2018. augusztus 19. vasárnap Huba
Menü

Áremeléssel nyit a strandszezon - ennyit fizethetsz egy lángosért a Balatonon

Áremeléssel nyit a strandszezon - ennyit fizethetsz egy lángosért a Balatonon
Nekem a Balaton a Riviéra (Fotó: csopak.hu)

Hivatalosan is elrajtolt a strandszezon, és mint eddig minden évben, idén is jelentős áremeléssel kell számolniuk a fürdeni vágyóknak. A fehérváriak szerencsés helyzetben vannak, ugyanis akár negyedórányira is népszerű tóparti strandokat találnak: a Velencei-tó itt van a szomszédban, ám a legtöbben mégis a Balatont preferálják. Na, de mégis mennyi az annyi, ha a "magyar tengerre" vágyakoznánk?

Az ország legtöbb strandja a pünkösdi hosszú hétvégével nyitotta meg kapuit, így bizony a Balatonnál is bekezdett a nyári szezon, bár vannak strandok, amelyek egész évben nyitva vannak, és olyan is akad, amelyet csak június első hetében lepleznek le a fürdőzők előtt. A vendéglátósok ilyenkor már javában készülnek, a strandolóknak pedig érdemes tudniuk, hogy idén többet kell majd fizetniük a büfékben a hőn áhított vízparti elemózsiákért. 

Makkos Péter, a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Országos Érdekképviseleti Szövetségének (KISOSZ) fonyódi elnöke a Magyar Időknek elmondta, hogy durván megnövekedtek a büfések kiadásai a szakmunkás-bérminimum emelkedése, valamint a magas közterhek miatt. A szakember szerint emellett a munkaerőhiány az elmúlt évekhez hasonlóan most is gondot jelent, idén ráadásul kevesebb diákmunkásra számítanak, ugyanis a legtöbben inkább külföldön vállalnak munkát.

A HVG riportja szerint nem elég, hogy kollektíven drágul a Balaton, hanem ráadásul még az északi és déli parti árak között is nagy eltérés várható. Előzetesen úgy fest a dolog, hogy az északi part drágább lesz, mint a déli part. Ez számokban annyit tesz, hogy míg a déli part strandjain négyszáz forint egy sima lángos, addig az északi parton ugyanezért hatszáz forintot kell fizetni. Összességében elmondható: idén tíz százalékos lesz a drágulás.

Idén többet kell fizetnünk a hőn áhított vízparti elemózsiáért (Fotó: femina.hu)
Idén többet kell fizetnünk a hőn áhított vízparti elemózsiáért (Fotó: femina.hu)

Na, és ha ez még mind nem lenne elég, akkor van még egy rossz hírünk: a kaják mellett a strandokon is áremelkedés várható. Persze a legtöbb helyen nem kell jelentős drágulástól tartani, a tavalyiakhoz képest néhány helyen ötven, máshol pedig száz forinttal kell többet fizetni. A legtöbb balatoni strandon viszont idén is lehet kedvezményes jegyet vásárolni 16, illetve néhány fürdőben 17 óra után. Ezen felül a két- és többgyermekes családok számára jó megoldás lehet a családi jegy vásárlása is, amivel szintén rengeteget lehet spórolni.

Hogy valami jó hírrel is szolgáljunk: természetesen arra is van lehetőség, hogy ingyen csobbanjunk a Balaton vizében. Ott van például Zánka vagy Balatonmáriafürdő, ahol egész évben díjtalanul látogatható a strand és még grátiszba a parkolás is ingyenes. Utóbbi településen nem kevesebb, mint hét szabadstrand közül is válogathatnak a fürdőzni vágyók, csak a Központi néven futó strand fizetős, ahogy Zánkán is csupán a 27 ezer négyzetméteres nagystrandon kell belépőt fizetni.

(Forrás: Magyar Idők, HVG, Pénzcentrum)

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

  • Egy motorkerékpár és egy autó ütközött össze Abánál
    Egy motorkerékpár és egy autó ütközött össze Abánál
  • img facebook img
    Fehérvár TV
    Egy kis ízelítő, hogy miért érdemes ma is a Belvárosba látogatni!
  • Életre kelt a swing a Fehérvári Big Band koncertjén
    Életre kelt a swing a Fehérvári Big Band koncertjén
  • Olaszország ismét a menedékkérők szétosztására szólította fel az EU-t
    Olaszország ismét a menedékkérők szétosztására szólította fel az EU-t
  • Szóvivő: addig maradnak amerikai katonák Irakban, amíg kell
    Szóvivő: addig maradnak amerikai katonák Irakban, amíg kell
  • Ledöntöttek egy szabadtéren kiállított szobrot Szegeden
    Ledöntöttek egy szabadtéren kiállított szobrot Szegeden
  • Baleset történt Agárdnál
    Baleset történt Agárdnál
  • Állatvédők: sokkhatást okoz az állatoknál a tűzijáték
    Állatvédők: sokkhatást okoz az állatoknál a tűzijáték

Eseménynaptár

  • Hídomlás - Kiemelték a romok alól a három utolsó eltűnt ember maradványait
    Hídomlás - Kiemelték a romok alól a három utolsó eltűnt ember maradványait
  • A népességmozgás lesz a fő témája a református konferenciának
    A népességmozgás lesz a fő témája a református konferenciának
  • Ingyenes koncertek lesznek ma a fővárosban
    Ingyenes koncertek lesznek ma a fővárosban
  • Bántalmazott, majd rabolt
    Bántalmazott, majd rabolt