6 évnél régebbi cikk

A színháztól az üvegékszerekig - beszélgetés Németh Mariannal
Fehérvár Médiacentrum fotója
kovacs.v.orsolya
A színháztól az üvegékszerekig - beszélgetés Németh Mariannal

A rajztanára annak idején lebeszélte arról, hogy művészeti iskolában tanuljon tovább. Tulajdonképpen sokan hálásak is lehetnek ezért, hiszen lehet, hogy akkor Németh Mariann derűs és türelmes lénye nem aranyozná be a Vörösmarty Színház dolgozóinak mindennapjait, és nem járult volna hozzá annyi sikeres előadás megszületéséhez rendezőasszisztensként, stage managerként az évek során.

Mary, ahogy legtöbben ismerik, együtt lélegzik a színházzal, de amikor ez a lélegzet már túlságosan felgyorsul, más művészeti tevékenységekben keres megnyugvást. Ahogy elnézem kézzel készült üvegfestményeit, és nagy népszerűségnek örvendő egyedi üveg ékszereit, az élet őt igazolta, és annak a rajztanárnak annak idején azért nem volt teljesen igaza…

Munkakörödből adódóan mennyire sokat kell jelen lenned a színházban? A próbafolyamatokon vagy konkrétan az összes előadásnál, amelyeknek részt vettél a születésében?

Amelyik darab születésénél közreműködtem, annak az összes előadásán ott kell lenni és megnézni. Ilyenkor gyakorlatilag én vagyok az ügyeletes rendező. Maga a próbafolyamat átlagosan hat hétig tart. A végén, a főpróba hetén reggeltől éjszakáig a színházban vagyunk, ilyenkor egyáltalán nem is lát a családom. Előző héten igyekszem előre főzni többfélét az ilyen hetekre. Természetesen olykor azért nehezebben viselik a távollétemet, de alapvetően megszokták, hiszen tizennyolcadik éve a színház világában élek. Túlságosan szeretem ahhoz, hogy csupán munkának érezzem, így aztán fel sem tűnik, mennyi időt is szánok rá pontosan. Most volt egy kicsit lazább időszakom, de november 6-án kezdődnek a következő darab próbái.

Nehéz elképzelni, mivel is járhat a munkád pontosan. Feltételezem, hogy egy jó adag szervezőkészség mellett az empátia is elengedhetetlen, ahhoz, hogy ennyiféle emberrel megtaláld a hangot.

Pontosan erről szól ez az egész. Hogy empatikus légy az emberekkel. Szeretem őket, nagyon kevés olyan ember van, akit nem szeretek. Nem vagyok haragtartó, de szerintem mindenki életében akad néhány személy, aki olyat tett, amit nem tud megbocsátani.

Melyik az a része a feladataidnak, amit a leginkább testhezállónak érzel?

Maga a szervezés. Amikor idekerültem a színházba, a jegyirodán dolgoztam tíz évig. De abba belefáradtam, váltani szerettem volna. Ekkor adódott egy lehetőség, hogy rendezőasszisztens legyek a tatabányai színházban. Ott is otthon éreztem magam, hiszen a szomszéd faluból származom. És megtetszett a feladat, ahogyan előre kell gondolkodni, minden részletet úgy alakítani, ahogyan a rendező szeretné. Ez sok ember mozgatását jelenti térben, időben, mindenhogyan. És hogy minden egyben legyen, a díszlet, a kellékek, a fény, a hang. Ez komoly szervezést igényel. Nekem kell mindenkivel a kapcsolatot tartani, odafigyelni, hogy minden színész biztosan ott legyen a próbán. Nehogy véletlenül elfelejtsem kiírni. Mert előfordult ilyen is, emberből vagyunk...

Tatabányáról hogyan vezetett az utad vissza Fehérvárra?

Másfél évig tartott ez a kitérő. De mindvégig nagyon hiányzott a Vörösmarty Színház. A premierekre mindig visszajöttem, de közben sokszor fájt a szívem… Ragaszkodó típus vagyok. Elmondhatatlanul örültem, amikor lehetőség adódott rá, hogy itt folytassam a rendezőasszisztensi tevékenységet.

Gyerekként viszont ezek szerint Komárom megyében éltél.

Tatabánya mellett van egy kis sváb falu, Tarján. Ott nőttem fel, középiskolába pedig Bicskére jártam. Ott ismerkedtem meg a férjemmel, és amikor összeházasodtunk, vele költöztem Fehérvárra. Nagyon szeretem a várost, innen már nem is akarnék soha elköltözni.

A színházi előadások mellett üvegfestményeken is kibontakoztatja kreativitását (Fotó: Horváth Reni)

Az általad gondozott előadásnak tehát minden mozzanatát ismerned kell, attól kezdve, hogy kinek hol kell lenni, melyik kellék mikor kerüljön elő... hogyan történik mindennek az adminisztrációja?

A szövegkönyvben, amiből mindenkinek van egy saját példánya. Ceruzával jegyzetelek bele, aztán folyamatosan radírozok, ahogy menet közben változnak a dolgok. Bekerül az összes mozgás, fényváltás, ami a rendezőnek menet közben eszébe jut. A hangosítókkal is folyamatosan egyeztetünk. Másként néz ki a súgó példánya, másként az ügyelőé, akinek például a színpad összes mozgását, a díszlet minden átrendeződését felügyelnie kell. Mindezekből én is nagyon sok mindent lejegyzek, ami pedig a színészhez köthető mozgás, az nálam percre pontosan megvan mindig. Így tudom összefogni az egészet. Ha egy órára leülök egy nagyon régi szövegkönyvvel és átnézem, akkor előjön minden. Így újítottuk fel nemrég a Bor, mámor, szerelmet is majdnem két év után. Néhány próba, és előjön minden részlet.

Akadtak olyan előadások, amelyek a szíved csücskei voltak?

Szinte az összes. Mindenki tudja rólam, hogy leginkább a zenés műfajban érzem otthon magam, legyen az operett vagy musical. De ha elkezdek dolgozni egy előadásban, még ha nem is áll közel hozzám eleinte, hamar megszeretem. Amikor mások azt is mondják, hogy nem sikerült jól, én többé már nem érzem így. A szívemhez nő, és pontosan tudom, mennyi munka van mögötte.

Ötletelned is kell?

Ez változó. Nem minden rendező szereti, amikor ötletelsz. De van, amikor kikívánkozik az emberből és elmondja, amit gondol. Persze megtanultam az évek során, hogy időnként bölcsebb döntés csöndben maradni. Minden rendezővel másként kell dolgozni. Nem emlékszem olyan rendezőre, akivel végül ne jöttünk volna ki a próbafolyamat alatt. Vannak visszatérő rendezők, akik szeretnek lehetőleg ugyanazzal az asszisztenssel dolgozni. Engem most nagy örömömre Szabó K. István kért fel újra egy közös munkára. Zseninek tartom azt az embert.

Ritkán, de a munkaköröd része az is, hogy statisztafeladatra beugrasz. Hogy érzed magad a színpadon?

Nagyon furán. Nem azt mondom, hogy nem jó érzés, mert akkor hazudnék. De biztos, hogy nem lennék színész. Többek között azért sem, mert óriási szövegmennyiséget kell megtanulniuk. Én pedig nehezen tanulok szöveget. De időnként valóban előfordul, hogy beugrok. Volt már néhány mondatos szövegem is.

Azt is sokan tudják már rólad a városban, hogy üvegfestéssel, üvegékszer készítéssel is egyre komolyabban foglalkozol. Jól gondolom, hogy ez a tevékenység azért jó kiegészítője a Te életednek, és azért kerülsz általa egyensúlyba, mert maga a színházi világ olyan intenzív lüktetésű közeg, amit egy ilyen alkotó tevékenység elmélyültsége egyensúlyoz?

Valóban, az állandó pörgés után valahol muszáj levezetni a feszültséget. Bár nem kifejezetten emiatt kezdtem el üveget festeni, hanem maga a technika fogott meg. A férjemtől kaptam karácsonyra egy Makovecz könyvet, amiben gyönyörűszép templomi üvegek voltak. Ennek a könyvnek a hatására először részt vettem egy Tiffany tanfolyamon, ahol megtanultam a forrasztás technikáját, ahogy kisebb üvegdarabokból rakjuk össze az alkotást, majd festjük meg. De ehhez túl sokat kell vágni, az üveg pedig könnyen törik, kevésbé volt türelmem hozzá. Majd egy üvegfestő tanfolyamot is elvégeztem, és elkezdtem magam kísérletezgetni a képeimmel. A megfelelő textúra kialakításához rengeteg próbálkozásra van szükség. Hiszen az üveg rideg anyag, nem szívja fel a nedvességet, mint a vászon. Utóbbira is szoktam egyébként dolgozni, de most már ritkábban.

Varázslat a kemencében: ilyen szép ékszerek készülhetnek üvegből (Fotó: Horváth Reni)

Amikor vastagabb réteget szeretnél a festékből elérni, meg kell várnod, hogy az első réteg teljesen megszáradjon?

Bizony, bizony! Ez általában egy hétig is eltart. A festék vastagsága adja meg, hogy mikor tudom a következő réteget felvinni. Amikor már teljesen megkeményedik, kiszárad, akkor jönnek még a kis finomítások. Mert ahhoz, hogy például a haj élethű legyen, nagyon vékony ecsettel kell dolgozni. A mai napig szívesen festek üvegre képeket, ha ihletem van, de most már főleg ékszereket készítek.

Ezt milyen technikával?

Vettem egy kemencét, és abban égetem ki őket. Színes, sík üveglapokból vágok ki különféle mintákat és formákat, van, hogy több darabból illesztem össze a végleges formát. Üveggyöngyöket is készítek, azokat üvegrudakból. Keller Ági barátnőmmel, akivel több közös kiállításunk is volt már a Vörösmarty Színházban, Muranoban tanultuk meg ennek a technikáját egy ottani mestertől. Imádom csinálni, de elég nagy felszereltség kell hozzá. Születésnapomra kaptam már hozzá egy eszközt, szépen lassan gyűjtögetek. Az üveggyöngykészítéshez alapvetően gázégő fej kell, gázpalack és oxigénpalack, meg egy halom üvegrúd. Ági barátnőm Tiffany technikával dolgozik, és annyira megtetszett neki az a közeg, hogy azóta ki is költözött Olaszországba. Gradoban nyitja meg hamarosan a műhelyét. Idén nyáron is nyaraltam nála, és elhatároztuk, hogy tartunk majd kint üvegfestő kurzusokat nyaranta.

Milyen körülmények kellenek neked az alkotáshoz?

Van egy műhelyem, családi házban lakunk és már úgy építkeztünk, hogy legyen olyan külön hely, ahol én tudok alkotni. Előtte a szobában festettem, aminek a családom érthetően nem nagyon örült, mert azért büdös a festék. Most már van egy saját, nyugodt kis helyem, ahol le tudom vezetni az egész napi feszültséget. Előadások után óhatatlanul felpörögve megyek haza, kizárt dolog, hogy csak úgy lefeküdjek és elaludjak. Kell még egy-két óra ahhoz, hogy lenyugodjak, feldolgozzam, ami aznap történt.

Amikor kislány voltál, volt bármi olyan alkotó tevékenység, ami vonzott?

A festés. Rajzolni is szeretek, de inkább színekkel dolgozom szívesen. Amikor anyukám mondta, hogy hamarosan ki kell festeni a szobámat, gondoltam egyet és telefestettem az egész falat rózsákkal. Azt persze eltüntették, de én annál jobban élveztem, és a rózsa azóta is az egyik kedvenc motívumom. Sok élő rózsám is van otthon, és rengeteg rózsás képet festettem. Művészeti iskolába akartam menni, de a rajztanárom annak idején azt mondta, hogy szerinte az én tudásom kevés hozzá. Azóta elvégeztem egy lakberendező sulit is, ahol nagyon sokat kellett rajzolni. Szóval azért bebizonyosodott, hogy mégiscsak sok mindenre jó ez a tudás...

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek