2018. június 24. vasárnap Iván
Menü

„Szenvedély nélkül semmit nem adnak” – beszélgetés kicsit másképpen, kicsit mindenről dr. Cser-Palkovics Andrással

„Szenvedély nélkül semmit nem adnak” – beszélgetés kicsit másképpen, kicsit mindenről dr. Cser-Palkovics Andrással
(Fotó: Pápai Barna)

Nehéz helyzetek, szaloncukor a karácsonyfáról, várakozás vagy munka, robbanás a Városházán és szenvedély, ami nélkül dr. Cser-Palkovics András szerint semmit nem adnak. Megkérdeztük városunk polgármesterét egy kicsit másképpen, egy kicsit mindenről.

Néhány hete azt nyilatkoztad, hogy nagyon szereted a szaloncukrot. A csomagolás a fán marad vagy nehéz szívvel, de leszeded?

Gyerekkorom óta sport a karácsonyfán lévő szaloncukrot kibontani, megenni és papírt művészien visszacsomagolni. Nem mondhatom, hogy felnőtt koromra ezt a szokásomat teljesen elhagytam. Egyébként is nagyon szeretem a csokit, nem tudok neki ellenállni. Otthon idén már megtaláltam két doboz szaloncukrot, és bár Edina nem annyira értékelte, de az egyiket a gyerekekkel megettük.

A másik dobozra azért még várnod kell. Mennyire tudsz a rengeteg program mellett a várakozás időszakába belehelyezkedni, az advent inkább a munkáról szól vagy a hangulatát is tudod élvezni, átélni?

Ez az időszak rengeteg ünnepi programot tartogat, amelyeken részt veszek, és ha már ott vagyok, akkor kiélvezem, a hangulatát is átveszem. Ráadásul szerencsés helyzetben vagyok, hiszen a polgármesteri iroda a Városház térre néz, és amikor kinyitom az ablakot – ami általában nyitva szokott lenni télen-nyáron egyaránt –, akkor beszűrődnek a kinti hangok, a halk karácsonyi zene, a gyerekek színpadi előadásai, így munka közben is kapok az adventi a hangulatból, az ünnepibe öltözött környezetből, vagyis az advent átitatja a mindennapokat, és ez nagyon jó. A munka mellett az adventi időszak nekem is a várakozás, és egy kicsit a csodák időszaka is.

Mennyire tudod ilyenkor a gyermekeidet bevonni ebbe az életedbe, és most szándékosan nem a munka szót használtam...

Alapvetően igyekszünk mentesíteni őket az alól, hogy az ő édesapjuk a polgármester, mert ez azért nehéz teher. De mindeközben nagyon szeretek velük lenni, és szeretném, ha az életünk – az övék és az enyém – nem válna azon a ponton el, ami munka, hiszen ez ugyanúgy az életem is. A nagyobbik gyermekem nem nagyon szeret velem a városban mutatkozni, mindig azt mondja: apa téged mindenki ismer, és mindenkivel beszélgetsz. A középső gyermekem, Ágoston, ebben az életkorszakában jobban viseli ezt a helyzetet, talán élvezi is. Éppen néhány hete volt egy közös tévés fellépésünk, nagyon büszke voltam rá. A pici lányom pedig pár napja fejtette ki: hogy apa, amikor nem leszel polgármester, az nem lesz olyan jó, de én annak örülni fogok, hogy akkor biztos többet leszel itthon.

Ilyenkor azért a szívem kicsit megszakad, hogy nem tudunk annyi időt közösen tölteni, amennyit ők szeretnének.

Ezért is igyekszem, hogy például az advent időszakában, a karácsonyi forgatagban minél többet legyünk együtt. Adott esetben nem Fehérváron, amit ők nagyon értékelnek, mert akkor apa olyan, mint bármelyik másik apuka. Advent harmadik hétvégéjét például Debrecenben töltöttük, ez volt az én igérvényem a sok adventi elfoglaltság mellett, hogy lesz egy péntek, szombat, vasárnap, ami csak az övék, csak a miénk. A középső gyermekemnek, Ágostonnak Debrecenben volt hokimeccse a hétvégén, és így mi is utána utaztunk, hogy szurkoljunk neki.

Tudtál úgy sétálni a debreceni karácsonyi vásárban, hogy közben nem hasonlítgattad, mondjuk a díszítést a fehérvárihoz?

Nem nagyon. Állandóan fotóztam, a feleségem már fogta a fejét, hogy hagyjam már abba, és hogy megint mit láttam, amit otthon meg szeretnék csinálni? És egyébként láttam olyat. Nagyon érdekes, izgalmas ötletek voltak, találtam olyat, ami átemelhető lenne az itthoni adventi időszakra, a karácsonyi vásárba, és persze láttam olyat is, ami nekem itthon jobban tetszik.

 (Fotó: szekesfehervar.hu)
(Fotó: szekesfehervar.hu)

Sikerült Jézuskával megbeszélni már az idei dolgokat, az ajándékokat? Hogyan zajlik az egyeztetés nálatok?

Egyelőre félig volt csak sikeres a megbeszélés, de már volt találkozásunk, és az ajándékok egy része rendben van. Nemrég a tévében is kérdezték ezt tőlem, de igyekeztem kitérő választ adni, aztán otthon meg is kaptam, hogy nagyon figyelték, mit mondok, hátha lebukom. Így most sem mondhatok többet.

Nálunk Edina viseli a családi terhek jelentős részét, ami a logisztikát, szervezést illeti, és így van ez a karácsonyi felkészüléssel, vagy ha úgy tetszik, a Jézuskával való beszélgetés intenzitásának tekintetében is.

Milyen nálatok a karácsony, hogyan zajlik, ha onnan indulunk, hogy december 24-én reggel felkeltek?

December 24-én a napközbent most otthon töltjük, majd délután Ágoston a Ciszterci Templomban, betlehemes játékban szerepel, és persze ott leszünk mindannyian, megnézzük. Ez lesz az első ilyen alkalom, úgyhogy ez egy kicsit átalakítja az eddig megszokott délutáni, esti programot. Annyiban azonban nem változik, hogy ezt követően Balatonra megyünk le szentestére. Majd 25-26-án a családdal találkozunk, részben nálunk, részben szüleimnél, illetve a bátyámék két napot töltenek nálunk. Ez mindig nagyon jó időszak, megindulnak a családi társas- és puzzlecsaták. Ugyan utóbbit mindig csak elkezdjük a bátyámmal, de sosem fejezzük be, viszont annál jobb hangulatban telik. A két ünnep között elméletileg nincsen munka, remélem idén gyakorlatilag sem lesz, szurkolok, hogy ne történjen semmi rendkívüli.

A két ünnep között megyünk majd hokimeccsre, kosármeccsre, a szilvesztert pedig itt töltjük Fehérváron, aztán január első napján a hagyományos lencseosztás után jön az év egyik legizgalmasabb feladata, mert mindig karmesterkedek, úgy 15-20 másodpercet az Újévi koncerten. Szóval az év mindig egy számomra rettenetesen bonyolult, és igazán jól meg nem valósítható feladattal indul. De most már része a hagyománynak.

Ha pedig újév, szilveszter, akkor nem mehetünk tovább számadás nélkül. Ha egyetlen eseményt vagy döntést kellene kiemelned 2017-ből, és nem abból a szempontból, hogy mi volt a legfontosabb, hanem, hogy mi volt a legnehezebb vagy hagyott a legmélyebb nyomot benned, akkor mit emelnél ki?

Egy legnehezebb döntést tényleg nem tudnék kiemelni, hiszen egy nagyváros életében rengeteg döntés van, amit nagyon nehéz meghozni. Ha egy pillanatra kellene visszaemlékezni 2017-ből, akkor – lehet, hogy azért mert még friss – a városházi robbanást emelném ki. Aki akkor itt volt az épületben, az a több száz ember, az ezt az emléket jó ideig biztosan elviszi magával. Talán nem is maga a pillanat, hanem inkább az azt követő érzések miatt. Este, amikor jegyző úrral (dr. Bóka Viktor - szerk.) még chateltünk egy kicsit, akkor beszéltük, hogy ebből nagyobb baj is lehetett volna. Érdekes az ember agya, amikor a krízishelyzetben benne van, akkor nem gondolkozik, teszi a dolgát, de amikor elmúlik a közvetlen veszély és kiderül, hogy szerencsére nagyobb baj nincsen és főleg, hogy senki sem sérült meg, akkor, amikor nyugalomban leül és átgondolja a történteket, érzi csak igazán át, hogy ebből nagyobb baj is lehetett volna.

Vegyes érzésekkel ültünk be két héttel később a következő közgyűlésre, és persze viccelődtünk is egy kicsit, de azért mindenki érezte a történet súlyát. És pont, amikor most beszélgetünk (2017.12.19. 8.30), helyezik, helyezték vissza a vitrint, és a vitrinbe a koronát, az országalmát és a koronázási kardot, úgyhogy ez most még az emléket újra elő is hozta, ráadásul egy kicsit – számomra – szimbolikus jelentéssel, hogy lám-lám, előbb-utóbb minden visszatér a rendes kerékvágásba, és az élet megy a maga útján tovább.

Nekem ez egy kicsit tanulság is, hogy persze, mindig vannak problémáink, egy ezeréves város történetében pedig rengetegszer történt igazán nagy probléma, baj, olyan, amikről szerencsére nekünk sejtésünk sincsen, és mégis ment tovább a város és benne a családok élete.

Ha ugyanezt a kicsit szimbolikus, de mégis nehéz pillanatot a 2017-es döntésekre fordítjuk le, akkor találunk-e ilyet Székesfehérvár életében, a te életedben Székesfehérvárral kapcsolatban?

Ilyet talán nem. De ha „végre” pillanatot kellene mondanom, akkor a fejlesztések lezárását mondanám. Volt olyan időszak, amikor annak örültünk, hogyha el tudtunk indítani egy-egy beruházást, most viszont azt látom, hogy az építőipar olyan szintű kapacitáshiánnyal küzd, hogy hiába döntünk el mi fejlesztéseket, beruházásokat, a befejezés mindig nagy drukk.

Sokszor nézem azt az oldalát, hogy hol lehetne, hol lehetett volna gyorsítani, mert közösségekről beszélünk, akiknek adott esetben pillanatnyilag nehezebb. Ha csak a Távírda utcát vesszük, ott élnek is emberek, kereskedők is vannak, vagyis nekik minden nap, amivel a beruházás rövidebb vagy éppen hosszabb ideig tart, – kiváltképpen az adventi időszakban – nehézséget vagy könnyebbséget jelent, és ez a nagyon fontos tényező.

Nehéz, mert sürgetném a szakembereket, hogy csináljuk, csináljuk, fejezzük már be, de közben pedig ott vannak a keretek, a korlátok, a jogi, a pénzügyi és főleg a műszaki korlátok, amiket tartani kell. Ezt nehezen élem meg, ugyanakkor hiszek abban, hogy egy városnak nagyon fontosak a fejlesztések, nagyon fontos az életminőség folyamatos javítása, javulása, de a legfontosabb mégiscsak az, hogyha ezeknek köszönhetően közösségként tudunk erősödni.

Mániákusan hiszek abban, hogy ha egy picit odafigyelünk egymásra, egy kicsit jobban odafigyelünk a környezetünkre, a városunkra, az utcánkra, a közösségünkre, ahol élünk, akkor mosolygósabbak leszünk. És én pont ezek miatt hiszek a fejlesztésekben, nem is annyira a materiális oldala miatt, hanem mert azt nézem, hogy ez hol tudja erősíteni a közösséget. Ha minden évben a fejlesztéseknek is köszönhetően egy picivel a Fehérvártudat, a közösségtudat erősödik, akkor szerintem a nehézségeken is sokkal könnyebben jutunk túl.

Amikor lakossági fórumokra megyek, ami havonta egy-kétszer történik, szinte mindig azt látom, hogy az emberek életéből kicsit a magukra és a másokra való odafigyelés is hiányzik. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a másiknak is van élete, a másik is közlekedik, a másik is parkolni szeretne, a másik is szeretne este pihenni vagy adott esetben szórakozni. Nehezen lépünk ki az én körből. Pedig, ha ez időnként sikerülne, kicsit jobban el tudnánk fogadni a másikat is, akkor sokkal könnyebb lenne az élet.

Nyáron pár napot Spanyolországban töltöttem, és azt láttam, hogy hiába rosszabb minden adatuk, mint nekünk, minden negyedik, az utcán szembejövő ember munkanélküli, minden második fiatal munkanélküli, mégis mosolyognak, vidámak és egyszerűen élvezik azt, hogy élhetnek. Szeretnek élni. Néha úgy érzem, hogy ez hiányzik belőlünk, hogy szeressünk élni.

 (Fotó: Pápai Barna)
(Fotó: Pápai Barna)

Ha most lehetne egy kívánságod, amivel bármit javíthatsz Székesfehérváron, akkor ezek szerint nem materiális dogokban gondolkodnál…

Így van. Persze a materiális dogok is fontosak, hiszen ezen keretek között éljük az életünket, de ha lenne lehetőségem egyetlen dologban változtatni, akkor azt kívánnám, hogy szeressék az életet az emberek, és egy kicsit több mosolyt kívánnék. Mert ez például az a dolog, ami csak rajtunk múlik, hogy előveszünk egy jó könyvet és olvasunk, megnézünk egy jó filmet, amit szeretünk, meghallgatunk egy jó zenét, sétálunk egyet a Csónakázó-tó körül este. Ettől az embernek mosolygósabb lesz a napja, és ha mosolygósabb lesz, akkor kiderül, hogy azok a problémák, nem is feltétlenül mindig akkorák, amekkorának látjuk őket.

Ha évzárás, vagy inkább évkezdés, megkerülhetetlen a jó öreg közhely: lesz-e újévi fogadalmad?

Nem szoktam már újévi fogadalmat tenni. Annak idején diákként még tettem, hogy majd többet tanulok és a szokásos közhelyek, de persze én sem mindig tartottam be, vagy éppen soha. Mondjuk például a tanulásánál már egy idő után el is engedtem. Nekem az évváltás inkább az elmúlt és a rám váró év értékelése. Ekkor tudok igazán megállni, és néhány dolgot átgondolni. Nekem ez az időszak az évben az egyetlen olyan pár nap, amikor a világ, ha nem is áll meg, de lelassul. Nyáron, hiába van néhány nap vagy akár egy hét szabadságom, más akkor éppen dolgozik, jönnek a levelek, az üzenetek. De a két ünnep közötti időszak még engedi a lelassulást, a gondolkodást, a jó beszélgetéseket, a megállást.

Akkor ez a kedvenc időszakod az évben?

Kettő kedvencem van, ha időszakról beszélgetünk, mert persze sok szép esemény van az évben. Az egyik valóban az advent, a másik pedig a Királyi Napok. A zsongás, a közösség, a történelmünkre való büszke emlékezés. Ez két olyan egybefüggő időszak, amikor ha kinézek az ablakon, akkor rengeteg embert látok sétálni, mosolyogni, a gyerekek ide-oda rohangálnak, kismotoroznak, megnézik a kisvonatot, karácsonyfát, esznek egy kürtőskalácsot, isznak egy limonádét. Szerintem egy város szívének, belvárosának erről az életről kell szólnia, hiszen mindig is ez volt a szerepe. Tudom, hogy az itt lakók és dolgozók számára ez nem olyan egyszerű, és mindig meg is köszönöm a türelmüket, de hiszem, hogy egy belvárosnak olyan térnek kell lennie, ahol az emberek összejönnek egyet sétálni, beszélgetni, találkozni.

Most is felmerült a kérdés az adventi vásár kapcsán, hogy legyenek-e faházak, vagy legyen-e forralt boros.

Bár magam nem fogyasztok alkoholt, ennek ellenére is azt mondom, hogy miért ne férne bele egy adventi délutánba vagy estébe az, hogy az emberek körbeállva egy asztalt jót beszélgetnek, közben isznak egy forralt bort, forró csokit, ami melengeti őket?

Ez hozzá tartozik egy város életéhez. Ezért is hiszünk a rendezvényekben, mert azok összehozzák az embereket. Ezért tartom fontosnak, hogy a szabadtéri rendezvények szinte mindegyike ingyenes legyen, így nem válhat szociális kérdéssé, vagyis nem csak azokat hozza össze, akik egy koncertjegyet megengedhetnek maguknak, hanem mindenkinek van lehetősége részt venni rajta.

Ezért is volt szívügyem például a Helló, nyár! program elindítása, amivel gyakorlatilag az iskolát búcsúztatjuk, és a nyári szünidőt köszöntjük a diákokkal, fiatalokkal. Az volt a cél, hogy legyen egy olyan belvárosi program, ami csak róluk, nekik szól. Jó volt látni, hogy milyen sokan eljöttek, 5-6000 ember volt a Halott pénz koncerten. Persze ott is megkaptam az utcán, hogy ez hangos, de én akkor is azt kértem: annyit értsenek meg, hogy ezeknek a fiataloknak is járhat az évben egyetlen olyan kora este, ami az övék. Amikor arról beszélünk, hogy a fiatalokat valahogy tartsuk itthon, akkor ilyen rendezvények is hozzátartoznak ehhez, ők a mi gyermekeink, a mi unokáink. És igen, néha nem viselkednek úgy, ahogy elvárjuk, ahogy mi sem viselkedtünk mindig úgy, ahogy a mi szüleink elvárták, és mi is megkaptuk, hogy bezzeg a mi időnkben... Szóval 2018. június 15-én is lesz Helló, nyár! És már a fellépő is megvan, de még titok!

Ha a kedvencekről beszélgetünk: mi a kedvenc helyed Fehérváron?

Az egyik kedvenc helyem az otthonom. Egy sorházban élek a családommal, alapvetően nincs benne semmi extra, de nagyon szeretek ott, szeretem a hangulatát, és jó fejek a szomszédok, akik még a polgármestert is elviselik. Nagyon szeretem a belvárosi teraszokat is. Kivétel nélkül. Nincs annál jobb hangulat, amikor 20-25 fok van – persze pluszban –, az ember előtt ott egy jó kapucsínó, és a barátokkal, családdal egy jót beszélgethet. Nekem ennyi elég a mosolygáshoz.

És bármilyen furcsa vagy nem, én nagyon szeretem ezt az irodát is. Valahogy úgy vagyok vele, hogy bármilyen probléma is adódik, itt ha körülnézek, mindig azt érzem, hogy nem lehet olyan, amit ne tudnánk valahogy megoldani. Ez a város több, mint ezer éve itt van, voltak problémái és lesznek is, de meg fogjuk oldani. Azt a szépséget és értéket, ami itt minket körülvesz, azt én szenvedélyesen szeretem, és ez a munkára is abszolút rányomja a bélyegét, mert kell a szenvedély a szolgálathoz is, anélkül szerintem semmit nem adnak. Ha pedig nekem az megadatott, hogy Székesfehérvárt valameddig vezethetem – ami hihetetlen megtiszteltetés, és néha még most sem hiszem el –, akkor én ebbe a szolgálatba is minden szenvedélyemet beleteszem.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

  • Elbúcsúztak a fehérváriak Kozma Ágnestől
    Elbúcsúztak a fehérváriak Kozma Ágnestől
  • Négy autó ütközött össze az M1-en Bicskénél
    Négy autó ütközött össze az M1-en Bicskénél
  • A hónap végéig kell kiirtani a parlagfüvet
    A hónap végéig kell kiirtani a parlagfüvet
  • Kiegyenlítődés tapasztalható a béreknél
    Kiegyenlítődés tapasztalható a béreknél
  • Holnaptól a szaudi nők is vezethetnek autót
    Holnaptól a szaudi nők is vezethetnek autót
  • Folytatódik a budapesti Red Bull Air Race
    Folytatódik a budapesti Red Bull Air Race
  • Hamarosan nyitnak a balatoni sportos strandok
    Hamarosan nyitnak a balatoni sportos strandok
  • Levendula: Kend magadra, fürödj benne, s idd meg!
    Levendula: Kend magadra, fürödj benne, s idd meg!

Eseménynaptár

  • Karszalaggal látogathatók a Múzeumok Éjszakája programjai
    Karszalaggal látogathatók a Múzeumok Éjszakája programjai
  • Elkezdődött az Országos Atlétikai Bajnokság a Bregyóban
    Elkezdődött az Országos Atlétikai Bajnokság a Bregyóban
  • Arcunkról olvasnak a kutyák
    Arcunkról olvasnak a kutyák
  • Többet fordítanak árvízvédelemre
    Többet fordítanak árvízvédelemre
  • Nagyobb támogatást kapnak a családok
    Nagyobb támogatást kapnak a családok
  • img
    img
    Vörösmarty Rádió
    Vörösmarty Rádió megosztott egy hivatkozást.
  • Ma délelőtt búcsúztatják Kozma Ágnes újságírót
    Ma délelőtt búcsúztatják Kozma Ágnes újságírót
  • Cowboy kalapot viselő rablót keres a rendőrség
    Cowboy kalapot viselő rablót keres a rendőrség
  • Megadóztatnák a a bevándorlást segítő szervezeteket
    Megadóztatnák a a bevándorlást segítő szervezeteket
  • Tovább nőtt az üzletek forgalma
    Tovább nőtt az üzletek forgalma
  • Ma lesz a Múzeumok éjszakája
    Ma lesz a Múzeumok éjszakája
  • Kórházba vitték Michael Jackson édesapját
    Kórházba vitték Michael Jackson édesapját
  • Sokan vesznek nyaralót a Velencei-tónál
    Sokan vesznek nyaralót a Velencei-tónál