2018. június 24. vasárnap Iván
Menü

Bemutatkozik a Székesfehérvári Balettszínház

Bemutatkozik a Székesfehérvári Balettszínház
A Vörösmarty Színház színpadán (Fotó: Simon Erika)

Új színfolttal gazdagodik a város kulturális palettája: március 22-én bemutatkozik a Székesfehérvári Balettszínház. A Blablabla című műsorban négy eredeti történetet mesélnek el a tánc nyelvén. Az est vendége az Alba Regia Vonósnégyes és az Alba Regia Táncegyüttes.

Négy egymástól különböző zsánerű világot, négy eredeti történetet rajzol meg a tánc nyelvén a Székesfehérvári Balettszínház bemutatkozó előadásán. Kortárs balett-társulat jött létre ugyanis a városban.

„Székesfehérvár nagyon szereti a táncot. Ezt bizonyítja a nemzetközi néptáncfesztivál hosszú évtizedek óta tartó léte, a Táncházban zajló színvonalas munka és az igény az intézmény művészeti iskolája iránt. Az új irányokat bemutató, telt házas előadások azt mutatták, hogy a néptáncon kívül más műfajok iránt is van érdeklődés a városban. A korszerűséghez nagyon hozzátartozik a kortárs balett. Az önálló zenekar és az elmúlt évek alatt egyre sikeresebb és nagyon igényes prózai színház után eljött az idő, hogy kiderüljön, a fehérvári közönség mennyire fogadja be ezt a műfajt.” – mondta el Brájer Éva, a város alpolgármestere.

A kortárs tánctársulat szeptember óta próbál együtt (Fotó: Kiss László)
A kortárs tánctársulat szeptember óta próbál együtt (Fotó: Kiss László)

A táncművészek és a társulat vezetője egy markáns arculatú, egyedi hangvételű repertoárral rendelkező kortárstáncszínházat szeretnének létrehozni: „Ez egy mérföldkő. Talán a magyar táncéletnek is egy mérföldköve, egy tánctörténelmi esemény. A repertoár két nagy pilléren fog állni. Az egyiket nevezzük táncverseknek – ezek egyfelvonásos balettek, nincs kimondott cselekményük. Illetve lesznek cselekményes balettek a repertoáron: elsőként a Diótörőt szeretnénk bemutatni, majd a Rómeó és a Júliát tervezem megvalósítani a majdani társulattal, mert az nyilván nagyobb létszámú együttest igényel. A március 22-i bemutatkozó előadásunkról érdemes tudni, hogy az tulajdonképpen előszobája annak a háznak, amit szeretnénk építeni Fehérváron.” – összegezte Egerházi Attilla, a kortársbalett-társulat vezetője.

Az első előadás a beszédes Blablabla címet viseli. A címadó darab táncvers – az emberi kommunikációról vagy éppen annak hiányáról. A társulat szeptember óta próbál a fehérvári Táncházban. A bemutatkozó esten megelevenedik még az ember szabadság iránti vágya, de bemutatásra kerül egy vidám táncleporelló is Csókok címmel. A lezáró mű pedig Vörös/Rúzs címmel Ravel Bolerójának elementáris zenei megnyilvánulásait fogalmazza tánccá.

Fúzióban van a kortárs tánc és a klasszikus balett az előadásokban. Teljesen másra használjuk a testet, a dinamikát, a mozdulatot. Most nagyon intenzíven dolgozunk ezen az előadáson, hiszen szeretnénk a legjobbat megmutatni a városban.” – árulta el a próbán Cristina Porres Mormeneo balettmester.

A nemzetközi és hazai művészekből álló társulat hamarosan felvételt hirdet, hiszen az induló létszámot tizenhárom főre tervezik, amit később tizenhatra bővítenének. A bemutatkozó előadás március 22-én 19 órakor kezdődik a Vörösmarty Színházban.

A témáról a Fehérvár Televízió Paletta magazinjában láthatsz hosszabb beszélgetést:

 

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

  • Elbúcsúztak a fehérváriak Kozma Ágnestől
    Elbúcsúztak a fehérváriak Kozma Ágnestől
  • Négy autó ütközött össze az M1-en Bicskénél
    Négy autó ütközött össze az M1-en Bicskénél
  • A hónap végéig kell kiirtani a parlagfüvet
    A hónap végéig kell kiirtani a parlagfüvet
  • Kiegyenlítődés tapasztalható a béreknél
    Kiegyenlítődés tapasztalható a béreknél
  • Holnaptól a szaudi nők is vezethetnek autót
    Holnaptól a szaudi nők is vezethetnek autót
  • Folytatódik a budapesti Red Bull Air Race
    Folytatódik a budapesti Red Bull Air Race
  • Hamarosan nyitnak a balatoni sportos strandok
    Hamarosan nyitnak a balatoni sportos strandok
  • Levendula: Kend magadra, fürödj benne, s idd meg!
    Levendula: Kend magadra, fürödj benne, s idd meg!

Eseménynaptár

  • Karszalaggal látogathatók a Múzeumok Éjszakája programjai
    Karszalaggal látogathatók a Múzeumok Éjszakája programjai
  • Elkezdődött az Országos Atlétikai Bajnokság a Bregyóban
    Elkezdődött az Országos Atlétikai Bajnokság a Bregyóban
  • Arcunkról olvasnak a kutyák
    Arcunkról olvasnak a kutyák
  • Többet fordítanak árvízvédelemre
    Többet fordítanak árvízvédelemre
  • Nagyobb támogatást kapnak a családok
    Nagyobb támogatást kapnak a családok
  • img
    img
    Vörösmarty Rádió
    Vörösmarty Rádió megosztott egy hivatkozást.
  • Ma délelőtt búcsúztatják Kozma Ágnes újságírót
    Ma délelőtt búcsúztatják Kozma Ágnes újságírót
  • Cowboy kalapot viselő rablót keres a rendőrség
    Cowboy kalapot viselő rablót keres a rendőrség
  • Megadóztatnák a a bevándorlást segítő szervezeteket
    Megadóztatnák a a bevándorlást segítő szervezeteket
  • Tovább nőtt az üzletek forgalma
    Tovább nőtt az üzletek forgalma
  • Ma lesz a Múzeumok éjszakája
    Ma lesz a Múzeumok éjszakája
  • Kórházba vitték Michael Jackson édesapját
    Kórházba vitték Michael Jackson édesapját
  • Sokan vesznek nyaralót a Velencei-tónál
    Sokan vesznek nyaralót a Velencei-tónál