2018. október 20. szombat Vendel
Menü

Szörnyvadászatra fel! - Monster Hunter: World teszt

Szörnyvadászatra fel! - Monster Hunter: World teszt
A Monster Hunter: World nem szűkölködik a gigászi szörnyekben (Fotó: vg247.com)

A csilli-villi előzetesek ellenére gyanakvóan figyelek minden új címet vagy leporolt folytatást. Így járt a Monster Hunter: World is, amelyet első körben agyatlan hentelőnek könyveltem el, ugyanis a túlméretezett szörnyek és az idétlen fegyverek nem feltétlenül feleltek meg az én ízlésemnek. Aztán elindítottam a programot és úgy magába szippantott, hogy jó pár napig fel sem álltam mellőle. Nézzük, hogyan teljesített nálunk a Monster Hunter: World!

Külcsín

A Monster Hunter: World nem is annyira új cím, mint inkább folytatás, ugyanis a Capcom gondozásában kiadott Monster Hunter játék egészen pontosan 2004-ben indult hódító útjára PlayStation 2-n, hogy aztán egy évvel később már az egész világ a szörnyek ellen vonuljon hadba. Ennek fényében egyáltalán nem voltak meglepőek az alacsony eladási számok, így a folytatás, a Monster Hunter 2 már csak és kizárólag Japánban került a boltok polcaira. A harmadik rész megjelenése is eléggé problémásra sikeredett, ráadásul a játék már a Nintendo konzoljait vette célba. Ez egészen odáig fajult, hogy a Monster Hunter 4 már a Nintendo kézi konzolján, a 3DS-en mutatta meg magát a nagyközönségnek. 

Sok évnyi kihagyásnak és az egyre szűkülő piacnak köszönhetően azt gondolhattuk, hogy a Monster Hunter játekoknak végképp leáldoztak. Ám a Capcom meghúzta a váratlant és előállt a Monster Hunter ötödik részével, a Monster Hunter: Worlddel, amely a jelen generációs konzolokon (Xbox One, PlayStation 4) kívül ősszel PC-re is megjelenik, mindezt téve úgy, hogy az egész világ egyszerre kaparinthatja meg a szörnyvadászat legújabb csodáját.

Sztori

A Monster Hunter: World végigjátszása nem igényli az előző részek ismeretét, ugyanis hőseink egy teljesen új kontinensre, az Új Világba látogatnak, ahol az ötödik flotta tagjaként vehetjük fel a kesztyűt, na, meg a kardot a túlméretezett szörnyekkel szemben.

Az előttünk érkező flották persze már berendezkedtek, így pár fokkal könnyebb dolgunk lesz az új kontinens szörnyek áztatta forgatagában. Mert szörnyek aztán lesznek bőven, ugyanis útközben kiderül, hogy a világ legbrutálisabb arcai, az őssárkányok indokolatlanul vándorolnak át erre az új területre, így adva van a feladat, hogy utánajárjunk ennek a rejtélynek. Ebből baj lesz!

Játékmechanika

A Capcom a fejlesztés során se árult zsákbamacskát, az pedig, hogy a Monster Hunter megkapta a World alcímet, végképp lerántotta a leplet arról, hogy óriási, szabadon bejárható világot kapunk, ahol kényünk-kedve szerint gyilkolászhatjuk le a gigantikus szörnyeket. Na, jó, azért ennyire nem egyszerű a képlet.

Egy gyors karakteralkotás után egy macskaszerű lényt, egy palicót is kapunk magunk mellé (akit szintén nekünk kell fazonra szabnunk), aki hű társként fog követni minket a legádázabb ütközetekbe is. Ezután jön a jól megszokott recept: vannak fő- és mellékküldetések, amelyek során mindig valamilyen szörnynél lyukadunk ki, hogy aztán legyőzve azt jobb fegyvereket és páncélokat készítsünk. A küldetéseket az úgynevezett központi hubban vehetjük fel, majd a missziók közötti relaxáció gyanánt körbejárhatjuk Astera városát is.

Az egyik legfontosabb placc, ahova rendszeresen betérünk az a kovácsműhely lesz. Itt fejleszthetjük fegyvereinket, illetve páncélzatunk. Szabadidős tevékenységként kocsmázhatunk, fejvadászkodhatunk, spanolhatunk a helyi menő csávókkal, a kutatóállomáson pedig a helyi vadvilág rejtelmeibe nyerhetünk betekintést. Sőt, ezeken kívül még növényeket is termeszthetünk, nem beszélve arról, hogy egy magánállatkertet is berendezhetünk. Van itt minden, mint a búcsúban.

A harcrendszer viszont már nem a megszokott mederben folyik, ugyanis csata közben életerőcsík se lesz a drabális állatok felett, így egyetlen kapaszkodónk egy szívritmusmérő lesz: ha lassul a préda pulzusa, akkor bizony közel a győzelem. A játék elején nem kevesebb, mint tizennégy fegyver közül válogathatunk, így bele fog telni egy kis időbe, amire egyrészt kitanuljuk az összes fegyver forgatását, másrészt, hogy rájöjjünk, a különböző szörnyeket, melyik fegyverrel tudjuk a legkönnyebben likvidálni.

Összegzés

A Monster Hunter: World szinte tökéletes alkotás lett. Nem merek szimplán tökéleteset írni, hiszen biztos vannak benne hibák, ám engem annyira magába szippantott, hogy képtelen voltam ezeket észrevenni. Annyi tartalom van benne, hogy órákig képes lennék írni róla és csak sorolni és sorolni a megannyi lehetőséget, amelyet a játék biztosít. Nem hiába saccolnak száz órás végigjátszást.

Bár eleinte tényleg kétkedve fogadtam és nehezen adtam neki esélyt, azt egyáltalán nem gondoltam volna, hogy a Monster Hunter: World az egyik kedvenc játékommá növi ki magát. A gyönyörű, lélegzetelállító és részletgazdag világ, a változatos és impozáns szörnyek, illetve az egyedi vadászat mind azt erősítik, hogy bárcsak sose érne véget a játék. A Monster Hunter: World olyan egyedi és üdítő színfolt a videójátékok között, amelyet egyszer mindenkinek ki kell próbálnia. Higgyétek el, nem fogjátok tudni letenni!

10/9 - Még több ilyet!

Kapcsolódó cikkek

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Eseménynaptár