2018. augusztus 20. hétfő István
Menü

Körömgomba és tyúkszemes láb – Számít, hogy mi van a zokni alatt?

Kiábrándító, amikor egy ápolt, gyönyörű nő a harisnyáját/zokniját levéve elhanyagolt állapotban lévő lábfejet villant meg – lepattogott körömlakkal, bőrkeményedéssel, esetleg gombával tarkítva. Kiváltképp télen hajlamosak rá sokan, hogy csak a kezük szépségével foglalkozzanak, s csak azt gondozzák, mert „A csizmában úgysem látszik a lábam!”. Mindez nemcsak esztétikai szempontból aggasztó, hanem egészségügyi problémákhoz is vezethet.

Mindig kényes voltam arra, hogy a lábam ugyanolyan ápolt legyen, mint a kezem. Mióta festem a körmeimet, azóta figyelek arra, hogy a lábam és a kezem körmeit azonos színű/mintázatú lakk díszítse - a harmónia jegyében.

Körömgomba és tyúkszemes láb – Számít, hogy mi van a zokni alatt?
Kuti Melinda egyik munkája (Fotó: Kuti Melinda)

S teljesen mindegy, hogy nyár van – amikor a szandálban mindenki látja az „egyezőséget”-, vagy tél – amikor még én is csak a lakásomban levetkőzve szemlélhetem meg. Olyan ez, mint a fehérnemű: a nagymamám mindig azt mondta, hogy a fehérnemű örökkön legyen tiszta, szép, sértetlen, mindegy, hogy látja-e valaki vagy nem. És ő ezt be is tartotta haláláig.

Körömgomba és tyúkszemes láb – Számít, hogy mi van a zokni alatt?Lábkörmünk is ugyanolyan változatos színárnyalatokban pompázhat, mint kezeink körme! (Fotó: Kuti Melinda)

Persze, nemcsak esztétikai okból kell figyelnünk a lábfejünkre. Ott van például a bőrkeményedés kérdése, vagy a lábgombáé. Ezekről laikusként tudnék beszélni/írni (bár sose volt lábgombám, de sokat olvastam e témában), ám a hitelesség kedvéért inkább megkérdeztem erről Kuti Melindát, aki manikűrösként és pedikűrösként is dolgozik, s legutóbb farsangi körmök kapcsán adott tanácsot olvasóinknak.

Körömgomba és tyúkszemes láb – Számít, hogy mi van a zokni alatt?Mindig legyen ápolt a lábfejünk! (Fotó: Pixabay)

A szakember megerősítette meglátásomat, mely szerint télen sokan hajlamosak arra, hogy a lábukat elhanyagolják. Ez pedig azért sem jó, mert ebben az időszakban kevesebb folyadékot iszunk, zárt cipőkben (csizmákban) járunk, amelyek kevésbé szellőznek. Nyáron nincs ilyen gond, mert a nyitott szandál, saru szabad levegőzést engedélyez.

Ráadásul télen sokszor nem is pamut, hanem műszálas zoknit húzunk, ami további táptalaját jelenti a problémáknak. Figyelembe kell venni azt is, hogy ezekben a hónapokban szárazabb lehet a lábunk bőre, illetve a cipők miatt gyakrabban jöhet létre tyúkszem vagy szemölcs.

Körömgomba és tyúkszemes láb – Számít, hogy mi van a zokni alatt?
Télen se hanyagoljuk el a lábunkat! (Fotó: Kuti Melinda)

A szemölcsöt már otthon is tudjuk kezelni – sokfajta szemölcsirtó kapható a patikákban, akár krém formájában, akár „fagyasztó” technikát alkalmazva. Ilyenkor a pedikűrös fokozottabb figyelemmel végzi el a munkáját, hiszen – egyértelműen – nem szeretné, ha a kezére is átkerülne ez a fajta elváltozás.

A tyúkszemet általában kiszedi a pedikűrös, de mivel sajnos újra előjöhet (például azért, mert nyomja a cipő adott helyen a lábat), ezért különböző tehermentesítőket szoktak ajánlani a vendégeknek.

Körömgomba és tyúkszemes láb – Számít, hogy mi van a zokni alatt?Mindenki örül egy kényeztető "lábkezelésnek" (Fotó: Pixabay)

Sokszor találkozom olyan lábbal, amelyiken vastag bőrkeményedés található a sarok környékén, illetve a talp párnáin.” – mesélte Melinda – „Ezeket mindig cserélhető szikével távolítom el. Fontos, hogy mindig jó szakembert válasszunk, mert ha valaki túlságosan levágja a megkeményedett bőrt, akkor problémát okozhat a vendégnek: érzékeny lesz a friss bőrfelület, s berepedhet. Ezért, ha valakinek nagyon elhanyagolt a lába, akkor egy alkalomtól ne várjon csodát a pedikűrösnél, mert ilyenkor rendszeres kezelésre van szükség.”

Körömgomba és tyúkszemes láb – Számít, hogy mi van a zokni alatt?
Valentin-napra (és az év más napján is) ne csak a kezünk körmeit díszítsük fel, hanem a lábunkra is figyeljünk! (Kuti Melinda)

Melinda azt is megemlítette, hogy a vendégei általában nincsenek tisztában azzal, hogy gombás-e a lábuk? A körömgomba sajnos ma már népbetegségnek számít. Ezért ilyenkor mindenképpen szükséges a gyógyszeres kezelés, hiszen ez a fajta gomba gyorsan terjed, s könnyen átmehet egyik körömről a másikra.

Körömgomba és tyúkszemes láb – Számít, hogy mi van a zokni alatt?

Pedikűr előtt ez a lábfej se nézett ki ilyen mutatósan (Fotó: Kuti Melinda)

Nem szabad elhanyagolni a kiszáradt bőrt sem! Akinek ilyen problémája van, annak megfelelő vitaminos, tápláló krémmel ajánlatos bekennie a bőrét esténként.

Régebben sokan leszedették télen a géllakot a lábkörmükről, hogy „pihentessék” a körmeiket. Ma már sok olyan géllakk van forgalomban, amelyet egész évben viselhetünk mindenféle káros következmények nélkül, így nem kell lemondanunk a szép körmökről a csizmás időszakban sem!

Körömgomba és tyúkszemes láb – Számít, hogy mi van a zokni alatt?

Már több géllakk is forgalomban van, amely egész évben használható! (Fotó: Kuti Melinda)

Mint Melindától megtudtam: a férfiak egyre igényesebbek, és egyre szívesebben járnak pedikűrre, ami nemcsak abból áll, hogy a szakember „rendbe teszi” a lábukat, hanem, ha szükséges, pakolásokkal is kényezteti őket. A SPA ápolás során minden esetben bőrtípusnak megfelelő ápolásban részesülhet, aki arra vágyik.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Eseménynaptár

  • Szóvivő: addig maradnak amerikai katonák Irakban, amíg kell
    Szóvivő: addig maradnak amerikai katonák Irakban, amíg kell
  • Ledöntöttek egy szabadtéren kiállított szobrot Szegeden
    Ledöntöttek egy szabadtéren kiállított szobrot Szegeden
  • Baleset történt Agárdnál
    Baleset történt Agárdnál
  • Állatvédők: sokkhatást okoz az állatoknál a tűzijáték
    Állatvédők: sokkhatást okoz az állatoknál a tűzijáték