ebben semmi meglepő.

Talán csak az, hogy a románokkal mindig jóban voltak – de ez már a balkáni lélek rejtélyei közé tartozik: vajon miért pont a románokkal nem anyáztak soha egy jót?

Remélem, senki nem bánja, hogy a délszláv előzményekkel is foglalkozom – furcsa lett volna kihagyni az 1929 és 2003 közötti időket csak azért, mert szerb hadsereg (a szó szoros értelmében) csak ez előtt, illetve ez után létezett.

A nyolcvanas évek egy kicsit megmozgatták az akkor még egyedüli déli szomszédunk belső életét. 1980 májusában megszűnik Tito marsall szúrós és mindent látó tekintetének fürkészése, és a délszláv népek testvérinek kikiáltott szövetségén mutatkozni kezdenek az apróbb, majd egyre nagyobb repedések. A hadsereg sokáig a föderáció utolsó bástyájaként működött, de az élesebb szemű megfigyelők már látták és érezték, hogy nem lesz ennek jó vége.

Nem politológiai vagy történelmi cikket írunk, tehát Milosevics 1989-es szerbiai hatalomra  kerülését és ennek belpolitikai következményeit itt nem fogjuk taglalni. Legyen elég annyi, hogy 1990-től a jugoszláv különlegesekhez már csak szerbek jelentkezését fogadták el (persze kellőképpen megideologizálva és lépcsőzetesen), s elkezdődött a hivatásosként már/még ott szolgáló más nemzetiségűek kiszorítása.

A szlovén, illetve a horvát függetlenségi háborúk során a hivatalos jugoszláv (de facto a szerb) különlegesek tevékenységéről nem sikerült konkrét adatokat szereznem, pletykákat és városi legendákat pedig nem szeretnék terjeszteni. Számos katonai vagy félkatonai alakulat lépett fel „különleges”-ként, elég ocsmány dolgokat vittek végbe, de őket ne tévesszük össze az akkor még létező 63. Ejtőernyős Dandár profijaival.

A szerb hadsereg különlegesei

Kiképzésen a szerb speciálisok (Fotó: Army.mil)

A szerb katonai vezetők is előfizetői voltak a szakfolyóiratoknak, ezért belátták, hogy új, koncepcionális és szervezeti alapokra kell helyezni a különleges erőket. Ennek érdekében 1992. június 12-én a belgrádi Hivatalos Közlönyben megjelenik a 27-11-2. számot viselő törvényerejű rendelet, melyben az illetékesek elrendelik a szárazföldi erők (Kopnena Vojska) keretein belül megalakuló különleges magasabbegység létrehozását. Az alakulat a 72. Rohamdandár nevet kapja s feladatai között kiemelt helyen szerepelnek a különleges műveletek, továbbá a nem-konvencionális hadviselés.

Ugyanebben az évben – bevallottan amerikai mintára – létrejön a Különleges Műveletek Főparancsnoksága, amely alá az alábbi csapatok tartoztak:

  • az 1. számú Gépesített Gárdadandár;
  • a már említett 72. számú Rohamdandár;
  • és az akkor még külön konyhán lévő 63. Ejtőernyős Dandár.

A 72-esek hamarosan nevet is választhatnak maguknak. Aki ismeri az elit katonák lelkivilágát és legendás szókincsét, egyáltalán nem fog meglepődni azon, hogy szerb barátaink nem hezitáltak túl sokat és a roppant csábító, és legalább annyira releváns Sljivovica vagy Sopszkasaláta helyett a Sokolovi (Sólymok) elnevezés mellett voksoltak.

A Sólymok nem úszták meg a horvát, illetve a bosnyák bevetéseket. Ezekről csak annyit lehet tudni, hogy esküjüknek megfelelően tették a dolgukat, és bizonyára egy csomó olyan tapasztalatot szereztek,  amelyekre csak igazi háborús körülmények között lehet szert tenni. És most minden olvasó döntse el, hogy ezekért sajnálni, vagy irigyelni kell őket, én ebben nem akarok állást foglalni. Tény viszont, hogy 1993 és 1998 között a szerb katonai ejtőernyősök száma megháromszorozódott. Ez a részlet önmagáért beszél.

Az is természetes, hogy 1997-től kezdve ott téblábolnak Koszovóban, illetve az albán határ mellett, és csupa olyasmit csinálnak, ami tényleg megérdemli a nem-hagyományos hadviselés, illetve a különleges műveletek címkéket. Pontos számokat nem ismerünk, de különböző források „több tucat” elesett különlegesről tudnak. az általuk megölt UCK-sok száma – megkockáztatom – ennek a többszöröse. Kevés dologban lehetünk teljesen biztosak ebben a földi létben, de arra, hogy ezek a srácok egyhamar nem fognak a Pristina környéki Goljak hegyekbe menni sítúrára a családjukkal, nos, arra mérget vehetünk.

2002-ben elkezdődött a szerb hadsereg totális reformja. Ennek keretében 2006 szeptemberében egy ismételt, a speciálisokat érintő erőkoncentrációra kerül sor: szervezetileg is összevonják a 72-eseket a 63-asokkal (lásd fentebb), és még hozzájuk csapják a kumbori 82. Tengerészgyalogos Zászlóaljat (Montenegró tizenegy évvel ezelőtti kiválásával tengerük már úgysincs, úgyhogy ez egy kivételesen értelmes, sőt: logikus cselekedet volt), továbbá a katonai rendőrség „Kobra” nevű terrorelhárító szolgálatát. Központi bázisuknak a pancsevói Rastko Nemanjic laktanyát jelölik ki.

Az újonnan létrejövő dandár nem kap hadrendi számot. Ekkortól tehát – abszolúte hivatalosan – a Szerb Hadsereg Szárazföldi Erőinek Különleges Rendeltetésű Dandárjáról (a továbbiakban: KRD) beszélhetünk. Ennek szervezeti felépítése a következőképpen néz ki:

  • Törzs
  • Terrorelhárító Zászlóalj (ők a Kobrából lettek; fekete barett)
  • Az 1. és a 2. Felderítő-diverzáns Zászlóalj (ők a 72-es Sólymokból lettek; bordó barett)
  • Ejtőernyős Zászlóalj (ők a 63-asokból lettek; bordó barett)
  • Logisztikai-támogató Század (vegyes)

A felderítők alapesetben ötfős teamekben tevékenykednek (egy parancsnok és két darab, egyenként két fős mikrocsoport), de ha muszáj, szakasz- vagy századszinten is bevethetők, noha ez utóbbihoz minimum a ljubljanai kormányépületek visszafoglalása kéne legyen az elérendő cél. A támogatókhoz tartoznak például a lélektani hadviselés szakértői (PsyOps), de – számomra kicsit furcsán – itt vannak az egykori tengerészgyalogosoktól átvett katonai búvárok is, akik – tenger hiányában – maximum bányatavakban vagy folyóvizekben tudnak merülni (legalábbis addig, amíg vissza nem foglalják Montenegrót).

Munkaköri leírásaik kitalálásához nem hiszem, hogy túlzott szaktudás vagy képzelőerő kéne, s ugyanez elmondható a felszerelésükről is. Azt mindenesetre érdekesnek tartom, hogy feladataik között olyan (szerintem inkább rendőri, mint katonai) tevékenységek is szerepelnek, mint a túszhelyzetek megoldása, VIP-k őrzése és védelme, utcai zavargások megfékezése, fegyveres bűnözők és fegyveres felkelők (!) semlegesítése. Nem tanulmányoztam át a szerb alkotmányt, mindenesetre nehezen tudom elképzelni, hogy egy olyan országban, amelyik (igaz, egyelőre elég messziről) erősen ácsingózik az EU felé, egy bankrablót a hadsereg különlegeseivel tétessenek el láb alól.

Helyesbítek: azt el tudom képzelni, hogy megcsinálják, csak azt nem, hogy mindez törvényes lenne.

Kiképzésükről a következőket érdemes tudni:

A KDR-be jelentkezhet minden hivatásos vagy szerződéses katona, aki 20 és 27 év közötti szerb állampolgár és legalább két éve szolgál. Férfiak vagy nők egyaránt beléphetnek, nincs nemi diszkrimináció. Arra kell számítaniuk, hogy egy három hetes kiválasztási-szűrési procedúra vár rájuk (ilyet évente kettőt szerveznek, egyet tavasszal és egyet ősszel), melynek keretein belül tesztelik a fizikai állóképességet, lélektani jellemzőiket, különös tekintettel arra, hogy csapatjátékosok-e vagy Rambók. Van persze egy igen alapos orvosi vizsgálat és számtalan, stressz- (és bizonyos beosztásokra monotónia) -tűrést mérő teszt.

Igen, monotóniát. Törzsolvasóink annál sokkal profibbak, semhogy azt képzeljék: a különlegesek élete merő pörgés, habzás és csillogás-villogás. Van ám egyhangú taposómalom ott is rendesen, teszem azt annál a mesterlövésznél, aki kedden beássa magát egy trágyadomb közepébe azért, hogy szombat délelőtt kilőhessen egy ellenséges tábornokot. Akik fennmaradnak a rostán (általában a jelentkezők 20-25 százaléka), azok elkezdhetik a KDR alaptanfolyamát, amely a szakiránytól függően 10-12 hónap, s amely három, egymástól viszonylag jól elkülönülő szakaszból áll:

1.) Az első az egyéni felkészítés, ami három hónapig tart. Itt történik meg az, amit a hasonló élményeket kipróbáltak egyszerűen csak úgy írnak körül, hogy „vért hánytam”, „egy darab nyers hús volt a talpam”, „az összes körmöm letört vagy beszakadt”, „miközben a sár befolyt a számon, sírtam és anyámat szólongattam”, satöbbi. És ezek az emberek nem túloznak. Az egyéni felkészítési periódus egyúttal további szelekciós funkciót is betölt. Itt is előfordul, hogy mondjuk a negyedik hét egyik rigófüttyös hajnalán, a reggeli torna előtt kilép Jovanovics szakaszvezető, és pattogó hangon jelenti: tisztelettel kéri magát vissza előző szolgálati helyére, a pihentető aknamentesítő beosztásba.

A három hónap kétharmadánál sort kerítenek egy vizsgára, melynek keretein belül a hallgatók többek között az alábbi teszteken vesznek részt:

  • teljes felszereléssel (kábé 15 kiló) 5 kilométeres menetgyakorlat 24 percen belül;
  • teljes felszereléssel + 10 kiló bónusszal egy 12 kilométeres kommandó-menetgyakorlat egy órán belül;
  • teljes felszereléssel + 15 kilós bónusz-hátizsákkal egy 30 kilométeres menetgyakorlat, plusz némi célbalövés a huszadik kilométernél, négy órán belül.

Az első fázis során minden nap lefutják a maguk 1600 méterét, s aki három egymás után követő napon meghaladja a táv során a hat percet, a negyediken csomagolhat. Aki túlélte és nem küldték vissza az előző alakulatához, megkapja a tizedesi (mlađi vodnik) rendfokozatot és besorolják a KRD valamelyik harcoló zászlóaljába vagy a támogató századba.

2.) Az alapkiképzés második részében a jelöltek a jövendőbeli spanjukkal, esetleg a rajukkal kerülnek szívóágra. Itt megtanulnak csapatban és párosban érezni, gondolkodni, cselekedni, enni, inni, lélegezni, pihenni – és remélem, itt meg is áll a felsorolás. Értelemszerűen a jövendőbeli mesterlövészek a társukkal, a terrorelhárítók a munkacsoportjukkal közösen gyakorlatoznak, satöbbi. Az ejtőernyősök, a felderítők és a támogatók itt hat hónapot töltenek el, a terrorelhárítók nyolcat.

3.) A harmadik, egy hónapig tartó rész a szintézis szakasza, ahol szerepjátékokon, komplex kiképzési gyakorlatokon, életszerű jeleneteken keresztül mutatják be a jelöltek, hogy méltók a bordó vagy a fekete barettre.

Teljes harcértékű különlegessé még további egy év után válik a katona, csak ekkor, illetve ez után bíznak rá egyéni (vagy komoly döntést igénylő) harci feladatot. Az eredeti jelentkezők 8-12 százaléka „éri meg”, hogy a KRD belső beavatási szertartásán rész vegyen. Erről semmiféle információ nem szivárgott ki, csak annyit lehet tudni, hogy utólag mindenki „felejthetetlennek” minősítette. És közben nagyon furcsán rángatózott az arcuk, de vigyorogtak, mint a tejbetök. 2016-os információk szerint a KRD összlétszáma valahol az 1000 körül mozog.

A KRD éles bevetéséhez a vezérkari főnök utasítására van szükség, a honvédelmi miniszter előzetes hozzájárulása mellett. Innen is látszik, hogy nem fogják őket piszlicsáré ügyekben felhasználni. Egyes belgrádi elemzők szerint Radovan Karadzsics mester kézrekerítésében is vállaltak néminemű szerepet, de a politika úgy kívánta, hogy a szerb titkosszolgálat arassa le a babérokat. A háttérben tevékenykedő brit és amerikai „szakértőkről” meg senki nem akar beszélni…

Feladataik közé az utóbbi időben felvették a nemzetközi béke-műveletekben történő részvételt is. Erre mondaná egy különösen rosszindulatú kritikus, hogy ha odahaza nem sikerült, hát talán majd külföldön... És még csak annyit zárásként, hogy a hagyományos szerb-orosz fegyverbarátság mellett a NATO különböző hadseregeivel is igyekeznek jó kapcsolatokat kiépíteni, elvégre öt szomszédjuk már ennek a szövetségnek a tagja.

Rajongj a Konteóblogért itt vagy csak simán olvasd itt.

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Ez is van

Eseménynaptár

  • Újra megélénkült a mozgás a déli határnál
    Újra megélénkült a mozgás a déli határnál
  • Még várniuk kell a Green Holidays pórul járt utasainak
    Még várniuk kell a Green Holidays pórul járt utasainak
  • Lázár: a kormány abban érdekelt, hogy minél több magyar tulajdonos tevékenykedjen az országban
    Lázár: a kormány abban érdekelt, hogy minél több magyar tulajdonos tevékenykedjen az országban
  • A legkisebb királylány elindult szerencsét próbálni – szomszédlány Iszkaszentgyörgyről, aki szép, tehetséges és modell lett
    A legkisebb királylány elindult szerencsét próbálni – szomszédlány Iszkaszentgyörgyről, aki szép, tehetséges és m...
  • Kézműves szemmel a nagyvilágban – Vietnam, Kambodzsa, Laosz
    Kézműves szemmel a nagyvilágban – Vietnam, Kambodzsa, Laosz
  • Nemzeti konzultáció - December 1-jéig meghosszabbítják a feladási határidőt
    Nemzeti konzultáció - December 1-jéig meghosszabbítják a feladási határidőt
  • Rétvári: csütörtökön megkezdődik az Erzsébet-utalványok kézbesítése
    Rétvári: csütörtökön megkezdődik az Erzsébet-utalványok kézbesítése
  • Szokatlan zajt rögzítettek az argentín tengeralattjáró közelében
    Szokatlan zajt rögzítettek az argentín tengeralattjáró közelében
  • Egyre többet költünk a boltokban
    Egyre többet költünk a boltokban