6 évnél régebbi cikk

Nem csak Betlehem, lenyűgöző életképek is készülhetnek csuhéból! – bemutatjuk Takácsné Ambrus Éva alkotásait
Fehérvár Médiacentrum fotója
Horváth Reni
Nem csak Betlehem, lenyűgöző életképek is készülhetnek csuhéból! – bemutatjuk Takácsné Ambrus Éva alkotásait

Kevesen tudják, micsoda kincs rejtőzik a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház falai között. A Takácsné Ambrus Éva csuhéműves huszonöt évnyi munkáját felölelő állandó tárlaton egyedülálló módon, csuhéből készült életképek sorozatán át ismerkedhetnek meg a látogatók a paraszti élet hétköznapi jeleneteivel.

Ha egy iskolás csoport ellátogat a tárlatra, a gerebenezés, tilolás, sulykolás nem száraz szavak lesznek többé számukra a tankönyvben, hanem élettel teli jelenetekként elevenednek meg a gyerekek szemei előtt.

Egy Betlehemmel kezdődött az alkotó munka három évtizeddel ezelőtt Takácsné Ambrus Éva életében, legnagyobb munkái végül a paraszti életből vett jelenetek lettek. Készített több szereplős életképeket hímzésről, csipkeverésről, nagymosásról, kenyérsütésről, legénybúcsúról, az igazi kellékek kicsinyített másával. „Minden valódi: az apró kenyeret is magam sütöttem a kenyérsütéses jelenethez. A szövőszék, a rokka is olyan, mint az igazi: amíg a férjem élt, a famunkákat ő készítette, a bútorokat, a mosóteknőt…” – idézte fel lapunknak Takácsné Ambrus Éva.

 


A csuhéművesség bizony nem feltétlenül asztal melletti alkotómunkát jelent. Minden a megfelelő csuhé kiválasztásával kezdődik. Mégpedig a kukoricaföldön, hajnalok hajnalán, amikor a csuhé még nedves, párás, nem törik. „A csuhészedés az egyik legnehezebb dolog. Mert a rengeteg kukoricából aprólékosan ki kell válogatni, hogy melyik a megfelelő színű, állapotú, ami biztosan nem penészes. A csuhé szobraimon semmi sincs festve, minden eredeti színű. – mesélte Takácsné Ambrus Éva. – Amíg a férjem élt, gyakran már reggel fél hétkor kint voltunk a szántóföldön ősszel. Megkérdeztük a gazdát, megengedi-e, hogy elvigyük a csuhét. Cserébe mi szedtük le neki a kukoricát és raktuk zsákokba. A férjem kihozta nekem a sorok végéhez, én ott egyenként átválogattam. Bizony megesett, hogy csak tíz soron volt jó a csuhé, a többit eldobhattuk, mert rohadt. Akadt olyan év, amikor egy szálat sem tudtunk hazavinni.”

Megéri jól kiválogatni a csuhét, mert az abból készült alkotás aztán akár száz évig is eláll. Ezért is akkora érték ez a gyűjtemény a Szent István Művelődési Házban. „ A férjem mindig azt mondta, az egyedüli ellensége a víz, a tűz és a taposás.”
Éva néni ötven évesen kezdett el a csuhéval foglalkozni. Sosem tanulta, mindent maga tapasztalt ki az évek során: „Először is mindig meg kell nedvesíteni a leveleket, mielőtt formázzuk, egymásra rétegezzük. Különben törik. Ha egy elszakadt, bizony, dobhatom el az egészet, és kezdhetem elölről. A szárítás sem mindegy, hogyan történik. Ha idő előtt bedobozolom, vagy nem a levegőn szárad, megsárgul.”


Első munkája egy karácsonyi ajándékba készített betlehem volt. „Nagyon nem volt szép, legalábbis az én szememben. Másoknak viszont annyira tetszett, hogy biztattak: semmiképp ne hagyjam abba! Készítettem Józsefet és Máriát is a betlehem után, aztán több egy alakos alkotás után áttértem a paraszti jelenetekre. Volt, hogy pékség rendelte meg a kenyérsütés-kompozíciómat a kirakatába. Mi éveken át ebből éltünk. Harmincnégy évig ápoltam a férjemet, mellette gondoskodtam a három gyermekünkről.”
Bármilyen jelenetet, életképet is rendeltek meg Éva nénitől, minden munkájából készített egy példányt magának is. Így gyűlhetett össze több mint két évtized alatt a mostani tárlat anyaga. „A paraszti életképek az utolsó mozdulatig hitelesek. Sok mindennek utánajártam népművészeti könyvekből is. Bizonyos dolgokra pedig magam is emlékszem a gyerekkoromból, mint a szappankészítésre vagy a kukoricafosztásra.”

A jelenetekben az emberalakok sokak szerint annyira hitelesek, mintha tényleg élnének. És valóban, hosszan elnézve őket, szinte az az érzésünk, hogy mindjárt megmozdulnak. Az életképek megnyugtatóak és harmóniát árasztanak. „Akadt olyan idegorvos, aki azt mondta: mindenkinek meg kéne őket mutatni az idegosztályon, annyi nyugalom sugárzik belőlük.” – mesélte mosolyogva az alkotó. Akiből egyébként hetvenkilenc évesen annyi életerő sugárzik, hogy azt a jóval fiatalabbak is megirigyelhetnék. Talán megbocsátja nekem, ha elárulok egy kulisszatitkot a találkozásunkról: miközben a tárlatot nézegetve társalogtunk, véletlenül ránk zárták a terem ajtaját. Persze végül kiszabadultunk, de azért igyekeztem megnyugtatni: ha nem jönnek értünk, az okos telefonomon kinéztem volna az intézmény telefonszámát és felhívom a portát. Mire rám nevetett és azt mondta: „Ugyan, kedveském, legfeljebb kimásztunk volna az ablakon!”

 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek