2017. december 12. kedd Gabriella
Menü

A brazil ejtőernyősök

A brazil ejtőernyősök
A brazil ejtőernyősök (Fotó: Agência Brasil - EBC)

Eljött az ideje annak, hogy a különböző fegyveres erők különlegeseit bemutató sorozatunkban sort kerítsünk a brazil ejtőernyősökről szóló írásra, hiszen Latin-Amerika (ahhoz képest, hogy a legszórakoztatóbb államcsínyek és a legjobb mellű szépségkirálynők kontinense) eddig meglehetősen alulreprezentált volt itt, az fmc.hu „terepszín” címkéje alatt.

Szóval ha karnevál- vagy szambablogot írnánk, sokkal könnyebb dolgunk lenne, na meg a téma kutatása is jobban gyönyörködtetné a szerző fáradt szemét, de ugye tudjuk, hogy nem kell mindig kaviár (vagy ha kell is, nem jut). Következzék tehát egy cikk a brazil különlegesekről – csak az íze kedvéért.

A brazil ernyősök történelme az ország hadba lépésének évében, 1942-ben kezdődik, amikor is egy Roberto de Pessoa nevű felderítő százados azzal fárasztja elöljáróit, hogy kéthavonta letesz egy-egy többoldalas előterjesztést parancsnokai asztalára. Ezekben egyfelől beszámol az éppen folyamatban levő háború német és angolszász ejtőernyős műveleteiről, másfelől pedig (Cato késői rajongójaként) mindig úgy fejezi be írományát, hogy „a fentiekre való hivatkozással szükségesnek tartom egy hazai ejtőernyős alakulat felállítását”. A makacs kitartás 1944 decemberére hozza meg gyümölcsét: a riói hadügyminisztérium elhatározza, hogy – legalább ideiglenesen – megszabadul a szemmel láthatóan rögeszmés, ámde roppant lelkes tisztjétől, és megbízza, hogy ha már annyira rákattant az ernyőzés gondolatára, csomagoljon és utazzon az Egyesült Államokba (közelebbről Fort Benningbe) elsajátítani az új szakma alapjait.

Robertót a georgiai támaszponton a már négy és fél éves múlttal rendelkező jenki kiképzők várják, akik eleinte elnéző mosollyal elegyített szánakozással figyelik az izgága, angolul nagyon mókás kiejtéssel beszélő jövevényt, de nem kell hosszú időnek eltelnie ahhoz, hogy rájöjjenek: ez a srác nagyon komolyan gondolja. Az eredetileg három és fél hónapra tervezett kiképzési időből hatvan nap telik el, amikor be kell vallaniuk egymásnak, hogy bizony nem nagyon maradt oktatnivaló: a brazil kapitány mindent megtanult, amit csak lehetett.

De Pessoa olyan szakmai jellemzést kap a Fort Benning-iektől, hogy hazatérését követően rögtön előléptetik őrnaggyá, majd ’45 tavaszán már miniszteri utasítás születik egy ejtőernyős kiképzőközpont felállításáról (nucleo de treinamento e formação de pára-quedistas). Ennek első körben még csak az a feladata, hogy további brazil katonákat válogasson ki, akik szintén Fort Benningben kapják majd az alapokat. 1945. december 21-én tizenöt tiszt és hét őrmester, 1946. március 28-án további tizenegy tiszt és két őrmester kapja meg a katonai ejtőernyős oklevelet. Ők 35-en (de Pessoával 36-an) lesznek a pioneiros, vagyis az úttörők, akik köré már életükben legendákat font a katonai szájhagyomány.

Roberto de Pessoa (balra) 100 éves korában hunyt el 2010-ben (Fotó: Plano Brasil)
Roberto de Pessoa (balra) 100 éves korában hunyt el 2010-ben (Fotó: Plano Brasil)
img

 Az, hogy egy mai brazil ejtőernyősnek a nagyapja vagy a dédnagyapja a pioneirosok közé tartozott, olyan dicsfényt von az illető köré, mintha – teszem azt – korunk egyik berlini prostijának papírja lenne arról, hogy az ő üknagyanyja a Kitty Szalonban dolgozott. 2010-ben mintegy tucatnyi olyan brazil ejtőernyős szolgált, akinek férfiősei négy generációra visszamenőleg (egészen az úttörőkig) páraquedistas voltak… Ezt nevezem családi hagyománynak, riszpekt érte!

1947-ben (a Colina Longa-i laktanyában) elindul az első honi tanfolyam és kiképzés, melynek augusztusi vizsgaugratását a São Paolo melletti Cumbica fölött az egész brazil vezérkar végignézi. 225 ernyős dobja ki magát harminc másodperc leforgása alatt tizenhárom Douglas C-47-esből: a brazil ejtőernyős fegyvernem megszületett, a nap pedig (augusztus 23.) azóta is a fegyvernem napja.

Innen kezdve az építkezés folyamatos: 1953-ban már zászlóalj-nagyságrendűek, 1957-ben ezreddé, majd 1966-tól dandárrá nőnek.

Brazil ejtőernyősök a 2016-os riói zavargások idején (Fotó: Bda Inf Pqdt - Exército Brasileiro)
Brazil ejtőernyősök a 2016-os riói zavargások idején (Fotó: Bda Inf Pqdt - Exército Brasileiro)
img

Egy pillanatra még térjünk vissza 1957-re, amikor a teljesebb kiképzés és felkészülés érdekében meghívnak harminc amerikai rangert, hogy mutassanak nekik egy-két műveleti és más fogást. Az ötlet beválik, úgyhogy az elkövetkezendő négy évben nemcsak amerikai, hanem brit, francia és portugál kollégákat is fogadnak, és rendszeresen küldenek tanulni két-három fős teameket szanaszét a nagyvilágba. Úgy tűnik, a befektetés megérte. A bevállalósabb ernyősökből 2002-ben létrehozták a Különleges Műveleti Dandárt, a többieket pedig átnevezték Légiszállítású Gyalogos Dandárrá – velük a továbbiakban nem foglalkozunk.

Lássunk akkor pár érdekességet. Kifejezett harci cselekményekről, háborús tapasztalatról nem tudunk beszámolni, hacsak a békeműveletek során szerzetteket nem számítjuk: Brazília fegyveres ereje ugyanis egyike a kéksisakosok legnagyobb utánpótlásának; egyidőben több száz katonájuk szolgál a nagyvilágban az ENSZ-lobogó alatt. Számos szempontból ideálisak, hiszen a konfliktuszónáktól (Afrika, Közel-Kelet, Ázsia) távoli kontinensről érkeznek, és politikailag nincs különösebb elkötelezett hírük egyik nagyhatalom vagy ideológia felé sem.

Nem tudom, ők találták-e ki, de tökélyre mindenestre ők fejlesztették az ejtőernyős szolgálati kutyák intézményét. A hetvenes évek közepe óta folyamatosan van negyven-hatvan kiképzett ernyős kutyájuk, „akik” – ember-kollégáikhoz hasonlóan – elvégeznek egy alaptanfolyamot, majd a szintentartó ugrások számát tekintve ugyanaz a szabály érvényes rájuk is: évente legalább nyolcszor kell elhagyniuk ernyővel a hátukon a repülőgépet, ebből kettőnek korlátozott látási körülmények közötti (szürkületi-esti), egynek pedig zord időjárási ugrásnak kell lennie. A kutya-állomány nyolcvan százaléka német juhász, de akad pár speciális, brazil kitenyésztésű harci kutya is. Szakképzettségüket tekintve vannak robbanóanyag-kutatók, holttest-keresők, nyomkövetők, de sima jelző- és őrkutyák is.

A másik brazilikum a különleges dandár saját zenekara. Ez 1960 júliusában alakult, és azóta is féltékeny szeretettel tekintenek rájuk. Az itt zenélőket nem szabad ám valami elpuhult műkatonákak tekinteni,hiszen ők ugyanúgy végigszopják az ernyős alapkiképzés két hónapját, mint az összes többi, és bizony az ugrásokkal is naprakészek kell legyenek; ráadásul – és kéretik nem röhögni – hathavonta legalább egyszer a hangszerrel együtt ugranak, ami mondjuk egy fuvolás vagy triangulumos esetében nem nagy fegyvertény, de megnézném magamnak a bőgőst vagy a duplakürtöst.

Szerencsére zongoristájuk nincs.

És ne tessék valami vonósnégyesre vagy kamarazenekarra gondolni: 2016-ban például húsz őrmester, tizenhat tizedes és tizennégy közlegény alkotta, ami kereken ötven zenész jelent, a századosi rendfokozattal rendelkező karmesteren kívül.     

Aki akár csak egy kicsit is foglalkozott a dél-amerikai földrész történelmével, azt tudja, hogy kisebb csetepatéktól, na meg a már említett puccsoktól eltekintve ez egy viszonylag nyugodt kontinens – legalábbis Európához meg Ázsiához képest (hogy Afrikáról ne is beszéljünk). Az itteni hadseregek maximum a saját politikai elitjüket, esetleg lakosságuk egy részét szokták – két karnevál között – néha beterelni egy-egy nagyobb stadionba, hogy aztán egy olyan kormány vegye át az ideiglenes hatalmat, amely nevében előszeretettel visel olyan jelzős szerkezeteket, mint a Nemzeti Megtisztulás, Megmentés és Jólét Bizottsága, vagy a Nép Azonnali Boldogulásának Letéteményese  – hogy csak a legvisszafogottabbakról ejtsünk szót. De izmosabb, nemzetek közötti hadviselés nagyon ritka és az is hajlamos operettbe átmenni – gondoljunk csak a közép-amerikai foci-háborúra, amely tökéletesen illusztrálja, amit mondani akarunk.

Miért is soroltam fel mindezt? Hát azért, mert Brazíliának igazából nincsenek deklarált külső ellenségei, méretei és kiterjedése alapján bármelyik szomszédját zsebrevághatná a tíz közül. Csak példaként említem, hogy 17 ezer kilométer szárazföldi határral, továbbá 7500 kilométernyi tengerparttal rendelkezik. Éves védelmi költségvetése megközelíti a 33 milliárd dollárt (s mint ilyen, abszolút értékben a 13. legtöbbet költi a világon fegyverkezésre), és valamivel több, mint háromszázezer embert tart fegyverben. Egy ilyen országnak csak egy elmebeteg üzenne hadat – igaz, kelekótyákból Latin-Amerika sose szorult importra.

A fentiek értelmében a brazil hadsereg (és azon belül a vörössapkás ernyősök) rettenetesen unatkozhatnának, de a politikusok és közigazgatási szakemberek találtak nekik elég sok elfoglaltságot. Egy  nyolc és fél millió négyzetkilométeres, 208 milliós országban mindig akad tennivaló a ejtőernyősöknek, még akkor is, ha területén az utolsó háború nagyjából a mi kiegyezésünk korában, tehát kábé 150 éve volt. Rendszeresen részt vesznek például a katasztrófaelhárítási teendőkben, márpedig ezekből arrafelé sosincs hiány: vagy az Amazonas önt ki és tíz- vagy százezreket kell kimenekíteni az árterületről, vagy egy-egy járvány esetén kell leugrani az őserdő kellős közepére, ahol olyan bennszülöttek ezreit kell beoltani, akik ez ellen torkukszakadtából (és késük csorbultáig) védekeznének, netán eltévedt környezet- és esőerdő-védőket kell kimenteniük a felháborodott indiánok (vagy a még morcosabb nagyipari fakitermelők) fogságából – mindezekre a kellemetlen melókra ott vannak a különlegesek…

A vörössapkás brazil ejtőernyősök (Fotó: Fotos Públicas)
A vörössapkás brazil ejtőernyősök (Fotó: Fotos Públicas)
img

Akad azért katonásabb tennivaló is – például komoly belbiztonsági feladataik vannak. Gondolok itt a terrorelhárításra, valamint arra, amit a gyönyörű portugál brazil nyelv úgy fogalmaz meg, hogy Operações Contra Forças Irregulares, vagyis az Irreguláris Erők Elleni Műveletek egyfelől, illetve az Operações de Guerra Irregular, azaz az Irreguláris Háborús Műveletek.

Értjük, ugye: az egyiket leverik, a másikat meg folytatják, ha gáz van. Mindenesetre érdekes lehet, ahogy mondjuk nyolctól tízig azt tanulják, hogyan kell felrobbantani egy hidat, vagy elrabolni egy ellenséges tábornokot, cigiszünet, majd fél tizenegytől fél egyik azt, hogyan kell észrevenni és semlegesíteni az elrejtett robbanóanyagot a hídon, vagy megakadályozni, hogy a saját generálisodat a másik fél elvigye magával.

A dandár ökle egy 17. századi martalócról, bizonyos Antônio Dias Cardoso-ról elnevezett speciális zászlóalj. Őket 1968-ban hozták létre, tipikus brazil előjátékkal és körülmények között: egy polgári repülőgép zuhant le százvalahány utassal, valahol a Zöld Pokolnak becézett dzsungelban, majd az utánuk küldött mentőosztag is eltűnt. A mentőcsapat után küldtek egy másik (ezúttal katonai) mentőcsapatot, amelyikkel két nap után szintén elvesztették a kapcsolatot – na ekkor kapott hisztériás rohamot a tábornoki kar és elhatározták a különleges alakulat létrehozását. 1978-ig nagyvezérkari közvetlen alárendeltségben működtek, de ekkor az ernyősök lecsaptak rájuk és bekebelezték őket.

Ezekről a fiúkról csak annyit, hogy három századra vannak osztva (két SF-század meg egy kommandó); minden század hatfős modulokban dolgozik, de az igazi fenegyerekek ezek az utóbbiak. Itt (mármint a kommandó-században) vannak ugyanis a brazil fegyveres erők olyan specialistái, akik a dzsungeltől kezdve a hegyekig, a pampáktól a városi környezetig bárhol képesek borsot törni az ellenség orra alá. Kiképzésük 23 hétig tart, de az állomány jó negyede ezen kívül elvégezte még a speciális PsyOps-tanfolyamot is, amely további 16 hetet vesz el a srácok életéből.

Igen, srácokat mondtam, tudniillik arrafelé még nem igazán hallották hírét a nemek közötti egyenjogúságnak, ezért nők jelentkezését a különleges zászlóaljba nem fogadják, noha más fegyvernemeknél (akár a sima ejtőernyősöknél is) bizony felbukkannak a hölgyek is. De hát fogadjuk el, hogy a gyengébb nemmel kapcsolatban Brazíliában egészen más elvárások fogalmazódnak meg.

És remélem, ezzel az utolsó megjegyzéssel nem haragítottam magamra kedves női olvasóinkat...

Rajongj a Konteóblogért itt vagy csak simán olvasd itt.

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

  • Magyar Hírlap - Meghosszabbították az élelmiszer-automaták felügyeleti egységeinek telepítését
    Magyar Hírlap - Meghosszabbították az élelmiszer-automaták felügyeleti egységeinek telepítését
  • Világgazdaság - Egyre nagyobb bevételt hoz a borértékesítés
    Világgazdaság - Egyre nagyobb bevételt hoz a borértékesítés
  • Karácsonyi adományosztás és közönségtalálkozó a sportcsarnokban
    Karácsonyi adományosztás és közönségtalálkozó a sportcsarnokban
  • Révész Lajos baptista lelkész volt a Királykút Emlékház  vendége
    Révész Lajos baptista lelkész volt a Királykút Emlékház vendége

A hét embere

Eseménynaptár