2018. január 16. kedd Gusztáv
Menü

Izrael atombombája

Izrael atombombája
(Fotó: ricangel.com)

Amikor 1986. október ötödikén a londoni The Sunday Times (Mordeháj Vanunu izraeli technikus azóta is tisztázatlan eredetű lelkiismereti rohamának következtében) exkluzív fotókkal illusztrálva világgá repítette a hírt, mely szerint a zsidó állam „nukleáris arzenállal” rendelkezik, valójában senki nem lepődött meg, talán csak az izraeli elhárítás. De ők nagyon.

Az izraeli biztonságpolitikai gondolkodás (roppant pragmatikus és rugalmas lévén) kevés megkerülhetetlen alaptétellel rendelkezik, de ezek alfája és omegája a következő: a Soá (mifelénk inkább holokauszt néven ismerjük) tapasztalatai feljogosítják a zsidó államot, hogy fennmaradása érdekében bármilyen intézkedést, erőt, eszközt vagy módszert igénybe vegyen. És ebben az esetben a bármilyen szót szíveskedjenek szó szerint venni.

Uránt kerestek, de nem találtak

A fenti axiómának megfelelően 1949-ben az akkor alig egyéves izraeli hadsereg létrehozza a Hemed Gimel kódnevű alakulatot, melynek egyedüli feladata, hogy a barátságosnak egyáltalán nem mondható dél-judeai Negev-sivatagban geológiai kutatásokat végezzen az esetleges urán-lelőhelyekre vonatkozóan. Radioaktív ércet nem találtak ugyan, de a helyszín megtetszett az illetékeseknek.

1952-ben a legnagyobb titokban létrehozzák az Izraeli Atomenergia Bizottságot, melynek vezetője, David Bergmann kémikus egy kormányülésen kimondja azt, amit addig senki nem tartott ízlésesnek: „az izraeli atombomba a legbiztosabb garancia arra, hogy többé senki nem fogja a zsidókat juhnyájként a vágóhídra terelni”. A jelszót kiadták, Weizmann köztársasági elnök (szintén vegyész) rábólintott, s az izraeli atomprogram kezdetét veszi.

Technológiai titkosszolgálat születik

A már említett Negev-sivatagban, mintegy nyolc kilométerre délre a kifejezetten észak-afrikai bevándorlók számára létrehozott Dimona kisvárostól, jelentős francia támogatással elkezdik építeni azt a nukleáris kutatóközpontot, melynek létezése, valamint a falai között folyó munka mibenléte közel harminc évig egyike volt a Közel-Kelet – amúgy számos – rejtélyének. Pletykák és híresztelések fel-felröppentek, de Vanunu színre lépéséig konkrétumot senki nem tudott mondani. Aki meg tudott volna, az nem akart. A projekt komolyságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy külön állami titkosszolgálatot (körülbelül a huszadikat Izraelben) hoztak létre a létesítmény biztonságának garantálására, valamint a szükséges (tudományos és katonai) információk beszerzésére, elemzésére és értékelésére. Ez volt a Lekem, melynek eufemisztikus neve így szólt: Tudományos Kapcsolatok Irodája.

A Negev-sivatag (Fotó: izraelinfo.com)
A Negev-sivatag (Fotó: izraelinfo.com)
img

Teljes titokban

Az izraeliek mély konspirációját mi sem jellemzi jobban, mint hogy az USA is csak 1959-ben szerzett róla tudomást, egy U2-es kémrepülőgép által készített fotók alapján. Miután Tel Aviv különféle, roppant gyenge, ám annál fantáziadúsabb magyarázatokkal próbálkozott (kohászati kombinát, mezőgazdasági kutatóintézet, textilgyár, festéküzem), 1960 decemberében az izraeli államfő megsúgta Eisenhowernek: Dimonában békés célú nukleáris tevékenység folyik. Kizárólag békés célú! – hangsúlyozta Ben Gurion és őszintén (olyan őszintén, ahogy csak magas beosztású politikusok és világbajnok szélhámosok tudnak) az amerikai elnök szemébe nézett.

Kicsit gyanús

A hatvanas évek elején de Gaulle tábornok megpróbálta rávenni Ben Guriont, hogy a dimonai létesítményt nyissák meg a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőrei előtt, de Izrael csak amerikai felügyelők beutazását engedélyezte, s ezt is csak az ellenőrzési szándék előzetes bejelentésének feltételével. A hatvanas években hét alkalommal látogattak amerikai szakértők a kutatóközpontba, és megállapították, hogy szigorú értelemben vett tudományos célok nem indokolják az ott szemügyre vett reaktor méreteit és kapacitását, de olyan egyértelmű, katonai célú felhasználásra utaló jelekre, mint például a plutónium-dúsítás, nem bukkantak.

A CIA egyik speciális, „for the President's eyes only” jelzéssel ellátott, vagyis csak az elnöknek szóló jelentése 1968-ban, többek között Teller Edére, mint forrásra hivatkozva megállapította, hogy „technológiai értelemben Izrael készen áll az atombomba elkészítésére”. Utólagos vélekedések szerint már az 1967-es (hatnaposnak nevezett) arab-izraeli háborúra elkészült az első példány, de bevetésére – szerencsére – nem került sor.

Monty Python

A hetvenes-nyolcvanas évek a viszonylagos nyugalom jegyében teltek, már ha nem számítjuk a havonta ismétlődő, abszurd színházi előadáshoz illő párbeszédet, amit hivatalosan stratégiai kétértelműségi politikának is neveznek (az átlagpolgár simán mellébeszélésnek hívja), s amely nagyjából így foglalható össze:

Újságíró, békeharcos, környezetvédő, állampolgár, stb.: Szeretnénk világos és egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy rendelkezik-e Izrael nukleáris fegyverrel?

Izraeli illetékes: Mi a legvégsőkig kitartunk a konfliktusok tárgyalások útján történő rendezése és megoldása mellett. Köszönöm az érdeklődést és jó étvágyat a pogácsához.

Mordeháj Vanunu (Fotó: greenfo.hu)
Mordeháj Vanunu (Fotó: greenfo.hu)
img

Riport, csábítás és emberrablás

Az állóvízbe – amint azt a bevezetőben is említettük – Mordeháj Vanunu dobott egy jókora kavicsot ’86-ban, amikor pár tucat, általa készített fényképpel alátámasztott riportot adott a The Sunday Times-nak Dimona valódi arcáról. A marokkói születésű technikus lépésének valódi mozgatórugóját igazából azóta sem lehet ismerni, noha politikusok, elhárítók és elmegyógyászok éveken keresztül egyaránt próbálkoztak feltárásával. A Moszad azonban nem teketóriázott: egy „Cindy” fedőnevű ügynöke két nap alatt elcsábítja a meggondolatlan Vanunut, Londonból Rómába csalja, majd az olasz fővárosban egy különítmény elrabolja és Izraelbe viszi, ahol 18 évet kap hazaárulásért. Börtönbüntetését letöltötte, de Izraelt a mai napig nem hagyhatja el és külföldiekkel sem veheti fel a kapcsolatot.

Teherán is tanult Izraeltől

Manapság, amikor a feltételezett iráni atomprogram miatt a Közel-Keleten elég nagy a nyugtalanság, érdekes párhuzamokat lehet felfedezni Tel Aviv és Teherán egykori és mai kommunikációjában, noha ezt a hasonlatot biztos mindketten élénken kikérnék maguknak. Már csak egy bevállalós iráni technikus hiányzik, fogadni mernék rá, hogy a világsajtó tárt karokkal fogadná.

Rajongj a Konteóblogért itt vagy csak simán olvasd itt.

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

  • Egyre népszerűbbek a múzeumok
    Egyre népszerűbbek a múzeumok
  • Országszerte sok a baleset
    Országszerte sok a baleset
  • Magbörze lesz szerdán este a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Házban
    Magbörze lesz szerdán este a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Házban
  • Folytatódik az elsősök toborzása a Németh László Iskolában
    Folytatódik az elsősök toborzása a Németh László Iskolában

A hét embere

Eseménynaptár