2018. május 24. csütörtök Eszter
Menü

Hasznos funkcióval újít a Google Maps - bevetik a kiterjesztett valóságot

Hasznos funkcióval újít a Google Maps - bevetik a kiterjesztett valóságot
Az ismeretlen helyszíneken való tájékozódás sokkal egyszerűbb lesz (Fotó: digit.in)

A Google idei konferenciáján lapot húzott tizenkilencre és olyan újítást villantott, amelynek köszönhetően búcsút inthetünk az eddig megszokott iránymutatási rendszernek. A keresőóriás kiterjesztett valósággal turbózza fel a Google Mapset, így ezentúl valós térben a környezetre kivetítve kaphatjuk majd az instrukciókat.

Nem szoktam felkapni a fejem mindenféle apró újításra, de amit a Google saját térképszolgáltatása kapcsán bejelentett, amellett nem mehettem el szó nélkül. Az egész sztori ott kezdődött, hogy a Google megtartotta éves I/O konferenciáját, ahol is remek fejlesztésekkel nyűgözte le a nagyérdeműt a keresőóriás. Kiderült, hogy a mesterséges intelligenciával játszva újításokat kap a Fotók, illetve néhány igen fontos részletet is napvilágot látott a következő Androidról, és azt is leleplezték, hogyan jelentkezik be a fodrászhoz a cég digitális asszisztense.

Majd amikor már mindenki azt hitte, hogy ezekre zseniális újításokra nem lehet rálicitálni, akkor jött a Google Maps, amely egy teljesen újragondolt rendszer alapján képzeli el a jövőt: az iránymutatást immár a kiterjesztett valóság is segíti.

De valójában mit is jelent mindez? 

Megvan a VR (virtual reality) és manapság divatos VR-szemüvegek? Na, valami azokhoz hasonló élményben lesz részünk, csak ezúttal nem egy képzelt világban mászkálhatunk, hanem a valóságban, pontosabban a kiterjesztett valóságban (AR). Elég lesz csak felemelni az okostelefont, amely a kamerát használva az előttünk lévő objektumokra vetíti majd (akár egy cuki kis róka) a helyes irány felé navigáló ikonokat és mindenféle fincsi jelzéseket. A Google újabb fejlesztésével az ismeretlen helyszíneken való tájékozódás a korábbiaknál is sokkal egyszerűbb lesz, úgy is mondhatjuk: egy újgenerációs Google Maps-szel örvendeztetnek meg minket.

Arról, hogy mikorra várható a Google Maps új funkciója sajnos nem szól még a fáma, ám ha egyszer megérkezik, biztos vagyok benne, hogy nagyot fog szólni. És ha ez még nem lenne elég, a Google nemsokára Székesfehérvárra is ellátogat, ugyanis május 16-tól hazánkban is megkezdik az Utcakép funkció frissítését.

(Forrás: HVG)

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

  • HÍRADÓ 2018. május 24.
    HÍRADÓ 2018. május 24.
  • Videón a tegnapi "majdnem" gázolás a Piac térnél
    Videón a tegnapi "majdnem" gázolás a Piac térnél
  • Egyedülálló CD gyűjteményt kaptak az Operaháztól a város kulturális intézményei
    Egyedülálló CD gyűjteményt kaptak az Operaháztól a város kulturális intézményei
  • Ma még felhőszakadás is lehet
    Ma még felhőszakadás is lehet

A hét embere

  • Románia - kampányt indítanak az okostelefonok vezetés közbeni használata ellen
    Románia - kampányt indítanak az okostelefonok vezetés közbeni használata ellen
  • Öreghegyi Borverseny - Jövő szerdáig lehet nevezni
    Öreghegyi Borverseny - Jövő szerdáig lehet nevezni
  • Így varázsol mesés szállodaszobát egy székesfehérvári szobaaszony - Ellestük a titkokat!
    Így varázsol mesés szállodaszobát egy székesfehérvári szobaaszony - Ellestük a titkokat!
  • Nem védett többé Munkácsy Golgota című festménye
    Nem védett többé Munkácsy Golgota című festménye
  • Lerombolta atomközpontját Észak-Korea
    Lerombolta atomközpontját Észak-Korea
  • Kihívás Napja - idén is sokan fognak mozogni Fehérváron
    Kihívás Napja - idén is sokan fognak mozogni Fehérváron
  • Nem lesz amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó
    Nem lesz amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó
  • Balaton napja - 14 helyszínen ingyenes programokkal várják a látogatókat
    Balaton napja - 14 helyszínen ingyenes programokkal várják a látogatókat

Eseménynaptár