6 évnél régebbi cikk

Játékkölcsönző nyílik Székesfehérváron
Játékkölcsönző nyílik Székesfehérváron

Különleges lehetőség adatik meg a fehérváriaknak: több száz társasjátékot kipróbálhatnak, és egy-egy hétre haza is vihetnek a Szent István Művelődési Ház játékkölcsönzőjéből. Az intézmény emellett közös családi programokkal is várja a látogatókat mostantól a Karácsonyig tartó időszakban, és a Betlehemi szép csillag pályázattal is közös kézműveskedésre biztatják a szülőket és gyerekeket.

Nyolc hét van hátra az ünnepekig. Hosszabbodnak az esték, és szerencsére jobb esetben a közös családi programokra szánt idő is. Ahhoz, hogy a família különféle korosztályú tagjai egymásra hangolódjanak, a közös játéknál, például egy társasozásnál jobb lehetőség nem is kell. Vagy mondjuk egy kis kézműveskedés is jó ötlet lehet. Az elkövetkező hetekben ez egyébként is aktuálisabb a szokásosnál: szülők-gyerekek együtt dekorálhatják a lakást, és lassacskán az adventi-karácsonyi saját készítésű díszek ideje is elérkezik.

A Szent István Művelődési Ház ezekhez a tevékenységekhez szeretné minél többek kedvét meghozni az év hátralévő két hónapjában. Több kezdeményezésben és programban is részt vehetnek az érdeklődők: vidám családi játékdélutánok lesznek a művelődési házban több hétvégén is. Valamint idén is meghirdették, immár tizenötödik alkalommal, a Betlehemi szép csillag pályázatot is, melyre gyerekek, felnőttek, családok jelentkezését is várják.

"Bármilyen természetes anyagból készült betlehemet készíthetnek a pályázatra. Ez lehet textil, fa, papír, bármilyen növényi termés, mindenkinek a fantáziájára bízzuk. A lényeg, hogy kézműves kivitelezésű, házilag készült alkotás legyen - foglalta össze Szenczi Jánosné Zsuzsa, a Fehérvári Kézművesek Egyesületének elnöke. - Mi ezeket az alkotásokat összegyűjtjük, zsűrizésre bocsátjuk. Nincs első, második, harmadik hely, de a legszebbeket díjazzuk, külön gyerek és felnőtt kategóriában is. A pályaműveket november 28-án és 29-én gyűjtjük itt a Szent István Művelődési Házban. A zsűrizett művekből rendezett kiállítás december 2-án szombaton fél 3-kor nyílik és az adventi időszakban lesz megtekinthető. Minden karácsonnyal, Betlehemmel kapcsolatos alkotást várunk, és arra szeretnénk rávenni a családokat, kisebb közösségeket, hogy közösen készítsenek valamit." A pályázat részletei itt olvashatóak.

 A Vidám családi játékdélutánok pedig már ettől a hétvégétől kezdve várják a látogatókat.

"Minden gyerek szeret játszani, és a játékon keresztül tudnak legjobban megtanulni dolgokat. Régóta szerettük volna ezt a rendezvénysorozatot elindítani, ahová a családok eljöhetnek, és függetlenül attól, hogy egyéves kisbabáról van szó vagy tizenéves kamaszról, mindenki megtalálhatja azt a játéklehetőséget, ami a korosztályának megfelelő. A játék családösszetartó erejét szeretnénk hangsúlyozni ezeken az alkalmakon" - mondta el az fmc.hu-nak Kecsés Márta, a kezdeményezés egyik mozgatórugója.  - "Nagyon sok játékmesterünk lesz, akik nem véletlenül fiatalok, játékos kedvűek!"

Márta, az Okoskodó elnevezésű foglalkozás sorozat házigazdája is a Szent István Művelődési Ház lesz, mely szintén arról szól, hogy a különféle korosztályú gyerekek a játék eszközeivel fejlesszék problémamegoldó képességeiket, logikus és kreatív gondolkodásukat, és minél hatékonyabban hasznosítsák az iskolában tanultakat.

A Vidám családi játékdélután sorozat első foglalkozása október 28-án szombaton 15 és 18 óra között lesz a Szent István Művelődési Házban, a következő alkalmakra november 11-én és december 2-án várják az érdeklődőket. A rendezvényeken való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, annak érdekében, hogy a szervezők tudják, pontosan mennyi és milyen korosztályú gyermekre számítsanak. A regisztrációra ezen a linken van lehetőség. Az érkezőket várja több száz különféle társas- és logikai játékok 2-99 éves korig, a tipegők a babasarokban szórakozhatnak, lesz szerepjátéksarok, építőjátékok tömkelege és kézműves sarok is a barkácsolni vágyóknak.

A számtalan játékot pedig nem csak a helyszínen lehet majd kipróbálni, hanem ezen túl ki is lehet majd kölcsönözni, és hazavinni egy-egy hétre. "Szintén régi vágyunk, hogy ezek a játékok kikölcsönözhetőek legyenek. Hiszen sokszor a családok, ha elmennek egy játékboltba, ahol rengeteg játékkal találkoznak,és nehezen döntenek melyik az, amelyik az ő gyermeküknek megfelelő, amivel szívesen játszana, ami örömet okoz neki. Nálunk ezeken a családi délutánokon tanácsadás is lesz, elmondjuk, hogy milyen korosztálynak, milyen habitusú gyermeknek milyen játékot ajánlunk. Aztán pedig ki is kölcsönözhetik a kiszemelt játékot, egy hétre hazavihetik. Péntekenként lesz nyitva a játékkölcsönző, pont azért, hogy hétvégén legyen idejük játszani is vele. Így azok is hozzáférhetnek, akiknek esetleg az anyagi lehetőségei nem engedik meg, hogy megvegyék a játékokat."

A szervezők arra is buzdítják a családokat, hogy hozzanak is magukkal egy-egy, már nem használt, de jó állapotban lévő játékot, amit aztán tovább adományoznak majd, hogy a karácsonyfa alatt azokat a gyerekeket is érjék szép meglepetések, akiknek a családjában kevés pénz jut erre a célra.Az adományokat december 20-ig bármelyik napon le lehet adni a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház portáján.

A tervek szerint a családi játékdélután sorozat sem ér véget az első három alkalom után, ha sokan érdeklődnek, januárban további időpontokban folytatódik majd.

Borítókép: pixabay.com
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek