6 évnél régebbi cikk

SzívCity: életmentés okostelefonnal
Fehérvár Médiacentrum fotójaSzívCity: életmentés okostelefonnal

Megmondom őszintén, mai világunkban már annyi mindennek van dedikált napja, hogy lassan minden napra jut egy ilyen, a média szempontjából fontos dátum. Nos, a mai témámnak is egy ilyen adta az ötletét. Egészen pontosan az, hogy hétfőn volt az Újraélesztés Nemzetközi Napja.

Ha morbid akarnék lenni, azt mondanám, hogy dögöljek meg, ha tudtam. De félre a rossz ízű tréfával, mert a dolog igenis komoly. Az viszont tény, hogy nem tudtam, hogy október 16. az Újraélesztés Nemzetközi Napja, melyet minden évben megrendeznek különböző kapcsolódó események kíséretével. Az idei apropóján pedig egy igen érdekes applikációt mutattak be.

Gondolom azzal már nem mondok újat, hogy rajongok az olyan okostelefonos alkalmazásokért, melyek túllépnek a nettó “időeltöltésen”. Egészségügyi témában már mutattam korábban is okos alkalmazásokat, melyek inkább a betegségek adminisztrációját és a receptek terén segítették a felhasználókat. (Apropó receptek! November 1-jén indul itthon az elektronikus recept, azaz az e-recept. Erre majd később visszatérünk, biztos lesz mit irkálnom róla.)

A SzívCity honlapja, ahonnan letölthetjük az alkalmazást Android és iOS rendszerű okostelefonunkra is. Keressük a Szív City appot!

Szóval, az idei Újraélesztés Napjának érdekessége, hogy az Országos Mentőszolgálat bemutatott egy olyan, szerintem hiánypótló alkalmazást, mely embertársaink újraélesztését célozza meg. Az gondolom sokak számára ismerős téma, hogy az újraélesztés mennyire is fontos. Már, hogy nem a beteg szempontjából, mert az nem kérdéses, sokkal inkább abból a szempontból, hogy az emberek jelentős többsége egy vészhelyzet esetén nem igazából tudna az utcán vele szemben sétáló és hirtelen összeeső embert újraéleszteni. Erre persze már sokszor, sok helyen felhívták a figyelmet, de ez pont az a dolog, amiről nem lehet elégszer beszélni.

Ezen szeretne ez az új kezdeményezés változtatni, még pedig a SzívCity nevű alkalmazással. Persze nem ez az első ilyen tematikájú alkalmazás itthon, mert korábban is volt hasonló. De míg az Elsősegély alkalmazás az általános vészhelyzetek kezelésére és azon belül is inkább az oktatásra, vészhelyzetekben szükséges tanácsokra, többek között az újraélesztés szakszerű elsajátítására koncentrál, addig a SzívCity app egy olyan közösséget igyekszik létrehozni, mely az okostelefonok adta lehetőségeket okosan és célravezetően kihasználva az alkalmazás regisztrált felhasználóit igyekszik a segítségre szoruló személyhez a lehető leggyorsabban eljuttatni. No persze nem arra kell gondolni hogy a nyílt lábszártöréses beteghez éppen egy laikust akarna az OMSZ küldeni, mint egy gyors beavatkozású felcser. Sokkal inkább arra, hogy mennyire is kézenfekvő és életszerű tud lenni az, hogy a szomszéd utcasarkon szívrohamot kapó fiatalemberhez egy olyan SzívCity felhasználót irányítanak, aki önként vállalva a dolgot, közelebb van az újraélesztésre szorulóhoz, mint a több perces autóútról érkező mentő.

Az alkalmazás működése egy valóságosnak tűnő helyzetben.

Persze most hallom, ahogy a szkeptikus mondják, hogy ennek mekkora az esélye. Mármint annak, hogy az újraélesztésre szoruló és az önkéntes újraélesztő, akit az OMSZ a telefon GPS koordinátái alapján riaszt, az az életben is gyalogszerrel hamarabb érjen a beteghez, mint a mentők. Igen, van benne némi kérdőjel, de a lottó is működik, annak igen csekély nyerési esélye ellenére is. Akkor ez miért ne működhetne. Ha lesz az emberekben annyi társadalmi felelősségvállalás, no meg persze tenni akarás, akkor a dolog igen előremutató tud lenni, sőt akár olyan európai szinten is példaértékű program lehet, mely több száz, esetleg ezer ember életét mentheti meg azzal, hogy az életben maradáshoz szükséges rendkívül gyors újraélesztést akár egy laikus kezdi el és folytatja addig, míg a riasztott mentők a helyszínre érnek. Lehet a kettő között csak 3 perc telik el, de valakinek lehet ez a 3 perc jelenti az életet.

Maga a program nem bonyolult, talán az elején a regisztrációhoz kötöttség sokakat eltántoríthat a használatától, de beláthatjuk, regisztráció nélkül azért macerás a riasztást kiadni, majd pedig kapcsolatot tartani az újraélesztést végző személlyel. Ez már csak azért is szükséges, mert a program célja túlmutat az újraélesztésen. A lényeg, ahogy én látom, nem csak a konkrét segítségnyújtás, sokkal inkább az, hogy a figyelmet ráirányítsuk arra, hogy nem feltétlen kell képzett mentőorvosnak lennünk ahhoz, hogy egy leállt szívet újraindítsunk. Volt már az elmúlt években sok kampány e témában, de még mindig kevés azok száma, akik nem csak tudnának adott helyzetben, de mernek is segíteni. A SzívCity felhasználóinak nem kell képzett újraélesztőnek lenniük, bár nyilván ez sokat segít azért. Ennek hiányában azonban az OMSZ mentésirányítójának instrukciói alapján is elkezdhetjük az újraélesztést.

Bala és az életmentés, csak hogy legyen fogalmunk arról, hogyan is kéne csinálni.

Az alkalmazás a riasztást mindig a lehető legközelebbi önkéntes(ek)nek küldi el, majd ha elfogadjuk a riasztást, akkor GPS segítségével térképes navigációt biztosít a helyszínre. Az újraélesztés szakszerű elvégzéséhez, ha szükségünk van rá, segítséget kapunk akár telefonon keresztül a mentésirányító központból, de akár a program is tud nekünk segíteni, metronóm formájában diktálja a helyes ütemet. Sőt, arra is van lehetőség, hogy amíg az újraélesztést végezzük, addig a helyszínen tartózkodó “katasztrófaturisták” egyike szintén az alkalmazás segítségével megkeresse a közelben fellelhető nyilvános defibrillátorok egyikét és azért elfusson. Ennek adatbázisa ugyan még nem teljes, én a polgármesteri hivatal aulájában elhelyezett defibrillátort még nem találtam a térkép adatbázisában, de a fejlesztők a mentőszolgálat Facebook oldalán azt ígérték, hogy ez folyamatos és időt kértek a frissítéshez.

Én azt mondom, hogy inkább a SzívCity foglaljon egy nyúlfarknyi helyet a telefonomon, mint egy sokadik chatelő vagy fotómegosztó program. Ha csak egy hirtelen megállt szívet is újra tudunk indítani laikusként az alkalmazás segítségével, akkor már megérte telepíteni az alkalmazást. Ha pedig még azt is megtanuljuk, hogy mi is az a szakszerű újraélesztés és hogyan is kell azt “előadni” egy vészhelyzetben, akkor mi is több eséllyel számíthatunk arra, hogy fordított esetben rajtunk is segíthetnek.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek